Köszönjön a gyerek?

Nem miattam ment szét a kapcsolat, ketten barmolták el. Én viszonylag hamar képbe kerültem, talán a nő még remélte, hogy újra összejönnek.

Amúgy nem ment tönkre a nő, anyagilag jobban él, mint én valaha, de ez nem is volt kérdés. A kérdés az, hogy köszönjön-e a gyerek? Szerintem akármit is érez, nem szabadna a gyereket belevonnia. Különálló személyiség, nincs joga az apját elmarni tőle.

Kedves utolsó, nem én barmoltam el a házasságukat, és abszolút nem érdekel, hogy mit gondol rólam a nő, pontosan ugyanúgy, ahogy őt sem érdekli, én mit gondolok róla. Engem az érdekelne, hogy a gyereket van-e joga ilyen szinten belevonni az utálkozásba.

A gyerek szeret engem, ezt tudom, mert az első évben minden rendben volt vele, szeretett nálunk lenni, sokat játszottunk, idén júniusban együtt voltunk nyaralni. Nyaralás jó volt, hazaértünk, jött érte az anyja és lesütött szemmel ment hozzá, nem nézett a szemembe és nem köszönt senkinek. Anyuka erre semmit sem szólt. Mivel ő sem köszön, stb... Amikor az anyja nincs ott, a gyerek felszabadult és odabújik az ölembe, legalábbis így volt ez pár hónappal ezelőttig. Aztán szép lassan kezdett a kicsi változni (7 éves), pár hónap után most már pánikba esik, ha arról van szó, hogy apához kell jönni. (Hozzáteszem, semmit nem teszünk ellene, sőt, játszunk vele, normális kajákat adunk neki, stb. Ő otthon akar mostanában mindig lenni a mamájánál.) Agymosott lett szegény.