Van ebből kiút? Hogyan?

Sokat gondolkoztam rajta, hogy megírjam-e, de lehet, hogy tudtok segíteni. Lehet,kicsit hosszú lesz, de megpróbálom csak a fontosakat beleírni.

Az én történetem ott kezdődött,hogy megtudtam 21 évesen ( pont egy éve kb.), hogy terhes vagyok. 12 hetes volt a magzat, tehát nem volt kérdés, megtartom-e. Nagyon megijedtem, sose akartam gyereket, de ami a legfontosabb: a baba apukájával szakítottunk a baba kiderülése előtt 2-2 héttel. Nekem jó volt nélküle, tudtam, nem vagyunk egymáshoz valók, nemhiába lett annak vége, és nem is akartam folytatást. De végül a környezetem és a "belső hangok" hatására, mégis újrakezdtem vele. Megszületett a baba, én sem úsztam meg a depressziót, teljesen ki voltam készülve, mondtam is csúnya dolgokat, nem is éreztem magam alkalmasnak az anyaságra, plusz amíg azt láttam mindenhol, hogy a kortársaim járnak össze-vissza bulizni, élik az életüket, addig én begubózva egy gyerekkel szenvedem a mindennapjaim. Hála isten, az apja sokat segít, ő is nagyon gyerek még, csak 24. De nagyon-nagyon rossz a kapcsolatunk. Nem érzek semmit iránta, mindig veszekszünk, és ha nem lenne gyerek rég szakítottam volna vele.

A baba már 6 hónapos, még mindig minden nagyon rossz, anyám is itt él, de a gyerek születése óta nagyon megromlott vele is a kapcsolatom, plusz a párommal is egyre rosszabb a helyzet. Tény, hogy sokat segít, de bunkó velem, kaffog, stb. Lehet, hogy szakemberhez kellett volna már fordulnom, de az is ugye drága mulatság. Én felismerem, hogy szükségem volt/van rá. Arra gondoltam, hogy megvárom míg 1 éves lesz a gyerek, utána pedig lépek. Vagy szerintetek meddig várjak? Változni nem fog a helyzet köztünk. Fogalma nincs hogy kell bánni egy barátnővel. (ez egy külön,hosszú történet) Nem tudom, meddig várjak, lehet , hogy most kéne lépnem? De akkor mégjobban magamra maradok. Plusz bennem van, hogy valószínűleg nehéz lesz normális férfit találnom egy kisgyerekkel. A mai napig nem tartom magam jó anyának, pedig ellátom , de csak a kötelezőket. Nem tudom átélni/átérezni az anyaságot. Nekem abszolút nem öröm. Persze, szeretem, de érzem, ez nem az igazi, nem ezt kéne éreznem..Új életet szeretnék kezdeni Budapesten..de nem tudom, hogy indulhatnék el oda is. (Apukám tudna segíteni valamennyire) Esetleg ötletek? Bármivel kapcsolatban, ha tudtok valami okosat mondani, azt megköszönném.