Végleg betelt a pohár, elfogyott a türelmem. Mit tehetek?

Szia, mennyi idos vagy? Mert imadkozz, hogy amint 18 leszel elmehess otthonrol. Addig probalj meg jol tanulni, es elvonulni a szobadba olvasni, zenet hallgatni. Probald meg a not elkerulni.

Anyukadhoz nem tudsz koltozni? Nagyszuleidhez?

Azert emiatt a no miatt ne tedd magadat tonkre, valahova menjel el.

Hát, elég nehéz ügy, ha ennyire utál szarj rá a fejére, hazamész nem köszönsz neki, bemész a szobádba azt kész. Ha meg valami baja van, visszabeszélsz neki, meg ha valami problémád van mondd el neki szemtől szemben. Mit tud csinálni? Megüt? Üss vissza, semmilyen rokonságban nem állsz vele!

Ha már végleg el vagy keseredve, ajánlom egyik haverom módszerét. Ugyanez, csak ő fiú, csinált akkora balhét, kocsmai bunyó, aztán észhez tértek a szülők, hogy talán figyelni kellene a gyerekre is (ott még köszönni se köszöntek)

Szia!

Ne haragudj, de te egy kicsit szerintem unatkozol. El kell fogadnod apád új választottját, akkor is ha egy liba.Ő szereti, ez a lényeg. Amennyi dolgot leírsz itt, hát... az már látszik, hogy folytatásos regényt is képes lennél belőle írni. Szerintem 1xűen féltékeny vagy arra az új nőre, hogy a figyelem (már) nem csak a tied. A baba is ezért zavar. Én inkább úgy fognám fel, hogy lesz egy tesókám, akivel én is foglalkozhatok majd.Itt senki nem meri leírni egy 15 éves fruskának, hogy : Vedd észre, nem körülötted forog a világ!!!!!??

Szia!!

Nagyon sajnállak szerintem a legjobb megoldás ha szarsz a fejére köszönj és pont ülj le vágj kifejezéstelen arcot légy flegma!!Ne érdekeljen hogy mit csipog a liba.(Megértem hogy hiányolod apukád figyelmét mivel irtad hogy jóban vagytok és 15-éves vagy még csak énis ideg és féltékeny lennék. Foglalkozzon már veled ennyi idősen!!!)

Anyukáddal lehetek egyidős, én is a második házasságomban élek és van egy 18 éves lányom az előzőből.

Tehát van hasonlóság (de azért a különbözőség is, mert az szóba sem került, hogy apjával élne). Szóval, nem eszik olyan forrón a kását! Nagyon fiatal vagy, forrófejű, teli érzelmi hullámzással (lángolással, dühvel, féltékenységgel), ami ebben az életkorban természetes. Hiányoznak azonban még azok a tapasztalatok, amelyeket csak az idő hozhat meg.

Hidd el, a szülő-gyerek kapcsolatot semmi (senki) sem tudja megszüntetni, szétszakítani, ha az érintettek ezt nem akarják, még a legnagyobb szerelem sem. Esetleg átmenetileg elhalványulhat, "második helyre" szorulhat az új házasságban. (Nem lehet, hogy csak te érzed így elkeseredésedben?)

Tudod, mi leültünk a lányommal, amikor komolyabbá vált a leendő férjemmel a kapcsolatunk, és biztosítottam róla, hogy mindig őt fogom a legjobban szeretni, és erre különösen oda is figyeltem. Nehogy háttérbe szorítottnak érezze magát. Mégis többször felhánytorgatta, hogy bezzeg ő! (Kimarad mindenből, neki nem is szólunk, ő nem is mehetett, rá nem gondoltunk...- pedig dehogynem.)

És nekem az az előnyöm megvolt apukáddal szemben, hogy nő lévén könnyebben kifejezem, kimondom az érzelmeimet, érzéseimet. A férfiaknak ez sokkal nehezebben megy! A legtöbb annak ellenére hallgat, hogy közben imádja a gyerekét és természetesnek veszi, hogy ezt a gyerek is tudja:).

Aztán nem is szabad összekeverni a szerelmi kapcsolatot az apa-lánya kapcsolattal, mert teljesen más természetű a kettő (mint az alma sem a szilvával, hiába gyümölcs mindkettő). Bízz apukád szeretetében, ne méricskéld, hogy mennyit vannak együtt. Higgy magadban, olyan lányt csakis nagyon, de nagyon szerethet, amilyen te vagy:):)!

Nálunk is szóba került a közös gyerek... Soha nem láttam még ilyen ellenségesnek az én mosolygós, kedves, finom intelligenciával megáldott lányomat! Még az elköltözést is felvetette, pedig ez soha fel nem vetődött. Hát, igen, az egyke egyeduralma megdőlni látszott. Pedig egy új gyerek vállalása soha nem a már meglévő ellen irányul! Ne így nézd. Emiatt nem kapsz kevesebb szeretet apukádtól. A figyelemből, gondoskodásból igen, hiszen a picinek nagyobb szüksége van rá, de annak idején meg te voltál a központban:) Talán a személyiségednek szüksége is van rá, hogy megtanuld megosztani másokkal....most apukádat. Mert szeretheti őt más is, ez is azt jelenti, hogy értékes ember:)

És anyukáddal milyen a kapcsolatod? Rendszeresen találkoztok? Próbálj meg vele elbeszélgetni arról, ami mostanában bánt. Lehet, hogy már attól megkönnyebbülnél, ha jól kipanaszkodhatnád magad:)

"Valahol úgy érzem, h versenytársak vagyunk nevelőanyámmal"

Szerintem itt van a probléma gyökere. Nem, nem vagytok versenytársak, apukád életében nem ugyanazt a szerepet foglaljátok el, így nincs mért versenyeznetek. A nevelőanyád soha nem lesz apukádnak olyan, mint a lánya, te meg sosem leszel olyan mint a felesége (legalább is nagyon reméljük :). Ezt kéne megérti, hogy a semmiért versenyeztek! Hagyd abba a versengést, és próbáld meg összebarátkozni vele! Hidd el, néha hasznosabb, ha az ember a vitás kérdéseket ráhagyja a másikra, még akkor is, ha tudja, hogy igaza van. Nem azt mondom, hogy hódolj be, de nem kell minden kis problémából hisztit csinálni, mert "csakazértisigazamvan". Márpedig úgy tűnik, ez történik, mivel "Nem tudok leülni apámmal beszélgetni anélkül, h ne veszekedve érjen véget". Néha engedj egy kicsit, és meglátod, a pozitív hozzáállás pozitív hozzáállást szül (persze nagyon ritkán, ha a nő tényleg egy született perszóna, akkor nem biztos, hogy ez bejön, de ez nagyon ritka, és a te írásodból nem így jön le a dolog). Tudom, hogy abban a korban vagy, amikor az ember nagyon szereti, ha igaza van, de meg kell tanulnod, hogy az igazság képlékeny, mindenkinek más, és nem is mindig olyan fontos.

A másik, ha már ez nem megy, legalább apukádra gondolj! Ő annyit lát ebből, hogy összejött egy nővel, akit szeret, hozzájuk költözik a lánya, és a lány mindenen veszekszik, kötekedik, hisztizik. Neki a legnehezebb, hidd el, két malom közt őrlődik.

Csak pár észrevétel:

"apu már nem úgy tekint rám mint mielött ideköltöztünk." Ez hülyeség, és fontos, hogy tudd, mennyire az! Apukádnak a lánya voltál, az is vagy, és ha sorozatgyilkos leszel, akkor is az leszel!

"Most valahogy semmit nem mond el nekem, alig beszélünk. Ha hazajön nekem köszön h szija kislányom, őt meg agyon ölelgeti megkérdezi milyen napja volt, tőlem semmit." Nem csoda, ha "NEm tudok leülni apámmal beszélgetni anélkül, h ne veszekedve érjen véget a normális társalgásnak induló kommunikáció." Hidd el, őt is bántja, hogy rosszabb a kapcsolatotok, mint volt, és azért nem akar, nem mer beszélgetést kezdeményezni, mert fél, hogy megint csak vita lesz belőle.

Az anyukádhoz való költözés szerintem is csak egy látszatmegoldás, akkor lenne jó, ha a nő tényleg egy kezelhetetlen boszorka, de úgy tűnik, nem az. Egyébként a hangulatembereket nem olyan nagyon nehéz kezelni, csak rá kell érezni: ha nevet, nevess vele, ha hisztis, hagyd ott (nem, ne visszaszólj, hanem hagyd ott!), hadd hisztizze ki magát kedvére, de ne veled.