Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan éltétek meg a szüleitek válását? Mi okból váltak el?
rossz ezt mondani, de én örültem, hogy elváltak, mert folyton csak veszekedtek, minden kis hülyeségen
aztán egy idő után rájöttek, hogy egymás nélkül még rosszabb, úgyhogy újra együtt élnek, jobban tolerálják a másik dolgait, de zsörtölődések még mindig vannak azért
A szüleim kétszer házasodtak össze, és kétszer váltak el. Először még nagyon fiatalon, anyám 17 volt, apám 20, mert útban voltam... Két év múlva szétköltöztek, mert apám már akkor is ivott, valamint hagyta, hogy az anyja uralkodjon rajta. Volt, hogy anyám napokig nem látta apámat, mert munka után rögtön az anyjáékhoz ment, mert "kellett a férfikéz a házhoz" - a nagyapám ugyanis pár évvel korábban meghalt. Ebből elege lett anyámnak, úgyhogy elvált apámtól.
Aztán 12 éves koromban anyám éppen szakított az akkori élettársával, mit megneszelt valahogy apám, eljött hatalmas csokor rózsával, és mindenért töredelmesen bocsánatot kért, valamint megígérte, hogy ezentúl nem iszik, és mi leszünk neki a legfontosabbak.
Sajnos kiderült, hogy csak a lakásra volt szüksége, mert az édesanyja kidobta otthonról, és nem volt hová mennie. Megint kiforgatott minket a vagyonunkból, továb ivott, erőszakos volt, verekedett, többször rendőr vitte el. Másodjára is elváltak. Szomorú történet, de legalább rájöttem, hogy ez az ember nem érdemli meg, hogy apámnak tartsam...
Hogy éltem meg? Megváltásként. Annyira gyűlöltem, hogy sokszor egész éjszaka ment a tányértörős veszekedés, és annyira jó volt, hogy ez megszűnt. Jó volt, hogy apám nem terrorizált minket, nem fenyegetőzött késsel, és nem volt állandóan részeg, nem adogatta el a cuccainkat sutyiban, nem nyúlta le anyám fizetését, hogy aztán beledobálja a nyerőgépbe...
Szóval számomra megváltás volt a válás.
Hát akkor én is mesélek :)
Apuék hitelt vettek fel, mert a család elég rossz helyzetbe került anyagilag.(kb 4 éve) Nem OTP, ERSTE stb.. bankoknál hanem egy magánbefektetőnél érdeklődtek. Na most belevágok a közepébe.
Ez a magánbefektető 1 év jogi csatározás után elvitte a 20 millás házunkat. Egy ideig a város biztosított lakást számunkra. Anya egy félreértésből adódóan hívta a hugát, hogy segítsen, mert azt vette észre, hogy apu ismét iszik.
Átköltöztünk az unokatestvéremékhez. (anyu, én, öcsém)
Itt anyu huga sürgette anyut, hogy minél előbb váljon el aputól, hami szembeszálltunk anyu hugával ,hogy milyen alapon készteti anyát erre, mondtuk neki ,hogy félreértés történt akkor, de le sem szarta. Na szóval ha szembeszálltunk addig ordibált velünk míg mind 2-3-an elkezdtünk sírni. Ez idő alatt rengeteg minden történt.. Végül a váló pert visszamondták. A család újra "összejött". Ezt követően kaptunk egy levelet az önkormányzattól ,hogy x időre költözzünk ki. A lakásból.
Apum, anyum idegileg összetört. Mind2-en öngyilkosságba akartak menekülni. A család egyik régi barátjától kaptunk egy lakást. Rendesen költöttünk a pénzünkből a felújítására. Azóta ez a ház már a mi tulajdonunk, megvettük.
Összefoglalva anno nem volt megélhetési problémánk, jól megvoltunk,20 milliós házunk volt , boldog család voltunk, de jött ez a zsidó kúrva és a jövőnk képe szertefoszlott.
Könyvet lehetne írni erről a történetről, ami tuti bestseller lenne. Amit most mind leírtam, ez a történtek 5 2-3%-át fedi le.
Ma újra együtt a család.
Véleményem szerint ha az én történetem és a válásos történetek közül kellene választanom egyértelműen lennék a te cipődben. Ezt ami megtörtént csodálkozok, hogy nem roppantam össze idegileg 18 éves fejjel.
Kitartás.. Ha nekem ennyi mindent sikerült kibírnom ez nem okozhat problémát neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!