Hogyan mondjam el a páromnak, hogy a fia miatt szakítok vele? Nem akarok cirkuszt.

Én meg úgy gondolom, hogy egy lelkileg kiegyensúlyozott embernél teljesen más dimenzióban mozgos a gyerek és a párkapcsolat.

Nem lehet egymás alá vagy fölé rendelni őket, mert nem egy világhoz tartoznak.

Egy lelkileg egészséges, párkapcsolatra igényt tartó egyedülálló szülőnek egy kapcsolat is nagyon fontos szempont.

"Nehogymár a 12 kis takony miatt legyen szar egy NŐnek."

Nehogy már egy NŐ miatt legyen szar egy 12 éves gyereknek. Ha jól gondolom gyerkőc élvez elsőbbséget, nem az a nő.

Ha felnőttként gondolkodnának azok az emberek, akik egy kész család életébe részt vesznek, akkor kevesebb ilyen utálom a nevelt gyerekemet szituáció lenne.

Apuka ott volt, a gyereke ott volt. Kialakítottak egy életet, amibe a nő belecsöppent. Hát had ne csapkodja már a gyerek örömébe földhöz a seggét.

Úgy gondolom, ha a nő türelemmel, és szeretettel közelített volna a 12 éveshez, és nem úgy mint a fogadj el mert ez a dolgod, akkor nem itt tartana a dolog.

#31, ismét férfiként, óriásit tetszel tévedni. A kétféle kapcsolat, a párkapcsolat és a szülő-gyermek kapcsolat nem egy dimenzió, nem versenyhelyzet.

Persze értem én, hogy ezt valahol a nők is fogják (már, hogy a férfiaknak egyébként általában a párja az első, a nagystatisztika szerint, ha már) ezért akarják a feje felett eldöntve a helyzetet kénytelen-kelletlen a gyerek felé nyomni.

De sajnálattal közlöm, hogy ez szinte mindig a visszájára sül el, egy ilyen "fogd magad és lépj le" szintű szakításon a valóságban pont a gyerek fogja a legnagyobbat szívni, mert, hogy ő marad ott. Ezt kellene végre átgondolni. (mondjuk az itteni kérdező nem biztos, hogy pont ezt fájlalná)