Majdnem 7 ev utan elhagyott a parom mert mar nem szeret. Hogyan kezdjek most uj eletet? Van valami jol bevalt kura vagy nemtudom barmi ami segit elfelejteni?

Szia

Kitartást neked,én is hasonló cipőben járok.... 3.5 év.....

szia

bár nem tudom teljesen átérezni a fájdalmadat, mert sosem volt még ilyen hosszú kapcsolatom, de le tudom írni h nekem mi segített mikor váratlanul dobott életem első nagy szerelme. Tudom h kicsit más, de hátha segít.

Tudatosítsd magadban, h van egy gászidőszak, ami teljesen normális és nem vagy hülye h megéled. Sírd ki magad, hidd el segít. Nem baj ha rádtörnek az emlékek, az is segít begyógyítani a sebeket. Ez egy természetes reakciója a szervezetnek h a fájdalom ellen szép emlékekkel védekezik. megszépíti a rosszat is. De ettől még nem lesz tényleg szép a múlt.

Én mikor velem szakítottak felültem egy vonatra és meglátogattam egy barátnőmet aki külföldön él. Talán te is ellátogathatnél egy idegen városba pár napra, ha anyagilag megteheted. Jártam az utcákat egyedül, baromi sz.rul éreztem magam de mégis az volt bennem h basszus, milyen belevaló vagyok már h ilyet bevállaltam. És sokkal jobb volt, mint otthon gubbasztani. Erőltesd a változást.

Nekem volt egy mondat ami nagyon megfogott, mikor én is abban a fázisban voltam h azon merengtem vajon összejöhetünk-e újra, h ha esetleg ezt elnézném neki stb

" aki alkuba bocsátkozik annak fizetnie is kell". Ezt gondold végig! Nekem segített

Kérdezted hogy volt valaki hasonló helyzetben? Én igen. De én 8 év házasság és 1 gyerek után lettem eldobva. Semmi jele nem volt annak hogy nem működik jól a házasságunk. Egyik nap még próbált rábeszélni arra hogy legyen második gyermekünk is, mert a fiúnk mellé vágyik egy kislányra is. Másnap meg arra mentem munkából haza, hogy éppen pakolja a cuccát, mondván ő élni akar..Át akarja értékelni az életét, egy kis szünetet akar, és mondjuk 1 év múlva megbeszélhetjük mit hogyan tovább. Együtt maradunk, és folytatjuk az életünket vagy elválunk. Nem tudtam sírjak vagy nevessek. Tudod mi volt az első gondolatom ami ott akkor eszembe jutott?

Az, hogy hogy a fenébe nem vettem észre 8 éven át hogy egy tahó a férjem? Aki ha engem el is hagy mert élni akar, rendben.. De a fiát is???? Aki szerette??

Meglepetésére nem kezdtem el sírni, és könyörögni. Sőt, inkább elkezdtem segíteni neki összepakolni a cuccát. Csak lesett, meg is jegyezte hogy nem ilyen reakcióra számított. Kikísértem az ajtóig és azt mondtam neki, hogy

"na majd 1 év múlva dumálunk" és becsaptam az ajtót.

Nem sírtam utána, mert fontosabb dolgom volt. A fiamnak kellett elmondanom a helyzetet úgy hogy ne érezze azt hogy hibás lenne, és bár nehezen ment de megmagyarázni az apja döntését úgy hogy ne szidjam, járassam le az apját.

Szerencsére a fiam könnyedén vette a dolgot, és egy pici nyugodtság rajtam is volt amikor az apja hétvégente mindig jött a fiáért. Volt nője, nem érdekelt. Én is elkezdtem élni. 3 hónappal később amikor a férjem kilépett az ajtón, én összejöttem a kollégámmal. Nem titkoltam senki előtt. Se a férjem sem a fiam előtt. Hiszen én attól a naptól hogy a férjem kilépett az ajtón, tudtam hogy soha többé nem fogadom vissza..

1 hónapja jártam a kollégámmal amikor megkérte a kezem, és én igent mondtam. Így beadtam a válópert. Viszonylag gyorsan elváltunk, mert közös megegyezéssel ment minden. A volt férjem amikor kimondták a válást akkor mondta, hogy végig abban reménykedett hogy valahol meggondolom magam, és újra 1 család leszünk. Ő már régen megbánta hogy lelépett. Igaz, próbálkozott visszajönni, próbálkozott hogy újra minden a régi legyen, de már régen nem lett volna jó. Egy összetört szívet csak egy új szív tud helyre hozni. Válóperem után 1 hónappal újra férjhez mentem, és ma tudom: Életem egyik legjobb döntése volt. Idén ünnepeljük a 10-dik házassági évfordulónkat.

Szóval kislány. Nem érdemes sírni, inkább gondold azt, hogy ennek így kellett lennie, mert nem ő volt az igazi.. Az majd csak most fog jönni..