Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párommal kellene maradnom?
Meg próbálom röviden leírni.
A barátnőm elvitt egy buliba ahol első látásra szerelmes lettem, de akkor úgy láttam viszonzatlan a szerelmem. Röviddel utána meg ismertem a mostani párom. Később kiderült, hogy ismerik egymást sőt jóbaratok.
Végülis próbáltam elfelejteni és az új páromra koncentrálni . Megszerettem, egy év után össze költöztünk. Eleinte minden jó volt.
Egy dolog zavart, az alkohol, míg nem eltunk együtt addig nem láttam hogy ennyit . De miután össze költöztünk láttam és zavart.
Napról napra, hónapról hónapra többet ivott. Veszekedtunk, megígérte hogy befejezi, elhittem, kibekultunk. Pár hét és minden kezdődött elölről . Elmentem a szüleihez hogy segítsenek mert egyedül nem tudok mit tenni, megtudta, megvert. Végül az apukája kórházba vitte, most is ott van. Beszélünk és kéri hogy bocsássak meg, varjak rá.
Én úgy gondolom, meg kell bocsássak és ki kell tartanom mellette, hiszen erről is szól egy kapcsolat, hogy bajban is mellette kell lennem.
A barátja akiről azt hittem nem érdeklem elmondta, hogy szeret és hogy mindig is szeretett. Nem történt köztünk semmi, elküldtem miután ezt mondta. Egyedül vagyok és az elmúlt egy év nagyon rossz volt, és talán ezzel a fiúval boldog lehetnek, mert talán nem egészen múltak el az érzéseim iránta.
De úgy gondolom bármi is történt meg kell próbálom helyre hozni a kapcsolatom.
"Én úgy gondolom, meg kell bocsássak"
Megvert. Innentől kezdve nincs miről tárgyalni, nem arról van szó, hogy megígérte hogy kiporszívóz és mégsem csinálta meg. Iszik, ver: oké, te élhetsz ebben, de gyereket nem vállalhatsz, mert őt nem teheted ki annak, hogy egy idióta apja legyen, akitől rettegnie kell.
Igen, most talán úgy gondoljátok hogy hülye vagyok.
De én meg úgy érzem hogy akkor hagyom ott amikor a legnagyobb szüksége lenne rám. Kórházba van, elvonon.
Vagy inkább most legyen vége hogy mire kijön azt is fel tudja dolgozni. Nehéz, nagyon nagyon nehéz.
Se ferjed se gyerek kozossen mi a fenere varsz baleseti osztalyra??
Pakolj vagy dobd ki es ha bolcs vagy egy kicsit egyedul maradsz semmi uj kapcsolat amig rendbe nem jossz erzelmileg.
Es a baratod baratja nem valami jo otlet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!