Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Másnak is ilyen pokoli nehéz meghozni a döntést?
30-as éveinkben járó kétgyermekes házaspár vagyunk, én vagyok a feleség. Egy ideje tudom (sajnos későn jöttem rá), hogy a férjem a kapcsolatunk kezdetétől kifelé kacsingat, értsd régi hölgyismerősével szexchat-el, volt, akivel találkozott is, hogy szexi fotókat készítsen róla (a hölgy kérésére állítólag), és kicsit több lett a dologból (nem konkrétan lefekvés, de mondjuk úgy, még "időben" leálltak), és a legutóbbi, hogy egy volt szeretőjével (csak szex volt köztük pár hónapig, nem jártak) beszélt meg randit, hogy kicsit "levezessék a feszültséget", a régi szép idők emlékére, a nő kapásból belement. Végül nem találkoztak (tudtommal), mert lebuktak: a skype-unk közös, mégha én kb. évente 1-szer lépek is be (ezért bonyolítja ott az ilyen irányú dolgait, amit ugye aztán én el tudtam olvasni).
Amit itt leírtam, az alapján sokan azonnal borítanának (a férjemmel átbeszéltünk minden esetet, mivel minden alkalommal lebukott nem tagadott, de azt mondta, sosem gondolta komolyan, persze...), én mégis tépelődöm, senkinek nem merek ezekről a dolgokról beszélni a családban, baráti körben, mert szégyellem mindazt, ami történt. Eleinte magamat hibáztattam, de tudni kell, hogy itthon mindent megkap (már amit nőként meg tudok adni, nyilván más nő nem tudok lenni, ha épp ez hiányozna neki), és nincs köztünk veszekedés sem, eddig szemet húnytam, mindig adtam egy új esélyt. Most viszont betelt a pohár a legutóbbi esettel. Az eszemmel tudom, hogy a gyermekeimnek is az lenne a jobb, ha az anyjuk nem menne tönkre az apjuk miatt (a gyomrom kezd kikészülni a sok idegeskedéstől, mert hogy "helyrehozzuk a dolgokat" sokmindent elfojtok magamban).De tudom, hogy semmi nem fog változni, és nekem, nekünk jobb lenne külön. De egyszerűen, mint írtam, szégyellem mások előtt is felvállalni, hogy tönkrement a házasságunk. A családomban ritka a válás, és többnyire jó, szeretetteljes kapcsolatokat, házasságokat látok a szűk környezetemben. Talán ezért ilyen nehéz? Vagy miért? Más hogyan döntene, és hogyan élte meg ha volt hasonló helyzetben?
A családod előtt ne szégyelld magad. Nem miattad fogtok válni, hanem a férjed miatt.
Sőt, szerintem a családod akkor szégyellne téged, ha együtt maradnál egy ilyen féreggel.
Ha van hova menned, és miből élned, akkor tedd meg ezt a lépést. Neked is jogod van boldognak lenni.
Igen, voltam hasonló helyzetben. Kis különbséggel: nekünk 1 gyerekünk volt és én nem hunytam szemet semmi fölött, hanem azonnal elhagytam. Elgondolkodtam és rájöttem, nem 50 évesen akarok majd sírva keseregni hogy de elb....am az életem egy ilyen alak mellett, amikor boldog is lehettem volna.
Nézd, én elhiszem hogy nehéz meghozni a döntést! De az mennyivel könnyebb hogy ilyen méltatlan, megalázó helyzetben élj??? Hogy nap mint nap azon kell rágódj, hogy vajon aznap épp kivel csalt meg?? Mert azt nyilván belátod hogy hiába szabadkozik hogy többé nem lesz ez és ez... ugyan már! Már miért ne tenné meg, ha tudja hogy úgyis megbocsátasz neki? Meddig akarsz még utolsó esélyt adni neki? Hányszor utolsót?
És miért érdemli meg?
Ő mennyivel érdemel jobb sorsot (márpedig melletted az van neki, otthon minden megvan, meg mellette félre k..r.. gyönyörű mondhatom...) mint te?
Te így akarod leélni az életed? Valóban megelégszel ezzel a megalázó helyzettel?
Az írásodból ítélve értelmes nőnek tűnsz, épp ezért úgy gondlom a sarkadra tudsz te állni és kiállni önmagadért. Ennyi idősen előtted áll az élet, vár rád egy olyan férfi akinek te vagy a nagybetűs NŐ, a gyerekeiddel együtt imád, szeret és a tenyerén fog hordozni. De ez nem a férjed...
Én tudom, én már megtaláltam a nagybetűs FÉRFIT. Imád minket, csak értünk él, dolgozik. Mi vagyunk a mindene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!