Miért váltatok el? Megbántátok, vagy jó döntés volt?

Nálunk a a barátnőm pasizott állandóan.

(20 évig voltuk együtt.)

Többször eltűnt hónapokra, majd bűnbánóan előkerült.

Voltam olyan hü lye, hogy hittem a bűnbánatos, könnyes szemeinek.

Kb egy éve ismét megtalálta a nagy Ő-t, egy nála 10 évvel fiatalabb elvált, gyerekes pasas személyébe, és elköltözött a cs.házamból a pasi albérletébe.

Gondolom, hogy én túl "unalmas voltam neki" a stabil és biztos egzisztenciámmal, a hiteltartozás nélküli élettel, a pontosan befizetett számlákkal, az évenkénti többszöri nyaralásokkal...

Az exem azóta már -gondolom- ezerszer is megbánta, mert megszűnt a nálam megszokott stabil és biztos háttere, sőt:

-azóta már lelépett a (fiatal) szeretője,

-kitették a munkahelyéről,

-a szülői házuk -ahová végül visszament- árverési listán van,

-és télen már fűteni is alig-alig tudtak....

-Mercedes helyett meg kellett szoknia a "BMW"-t. (Busz, Metró, Villamos)

-Az a gond sem fenyegeti ezentúl, hogy melyik országba menjen nyaralni.

-Képzettség és egzisztencia hiányában pedig 44 évesen, már nem lesz könnyű normális pasast találnia.

Hozzám már többet nem jöhet!

...én meg jól megvagyok egyedül is.

(amíg megjön az igazi)

49/f

Korábbi kapcsolatom (ugyan nem volt házasság) 11 év után ért véget és egyáltalán nem bánom. Akkor sokáig nem vallottam be magamnak, hogy elromlott a kapcsolat, csak ültem az iszapban. Ott is volt hűtlenség, online kapcsolat stb., míg egy nap azt nem mondtam, hogy "itt állj, ennyi elég volt". Ma már tudom, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy ezt a mondatot nem előbb mondtam ki, hogy tán még saját magamnak is hazudtam, hogy "minden oké vagy majd oké lesz".

Azóta már a férjemmel élek és ebbe a szerelembe nem fér bele eldugott facebook vagy telefon, nem fér bele harmadik személy se valósan se online. És csak így lehet boldog az ember, ez az igazi párkapcsolat.

Amit megfogadtam az az, hogy soha többé nem hozom magam olyan helyzetbe amibe akkor voltam, soha többé nem ülök az iszapban; ha valaki nem bánik jól velem, ha nem vagyok boldog, akkor tiplizek!

Neked is csak ezt tudom tanácsolni, gyerekek ide vagy oda.

Azt az én férjem sem értette, hogy képtelenség, hogy szeressen, ha ezt meg tudta tenni velem.

Nem egyforma az esetünk, de vannak egyezések (gyerek is, 2 éves). Nálunk továbbment a dolog sajnos. Nem a szex része fájt a legjobban, hanem a hazudozás, az, hogy ennyire semmibe vett. Mert aki ilyet tesz, erre képes, az nem szereti, nem tiszteli a másik felet. Ha gond van, előbb kell szólni és igyekezni megoldani, nem megalázni és sárba tiporni a másikat. Én úgy vagyok vele, hogy mindig ott fog motoszkálni az agyamban, a mi van, ha mégis/épp azért késik, mert stb. gondolatok. Így nem lehet boldogan élni, és nem is akarok.