Szerető voltam, élettárs lettem, próbálok mindenkinek megfelelni, de nehéz. Tudnátok tanácsot adni?

A párom 20 évet él együtt a feleségével, 3 gyermekük született: két fiú, egy lány, ő a legkisebb. Ők volt az ideális család a városban, mindenki irigykedett rájuk. A nő gyönyörű, és ezt tudja is magáról: többször félrelépett. A párom sokáig nem tett semmit, mert úgy gondolta, egy "jó apa és jó férj" ezt megbocsátja. Volt már, hogy úgy érezte, el kell költöznie, de végül nem tette. A munkánk miatt néha találkoztunk, de nem volt közöttünk semmi. Aztán két éve egy szakmai ötlet kapcsán elhívott ebédelni... és utána egyre gyakrabban. Szerelem lett belőle. Amikor otthon közölte, hogy mivel a feleségének is van szeretője meg neki is, váljanak el szépen, és mindenki legyen boldog, óriási veszekedés lett, mivel a feleségének eszébe sem volt elengedni őt, hiszen mindent megkapott tőle (például jó fizetést is). Jött a szakítás, majd mégis költözés, megint szakítás. Végül tavasszal összeköltözünk, és próbáljuk menteni, ami menthető. De nagyon nehéz. Mivel mindig mindent ő intézett a gyerekekkel kapcsolatban, most is tenné, de a felesége nem hagyja. A két fiú már szóba sem áll vele (persze, ha nagy a baj, akkor őt hívják telefonon), csak a kislány (7 éves) jön hozzánk. Erősködtem, hogy akkora albérletünk legyen, ahol a gyerekeknek van saját szobája, én festettem ki, én szereztem bele a bútorokat, játékokat, ruhákat. Jól is érzi magát nálunk a kislány, én is igyekszem, amennyire tudok, de mivel az én szüleim is elváltak, amikor két éves voltam, apámmal semmilyen kapcsolatom nincs, fáj, amikor látom, mennyire szereti a lányát a párom, mert én ezt soha nem élhettem át. Utálom magam érte, de féltékeny vagyok. A feleség közben nyomoz utánam, mindenhol elmond mindennek, ahogy a férjét is. Bár a párom mindent ott hagyott: házat, bútorokat, autót, neki ez sem elég, még plusz pénzt követel. Minden nap gúnyos sms-eket ír, amiben a gyerekeket említi, mert tudja, hogy ez mennyire fáj a páromnak. A két fiút már meggyőzte, hogy mindenről az apjuk és én tehetek, és nagyon boldog, amikor látja, hogy a gyerekek nem állnak vele szóba. Én pedig itt állok a káosz közepén. Próbálok a páromnak segíteni, leküzdeni a saját önzőségem, de közben minden sms-re és telefoncsörgésre összerándul a gyomrom.. Tudom, én választottam, viseljem. De én is, ahogy mindenki más, csak szerettem volna együtt lenni azzal, aki szeretek... Nem akarom, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, apa nélkül, ahogy nekem kellett, de közben egy normális, saját életre is vágyom a párommal.. A feleség oldaláról semmilyen együttműködésre nem számíthatok, a párom is tanácstalan, akárcsak én. Aki volt/van ilyen helyzetben, kérem, segítsen!