Mi a jobb a gyereknek?

Mi is hasonló helyzetben voltunk. A gyerek születése után nagyon megromlott a viszonyunk. Míg én éjjel-nappal a gyerek körül ugráltam, bevallom elhagytam magam és a fáradtságtól nagyon ingerült voltam. A férjem meg nehezen viselte, hogy "második" helyre szorult és az ő igényei már nem fontosak. Állandóan azt hangoztatta, hol vagyok én ebben a családban...ami akár érthető is lett volna, csak én meg a hasfájós/fogfájós/nehezen alvós babámmal próbáltam túlélni a napokat, egyszerűen nem volt erőm/kedvem foglalkozni a problémáival.

A kapcsolatunk szépen lassan, szinte észrevétlenül romlott meg, egészen a napi szintű veszekedésekig jutottunk. A végén már a válás szó is sokszor előkerült.

Nálunk az segített túl az egészen, hogy MINDKETTEN MEG AKARTUK OLDANI a problémát. Mert úgy nem működik, hogy csak az egyik panaszkodik a másik meg nem hallgatja meg. Nincs is értelme másként csinálni, mert akármit érsz is el, a másik nem hisz benne hanem csak lenyomod a torkán az akaratodat. Le kell ülni és megmondnai, hogy "azt akarod, hogy elváljunk és a gyerekünk csonka családban nőjjön fel? Egyedül akarsz maradni majd újra keresni az igazit? Hogy várd vajon felhív-e, vajon őszinte-e, vajon komolyan gondolja-e, vajon szereti-e a gyerekem? És közben meg a gyereket ide-oda passzolgatni? Ha nem, akkor le KELL ülni és KÖZÖSEN megoldást találni."

Nálunk a párom hajlandó volt elmenni szakemberhez, hogy kibeszélje magából a problémáját és helyretegye magában az apaságot. De nem igazán jött be neki. Aztán azt a "módszert" találta ki, hogy találkozgat a haverjaival és ha látja mások problémás életét (szakítok/összejövök, elválok, ráncigálom a gyereket stb) rájön, hogy nekünk mennyire jó életünk is van. Harmadsorban pedig templomba kezdett járni, hogy ott tegye rendbe a gondolatait.

Én pedig az oldalamról jobban összekaptam magam, feladtam az "anyatigris" nevelési elveimből, a párommal többet foglalkoztam stb.

Szóval mindketten igyekeztünk a magunk hibáin javítani. Hatalmas dolog beismerni a hibáinkat és akarni változtatni rajta, sokszor nem is ment a viták alatt és csak annyit mondtunk "most nem tudok rá válaszolni, elgondolkodom rajta" és csak napokkal később mondtuk, hogy igazad van, változtatni fogok.

Emellett igyekeztünk szabályok közé szorítani a vitákat, bár nehéz betartani őket, de ez ment meg attól, hogy elkanyarodjon és veszekedésbe menjen át.

Egyébként az első lépésként csak egy-egy apró problémát oldjunk meg (én leoltom a villanyt-te pedig becsukod a szekrényajtókat) és aztán szépen lassan többet/nagyobbat is.

Hát kb fél év kellett a komolyabb javuláshoz. Mára már ott tartunk, hogy a mindennapok jók, most el kell kezdenünk újra megtalálnunk egymást, "élvezni" a másik társaságát, programokat csinálni és "feléleszteni a tüzet" úgymond.

Hatalmas munka, de csak így van értelme!

Sok sikert!

Van olyan gyerekem,akinek bent voltam a születésekor, bennem semmi ellenérzése nem váltott ki, sőt!

Sokat hazudozik, - mindegy miben: piros lap.

Azért van veled, mert, ahogy írod: nincs hova mennie.

Ha semmi pozitív, vagy javító dologra nem hajlandó, adj neki 2 hetet, hogy boldoguljon máshol. Ennek se értelme, se jövője.

"bennem semmi ellenérzése nem váltott ki"

Minden ember, minden helyzet más és más -