Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van egy 2 éves kisfiunk, de a házasságunk romokban, már nem tiszteljük egymást, és a szeretet is fogy. Másnál volt ebből az állapotból kiút vagy váláshoz vezet elkerülhetetlenül?
Két választási lehetőség van
A könnyebbik út: ki-ki megy a maga útjára
A nehezebbik út: megbeszélitek a problémákat. Ha keményen dolgoztok a párkapcsolatotok rendbehozásán, akár terapeuta bevonásával. Nehéz és nem biztos hogy sikerül. De egy próbát megér, ha mindketten akarjátok!
Második vagyok. Fél éves volt a lányunk amikor ott tartottam, hogy már össze is csomagoltam, hogy indulok.
Úgy éreztem az elvárások hada vesz körül, a férjemnek sem volt semmi jó, folyton veszekedtünk, kialvatlanok voltunk, elment a tejem. Életem legrosszabb hónapja volt.
A lányunkat elvittem anyukámékhoz. Leültünk a konyhaasztalnál és beszéltünk vagy négy órát. Ő elmondta mi a baja én elmondtam mi a bajom, ordítoztunk egy kicsit, káromkodtunk, sírtunk. Durva volt.
Azzal fejeztem be hogy: Szeretlek te vadbarom. A veszekedés után pedig...khm... pár órás édes kibékülés jött.
Szabályokat hoztunk, figyeltünk egymásra és mindent megbeszéltünk.
Ennek egy éve. Turbékolunk mint 16 évesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!