Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt olyan nő aki elköttette magát? Hogy zajlik ez? Megbántátok? Hány évesen született meg a döntés bennetek? Másik kérdésem:kicsit humánusabb.20 évesen nagyon korai lenne egy minispirál?
nem vagyok a téma szakértője, de úgy tudom spirált annak javasolnak, aki szült már
elkötés, hát, amíg nincs gyereked, addig semmiképp ne, mert lehet, h most nem akarsz, de később meggondolod magad, még akkor se tenném 20 évesen, ha lenne gyerekem
sőt, én egyáltalán nem tenném, ez a nőiségem része, h termékeny vagyok
Én még nem, de tervezem. Az egyik petevezetékemet amúgy is ki kellett venni, egy súlyos fertőzés miatt.
Úgy tervezem, hogy ha lesz még egy gyerekem, és császár lesz (esélyes, mert az első szülés is az volt), akkor császár közben megcsináltatom, mert akkor nincs külön műtéti beavatkozás. Több gyereket már nem tervezek, és a védekezéssel sem szeretnék a továbbiakban bajlódni. Az elköttetés amúgy nem végleges, van olyan élethelyzet, amikor még akar a nő gyereket, akkor ott van helyreállító műtét vagy a lombik. De ezek elég szélsőséges esetek, csak hát fontos a tudat, hogy azért még "nincs veszve minden".
Egyébként laparoszkóppal csinálják, ami azért egy nagy műtét. Hamar megvan, de vannak azért mellékhatásai. Nem biztos, hogy bevállalnám külön műtétként, de császár közben mindenképpen megcsináltatnám.
Hogy konkrét példát is írjak: hallottam egy esetről, amikor egy nő három gyerek után megözvegyült, és elköttette magát. Abban a helyzetben ez érthető volt. Viszont utána talált egy új párt, akinek még nem volt saját gyermeke, mindenképpen szerettek volna közöset. Lett közös gyerek (most nem tudom felidézni, hogy helyreállító műtéttel vagy lombikkal, de lett).
Nekem ez a tudat pont elég, hogy ha nagyon-nagyon indokolt, akkor még lehet gyerekem, de CSAK AKKOR.
Nekem sokat "segített" az elfogadásban, hogy már eleve csak egy petevezetékem van, és ettől nem érzem magam félembernek.
Én sajnos elég nagy családban nőttem fel,mindig mindenhol belém lett sulykolva,hogy mennyire hatalmas felelőség egy gyermek,lehet ez is közrejátszik,amiért nagyon nem akarok gyermeket.
El vagyok velük,szeretem a gyereket,de ha arra gondolok,hogy teherbe esek,szabályosan alig kapok levegőt.Nem akarnék keresztülmenni rajta,egyszerűen csak nincs bennem meg ez a vágy....lehet hogy ez nem teljesen egészséges egy nőtől,de ez van.
Na várj, a spirál mellett még sokkal több a becsúszott gyerek, ha ez a gond, akkor maradj a tablettánál, vagy hüvelygyűrű, injekció.
Még az elköttetés SEM 100%-os!
100% az, ha egyáltalán nem élsz nemi életet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!