Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Külön voltunk két hónapot a férjemmel. Mert neki a gép, batátok, anyja az első. Most azt beszéltük megprobáljuk, és változtat . (? (? ) Nem lesz gép, barátok. Velem semmit nem foglalkozott.
Itt a baj: teljesen el akarod tiltani, azt pedig nem lehet.
Az én párom is ilyen és én sem adom fel a hobbijaim azért, mert tiltja. Szerencsére erre ő is rájött, így meg tudtunk beszélni egy élhető kompromisszumot.
Ha neked csak a minden vagy semmi jó, akkor váljatok el.
Mennyi idelye vagytok házasok? Ez előtte nem tünt fel?
Bocs hogy lelombozlak, de szerintem nem fog megváltozni. Nekem is volt régen egy ilyen párom.
Meztelenül geküdtem az ágyon. Ő inkább számítógépezett.
Úgy tervezte meg a nyaralását, hogy én képben sem voltam.
A haverjai sosem hívták magukhoz. De ha bulizni kellett, vagy ő csinállt bulit, mind ott volt. Vagy ha a pénze kellett nekik akkor hívták. Ő ugye meg rohant, mert azt hitte fontos ember.
Volt olyan is, hogy megkért válalljam be a szabad napomon a műszakját mert dolga van. Másnap tudtam meg, h inni volt velük.
Azt is megértem, h vaéakinek fontos az anyukája. De nem igaz, hogy a kettőtt nem lehet összeegyeztetni. Mert anyu, anyu marad, ha megsértődik is. A pár viszont nem boztos hogy pár marad.
Szerintem nem szeret téged eléggé.
A kérdezőnek nem lenne baja,ha a párja heti 2 nap menne haverozni,biciklizni,többi nap meg vele lenne,elmennének ide-oda.
De a párja rá se néz.
Így nincs értelme.
#13-as vagyok.
Úgy veszem észre, hogy itt nem eltiltásról van szó. Hanem arról hogy a kérdező elengedte a párját, mint ahogy minden normális kapcsolatban szokták és a kedves pár nem jön vissza.
Szerintem nem a külön programokkal van baja. Hanem a közös programok teljes hiányáról.
én érteni vélem a kérdezőt. nem a versenybicikli meg a barátok a baj,még csak az sem, h ezeket nélküle csinálja. az a baj, h vele meg semmit. mintha rühellné a feleségét. én is láttam már ilyet, sajnos szűk családon belül. az én bátyám kirándul, horgászik, szarvasgombázik a kutyával és még ezer más dolog, csak ne kelljen kettesben maradnia a feleségével... ha úgy alakul, h egy estét együtt töltenének, inkább elmegy a kocsmába...
szóval, igenis változtatni kell! ha a párod nem akar, nem érdemes vele maradni, mert ez azt jelenti, h nem szeret már
A kérdezőnek nem lenne baja,ha a párja heti 2 nap menne haverozni,biciklizni,többi nap meg vele lenne,elmennének ide-oda.
De a párja rá se néz.
Így nincs értelme.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!