Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Valaki légyszives! Hogy megy ez a gyerektartásos dolog?
Tehát a bíróság 10 ezret állapított meg. Nekem volt még mellék keresetem, így havi 30-at fizettem, plusz mindent (iskola szerek, ruhák, osztálykirándulások, nyári táborok, stb.)
Mindent (lakást, összes berendezést) otthagytam.
Erről semmilyen írásos dokumentáció nem készült.
Pár hónapja munkanélküli lettem (szó szerint 1 vasam sincs),
egy ismerősömnél lakom.
Regisztrált munkanélküli vagyok, de nem kapok egy fillér segélyt sem.
Az ex "természetesen" feljelentett, hogy én nem akarok fizetni.
Azt mondta hogy az állam megelőlegezi majd a pénzt én meg mehetek a börtönbe.
Egy jogi fórumon meg azt olvastam, hogy nincs ilyen megelőlegezés.
Ha kapnék pl. 10 ezer Ft segélyt akkor azt egy az egyben levonnák tőlem?
Az ismerősöm nyakán sem lóghatok az idők végezetéig, de ha 1 fillérem sem lesz és utcára kerülök akkor meg főleg nem fogok tudni semmit fizetni, hiába akármilyen feljelentgetés.
59 éves vagyok, egyik munkahelyen sem kellek mit tegyek?
Hát pedig sajnos megelőlegezi így jártam én is, elsőre 3 évre előlegezik meg, majd azt ki lehet még pár évre tolni.
Jó tanács valahonnét szedj össze havi 5100Ft, add fel postai szelvényen és akkor az állam már nem előlegezi meg mert 50% többet fizetsz, de ha ennyit sem tudsz fizetni meg fogja előlegezni, de ha később jobbra fordul az anyagi helyzeted akkor is csak adj fel 5100Ft-ot és ha ez megy legalább három hónapig pontosan, megszüntetik a megelőlegezést! Mást nem tudsz tenni. A lényeg, hogy mindennek legyen nyoma
A gyermektartásdíj állam általi megelőlegezésének akkor van helye, ha a bíróság a tartásdíjat jogerős határozatában már megállapította és a gyermektartásdíj összegének behajtása átmenetileg lehetetlen, továbbá a gyermeket gondozó szülő vagy más törvényes képviselő nem képes a gyermek részére a szükséges tartást nyújtani, feltéve, hogy a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét.
Az eredménytelen végrehajtást, illetve a végrehajtás szünetelését kimondó foglalási jegyzőkönyv hat hónapnál régebbi nem lehet.
A gyermektartásdíj megelőlegezése a gyermek nagykorúvá válása után is megállapítható, illetve továbbfolyósítható addig az időpontig, ameddig a középfokú nappali oktatás munkarendje szerinti tanulmányokat folytat, de legfeljebb huszadik évének betöltéséig. A folyósítás ideje a kérelem benyújtásának napjától számított legfeljebb 3 év, amely egy alkalommal legfeljebb 3 évre ismételten elrendelhető.
z ügyintézéshez szükséges dokumentumok:
személyi igazolvány, útlevél vagy jogosítvány
lakcímet igazoló hatósági igazolvány
kérelem
jogerős bírósági ítélet
végrehajtást kezdeményező irat, vagy a gyermektartásdíj eredménytelen végrehajtását igazoló, illetve a végrehajtás szünetelését kimondó 6 hónapnál nem régebbi foglalási jegyzőkönyv
középfokú nappali oktatás munkarendje szerinti tanulmányok folytatását igazoló irat
jövedelemigazolás
Eljárási illeték: nincs
Alapvető eljárási szabályok:
A gyermektartásdíj állam általi megelőlegezésének akkor van helye, ha a bíróság a tartásdíjat jogerős határozatában már megállapította és a gyermektartásdíj összegének behajtása átmenetileg lehetetlen, továbbá a gyermeket gondozó szülő vagy más törvényes képviselő nem képes a gyermek részére a szükséges tartást nyújtani, feltéve, hogy a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét. Az eredménytelen végrehajtást, illetve a végrehajtás szünetelését kimondó foglalási jegyzőkönyv hat hónapnál régebbi nem lehet. A gyermektartásdíj megelőlegezése a gyermek nagykorúvá válása után is megállapítható, illetve továbbfolyósítható addig az időpontig, ameddig a középfokú nappali oktatás munkarendje szerinti tanulmányokat folytat, de legfeljebb huszadik évének betöltéséig. A folyósítás ideje a kérelem benyújtásának napjától számított legfeljebb 3 év, amely egy alkalommal legfeljebb 3 évre ismételten elrendelhető, amennyiben a megelőlegezett gyermektartásdíj adók módjára történő behajtása eredményes, vagy a kötelezett szülő az államnak a megelőlegezett összeget kamatokkal együtt visszafizeti.
A gyámhivatalnak meg kell győződnie a gyermektartásdíj – a kérelem benyújtását közvetlenül megelőző legalább 6 havi – behajthatatlanságáról.
A gyermektartásdíj megelőlegezésére akkor kerülhet sor, ha a jogosult kérte a bírósági határozatban megállapított gyermektartásdíj bírósági végrehajtását és a kötelezett munkabérére, más rendszeres jövedelmére, illetve egyéb vagyonára vezetett végrehajtás eredménytelen volt, vagy a végrehajtás szünetel, illetve a részösszegű megfizetés vagy behajtás mértéke a bíróság által megállapított gyermektartásdíj alapösszegének 50%-át nem haladta meg.
Az eljárás során a kötelezett szülőt a gyámhivatal meghallgatja.
Ezért nem kell egy büdös fillérrel sem többet fizetni mert megszokják. Na ha az félretetted volna most is tudnád fizetni.
A megítélt 51%-át fizesd ki és nem előlegeznek meg akkor semmit.
Miért lennék mocskos utolsó.
A kérdező háromszor annyi gyerektartást fizeted plusz egyéb dolgokat is a gyerekre, munkanélküli lett és az volt párja első reakciója az volt,hogy bíróságra menjen.
Amikor háromszor annyit fizetett nem ment bíróságra, úgy kell az emberekhez állni ahogy velünk is bánnak.
Ja és nő létemre mondom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!