Válás? De mikor telik be végleg a pohár?

Szerintem csak döntsétek el, hogy együtt maradtok, akármi lesz. Mondjátok ki egymásnak. És ne vágjátok ezt folyton egymás fejéhez, hogy váltok, mert nekem úgy tűnik, nem akartok válni, csak rettegtek, hogy az lesz. És a félelem mozgat titeket.

Hidd el, ha kimondjátok az ellenkezőjét: hogy a szívetek mélyén nem akartok szétválni, máris sokat segít és biztonságot ad.

És ne mondjátok ki többé a válás szót. Fogadjátok el, hogy ti vitatkozós pár vagytok. (Szerelmünk lapjai c. filmet láttad? Ha nem, minél előbb :-)) Ezzel önmagában semmi baj nincs.

MOndjuk a körülményeket nem részletezted, de azért a normális beszélgetésre alkalmat kellene teremteni.

Bevallom őszintén, nagyon nehezen tudom megérteni az ilyen párokat, mint Ti. Szeretném, de nem megy.

Valószínűleg alaptermészet kérdése, de én nem bírom a veszekedést. Pillanatok alatt kiöli belőlem a szerelmet, szeretetet. Mi soha nem jutunk el addig, hogy felemeljük a hangunkat, mert mindketten utáljuk a veszekedést, ezért ha gond van, mindig szépen, halkan megbeszéljük.

De valahogy ahogy leírod, úgy látom, ez ettől még lehet egy működő kapcsolat. Hogy mikor kell válni, azt nem tudom. Talán amikor az ember tartósan boldogtalan, kiúttalannak és értelmetlennek látja az egészet. Szerintem Ti itt még nem tartotok.

Szerintem ha mindkettőtöben van hajlam erre a túl temperamentumos viselkedésre, akkor közösen meg kéne próbálnotok ezt kicsit normálisabb mederbe terelni. Ha ilyen az alaptermészetetetek, akkor ilyen, ezen változtatni nemigen lehet. De igenis lehet némi önkontrollal bizonyos szabályok és keretek közé szorítani.

Például írtad: "pár napos veszekedés után mindig kibékültünk"

Ez nekem riasztó! Az összekapás az lehet természet kérdése, de soha ne hagyjátok, hogy több napig tartson! Tessék legkésőbb aznap este rendezni a konfliktust! Időt kell szakítani rá és kész. Ha összeveszni volt idő, legyen erre is. Hidd el, ha este úgy fekszetek le aludni, hogy megbékéltek, akkor másnap sokkal egyszerűbb tiszta lappal nekimenni a napnak! Ez nagyon fontos lenne szerintem.

Ha van rá mód, kereshetnétek egy olyan sportot is, ami intenzív, levezeti a feszültségeket, és együtt tudjátok csinálni. Pl. tenisz vagy squash. Itt egymás "ellen" játszhatnátok, kitombolhatnátok magatokat a pályán, anélkül, hogy ez a való életre rámenne.

És gyereket egyelőre nagyon ne! Addig, amíg nem tudjátok egy nap alatt rendezni a konfliktusokat, addig semmiképp. A gyereknek több nap maga az örökkévalóság. Az ha lát vitát, veszekedést a szülei közt, nem feltétlen nagy baj. (Nyilván ne fajuljon el a dolog, mert az ijesztő lehet.) De ha látja a konfliktus-vita-kompromisszumkötés-kibékülés folyamatot az éppen fontos is, hiszen ezt neki is meg kell anulni. De ehhez először el kell érnetek, hogy sikerüljön ezt belátható időn belül lepörgetni.

Mi 7éve vagyunk együtt. Nálunk a férjem a nagyon tempamentumos és van hogy a viták veszekedésbe fulladnak.

Eddig kétszer volt olyan időszakunk, hogy a válást felhoztuk, de az együttmaradás és a válás kettőtök döntése kell hogy legyen. Legutóbb mi megbeszéltük, hogy soha többet nem hozzuk fel a válást, mert mindentől függetlenül szeretjük egymást, és a "válás"sal nem kellene dobálóznunk. Amikor mi ilyen helyzetbe kerültünk, akkor általában olyan körülményeink voltak, amik amúgy is feszültté tettek minket. Szóval mindketten robbanás előtti állapotban voltunk és már egyikőnk sem akart kompromisszumot hozni, megértő lenni. Mindkétszer úgy tudtunk csak ezen átlendülni, hogy az egyik félnek (nálunk én) tartósan úgy kell viselkednie ilyen helyzetbe is, hogy messziről nézze a problémákat. Pl. ebben az időszakunkban nem tudtunk együttélni, mert a lakásunk felújítás alatt volt. 4hónapig csak este találkoztunk, meg reggel egy 10percre, a gyerek velem volt ő is hiányolta az apját. A hétvégék rohanásból teltek, a pénzünket meg nyelte a lakás munkálatai. Egymást hibáztattuk, nem gondoltunk abba bele, hogy a másiknak is rossz lehet, csak a hibákat láttuk. Aztán leutaztam a nagyszülőkhöz 1hétre. Amikor visszajöttem onnantól kezdve csak hallgattam. Ha veszekedett a férjem, végighalgattam, de nem szóltam vissza, mindig vacsorával vártam, akkor is ha nem ízlett neki, vagy megjegyzést tett rá. Minden reggel megöleltem, csókot adtam, este megmasszíroztam a vállát. Kb az első héten nagyon nehéz volt, mert olyan hiábavalónak tűnt minden igyekezetem. Ellökött magától, neki erre nincs ideje..stb. Aztán a második héten, már hagyta magát és kevesebbet vitázott, a 2.hét végén meg már meglepetést vett, hogy kedves voltam vele, akkor is ha ő morcos volt. Valahogy ráébredt arra, hogy most már csak rajta múlik a kapcsolatunk jövője. Azóta minden rendben. Nehéz nagyon, sok munka, sok sírtam én is. De kitartás kell csak hozzá és az, hogy eldöntsd azt, hogy ő a férjed és nem engeded, hogy eltávolodjon tőled, akkor sem, ha most csak veszekedik, vagy csak a hibáidat sorolja fel, vagy ha nem ér rád.

Én a férjemmel elég gyakran összekapok hülyeségeken, de kb fél óra alatt kibékülünk. Engem nem zavar. Általában én kezdeményezem a veszekedést, mert tapasztalatból tudom, hogy olyan tohonya, hogy csak akkor csinál meg valamit, amit akarok, ha összeveszek vele! (ilyen szerelési dolgokra kell gondolni, meg hogy jöjjön lefeküdni mert késő van)

Kb 2 percig mérges miután ordítottam vele, de aztán helyre áll a szerelem, általában belátja, hogy igazam van.

Nem tudom min vitáztok, mit nem tudtok megbeszélni, de ha ezek nem valami lényeges dolgok, akkor lépjetek túl rajta, és legyetek boldogok.