Azok, aki miatt egy férj vagy feleség elhagyta a családját, nem félnek attól, hogy rájuk is ugyanez vár?

Dehogy félnek! Ezek azt hiszik, hogy az elődjük borzalmas volt, de bezzeg ők tökéletesek. Meg sem fordul a buksijukban, hogy a partnerük egész egyszerűen hajlamos a problémákat hűtlenkedéssel "megoldani".

hát, nálunk nem volt ilyen cifra a helyzet. de azért vannak hasonló vonások. mindketten húszas éveink végén, én teljesen független, ő egy 8 éve tartó kapcsolatban. kis idő után bevallja, h belém szeretett. én elmondtam, h nem robbantok szét egyetlen kapcsolatot sem, harmadik sem leszek senki kapcsolatában, nem találkozhatunk, nem beszélhetünk. megkérdeztem, hogy az én hozzáállásomon múlik-e, h szakítson a barátnőjével, mert értem ne tegye. azt felelte, mindenképp megteszi, akkor is, ha köztünk nem lesz semmi. azt feleltem, hogy ha önmagáért teszi, mert látja, h nem szerelmes, hisz állítása szerint bele tudott szeretni másba, akkor csörögjön rám, ha már független lesz. nem ígérek semmit, amit tesz, magának teszi. 6 nap múlva felhívott, h szakított, találkozhatnák-e. mondtam, h így már igen. hatalmas szerelem lett belőle és bár sosem lépett félre velem és nem voltam a szeretője, a mi kapcsolatunk akkor kezdődött, amikor az befejeződött, azért ott bujkált bennem a kisördög, hogy miért kellett neki a puszta felbukkanásom a szakításhoz, amikor a saját elmondása szerint már évek óta érezte, hogy ne az a lány az igazi, és se gyereket, se házasságot nem tervezett vele, pedig a szülők mindkét részről erre vártak... ez azért szöget ütött a fejeben. hogy miért képes éveken át így élni valakivel, amikor tudja, h nincs jövője. ez tényleg aggályos szerintem, azt jelenti, h ő ilyen típus, és naivság volna azt gondolni, h mellettünk másmilyen lesz. amúgy gyönyörű éveket töltöttünk együtt, hatalmas szerelem olt, de egy idő után éreztem, h kialszik a szikra és nem gyullad újra a láng, és kb olyasmi lehet a helyzet, mint az előző lánynál volt. nincs bátorsága elhagyni, de vár valamire, ami kimozdítja a kapcsolatunkból és lépésre készteti. akkor tiszta vizet öntöttem a pohárba, elmondtam, h nem vagyok boldog mellette és hogy vagy legyen vége vagy dolgozzunk azért, h újra jó legyen nekünk együtt, de ne éldegéljünk a langyos posványban. erre azt válaszolta, h ő úgy érzi, én sem az vagyok, akivel le akarja élni az életét. mire én visszakérdeztem, h miért ne mondta el, talán várt volna még pár évet, h most is meg legyen a 8, még ha rossz is, vagy netán csak a másik lányra vártunk, h összeszedje a bátorságát...? patthelyzet volt, mert már nem hitt benne, így igazán javítani se akart a kapcsolaton, meg igazán elhagyni se akart. ült volna még a rosszban, hiszen így szokta. így aztán én hagytam el. nem valaki másért, magamért.

egyet ertek az elottem valaszoloval, azt is hozzatennem hogy egy percig sem tudnek csaladot alapitani olyannal aki mar elhagyott egyet. barmikor engem is otthagyhat!

Huh, nagyon nehéz kérdés, sajnos megtapasztaltam mindkét oldalról. Apám világéletében csalta anyámat, és 16 év házasság után akkor lépett le az aktuális szerető kedvéért, amikor megszületett a koraszülött öcsém. Azt hittem minden a szerető hibája, és én sosem leszek az, aztán az élet átírta a forgatókönyvet. A párommal az elején csak barátok voltunk, mindketten párkapcsolatban 4 éve. Először csak egymásnál panaszoltuk ki magunkat, és furcsa volt, hogy ami "egy baráttal" milyen könnyű, az párkapcsolatban miért nem megy. Ő anno azért jött össze azzal a lánnyal, mert elege lett az állandó csalódásokból, és azt hitte, örülnie kéne annak, hogy legalább valaki elfogadja őt, még ha túl nagy is az ellentét alapvető dolgokban (mint a háztartás, házasság, gyerektéma). Engem lelki terrorban tartott a párom, összeköltözni sem akart, de féltem tovább lépni, ugyanazért, mert azt gondoltam, örülnöm kéne, hogy valaki van mellettem (persze ezt sulykolta is rendesen, hogy úgysem találnék jobbat). Aztán egyszer csak több lett köztünk, mint barátság. Először csak tippeket adtunk egymásnak, hogy hogyan próbáljuk megjavítani a jelenlegi kapcsolatot, aztán rá pár hétre szakított, mert rájött, hogy velem szeretné leélni az életét. Közben az ex úgy próbálta megfogni, hogy kihagyott tablettát, de szerencsére nem lett belőle terhesség. Az volt életem legszörnyűbb két hete, ameddig én még kapcsolatban voltam, ő pedig már szabad volt. Nem akartam senkinek fájdalmat okozni, de rájöttem, a boldogságomat a másik jelenti, ezért szakítottam. Azóta egy pár vagyunk, és csak nevetünk a történteken, hogy ki volt a nagyobb lábtörlő. Úgy látszik mindkettőnknek kellett az, hogy lássa van más, akivel tényleg boldog lehet. Nagyon sokat próbáltunk tenni az előző kapcsolatunkért, de mindenhez két ember kell, és ott nem volt fogadópartner. Most házasságot, és babát tervezünk. Hogy gondoltam-e azt, hogy majd mással fog "lelépni", ahogy otthagyta az exét? Megfordult a fejemben, de csak egy pillanatig. Sosem tudnánk még egyszer ezt végigcsinálni, annál lelkisebbek vagyunk. Szerintem nem feltétlen igaz az, hogy aki egyszer megtette, másodszor is megfogja, szituáció és emberfüggő.

12 éve vagyok a párommal egy 10 éves házasságot és 2 gyermeket hagyott el értem.Nekünk is van már 3 imádjuk szeretjük egymást de istenbizony ,hogy sokszor agyalok hogy velem is megteheti nem számít gyerek semmi.De ne legyen igazam.