Ha nem adja be a férj a válópert, de elköltözik, máris köteles gyerektartást fizetni? És ilyenkor mennyit? (gyerekek: 5,3)

Tudod én sokmindent megértek. De abból, ahogyan a feleségről írsz, abból derül ki, hogy egyáltalán nem érted, hogy milyen az élete és mi folyik a háttérben.

Az élet nem fekete és fehér, és nem létezik olyan, hogy egy ember maga a sátán. Te meg úgy írod le őt, mintha csak egyetlen életcélja lenne, hogy sátáni legyen veletek.

Arra nem gondoltál, hogy dolga van, és azért hagyja a férjre a gyerekeket? Talán munkát keres, vagy isten bocsássa meg, próbálja ezt a lelki nyomort egyik-másik barátnője támogatásával feldolgozni!

Joga van hozzá! Az anyaság nem azt jelenti, hogy onnantól 24 órában a gyerekkel kell lenni, sőt azért van az apa, hogy megoszoljon ez az (édes) teher.

Ami a pénzügyeket illeti. HOnnan tudod, hgoy ő valójában milyen anyagi helyzetben van? Nincs lakása, nincs önálló megtakarítása, nincs munkája, nincs pénze. Te mered őt elítélni, amiért pánikban van és minden erővel próbál majd pénzt kicsikarni ebből a kapcsolatból?

Nem kis dolog manapság rezsit, hitelt és két gyerek költségeit, plusz a saját megélhetését állni egy embernek! A legtöbben nem is képesek rá, vagy csak nagyon komoly állami segély segítségével!

Hogy jössz te ahhoz (függetlenül attól, ami érzelmileg történt közted és az apa között), hogy megítéld ezt a nőt, és a vergődését sátáni, más céltól nem vezérelt cselekedetnek lásd?

Bocsi, de én kívánom, tiszta szívemből, hogy azok a nők, akik úgy viselkednek, mint te, azok tapasztalják ezt meg a saját bőrükön!

És mielőtt még közölnéd, hogy biztosan egy hasonló ingyenélő, sátáni r.banc vagyok, boldog házasságban élek.

Nem baj, majd megismered, hogy milyen az, amikor te mindent beleadsz egy kapcsolatba, amikor mindent befektetsz. Energiát, időt, pénzt, érzelmeket. És egyszer csak eléd állnak, hogy akkor most fogják ezt a sok befektetett holmit, és elviszik másnak az ágyába.

Az a nő szült neki gyereket, neki adta a lelkét, a testét, az egészségét, a szabadságát. Nem bulizott, nem pasizott, nem épített karriert, nem utazgatott. A házasság és gyerekek nélkül lehet, hogy megtehette volna!

Gondot viselt a férjére, a gyerekeire: ellátta őket (takarított, mosott, vasalt, főzött, bevásárolt), ápolta őket, szerette őket, nevelte őket.

Bizalmat adott! Azért dolgozott, hogy előbbre jussanak! Őértük dolgozott minden percében. Úgy gondolta, hogy ez jó befektetés (az esküjük alapján, a szerződés alapján), hiszen őrá számíthatnak, akkor ő is számíthat majd rájuk. Kölcsönösség.

Azt had ne említsem, hogy érzelmileg is leterhelő ez. Akkor is türelmesnek kell lenni, ha a falra másznál. El kell viselni a másik ember őrjítő dolgait, le kell nyelni sokszor a szavaidat, a haragodat a békéért. Olyankor is oda kell adni magad testileg és lelkileg (és nem csak a szex terén), amikor semmi kedved.

De a család erről szól. Befogad, alkalmazkodik hozzád, te is a többi tagjához, gondoskodtok egymásról és nem cserélitek le egymást.

Erre egyik nap beállít a férje, hogy ő ebből kilép... természetes, már ne haragudj, hogy kitér a hitéből! Mintha neki nem kellett volna sokat tűrnie, elviselnie, akkor is maradni és kitartani, amikor legszívesebben egy kanál vízben megfojtotta volna a férjét, és lelépett volna az első busszal!

Ne haragudj, de teljesen jogosak az érzései! Jogos a dühe, a csalódottsága!

És elég megalázó lehet, hogy a kakipotty alak, aki vele nem úgy bánt már az elmúlt időben, ahogy ő szerette volna és valószínűleg megérdemelte volna (hiszen megromlott a kapcsolatuk, ne hidd, hogy a ffi nem felelős és nem hibás érte!!!), az most szépen boldogan lelép, kilép az ajtón, mást ölelve, őt a xarban hagyva, elfelejtve, és BOLDOG! Mindenki megőrülne egy ilyentől, hidd el.

Ahelyett, hogy a pasi megerőltette volna magát, élhetőbben viselkedett volna, felvette volna a feleségével a ritmust újra... hidd el, lehet, hogy nagyon nehéz, de vissza lehet csempészni a szeretetet.

Ha meg azért lép le, mert neki a lángoló igazi nagy szerelem JÁR, akkor egy hulladék alak! Akinek családja van, annak az jár, hogy őket boldognak lássa, nem az, hogy az ő kárukra saját maga boldog legyen! Ezt ugyanis mérhetetlen önzésnek hívják!

Jah, bocsi, még valami. Azt mondod, hogy nem normális, ahogy a nő reagál.

Persze! NOrmális körülmények között! De az, hogy az az ember, akire az életedet tetted fel, aki a legszorosabb családtagod, és akin kívül nagyon másra nem számíthatsz az életben egyszercsak oda áll eléd, hogy nem kíván többé veled élni, nem kíván többé segíteni neked, nem kíván többé látni téged, NEM SZERET TÉGED, NEM KÍVÁN TÉGED... sőt mi több, egy másik nőt szeret, egy másik nőt kíván, és az a másik nő fontosabb, mint a saját családja...

nos ez nem normális helyzet, amelyben normális viselkedés, és racionalitás várható el.

úgyhogy ne várj egyetlen ilyen helyzetben levő embertől sem normális körülmények közé illő reakciókat.

te sem tudnál normálisan reagálni, ha cserbehagyásos gázolás során végleg nyomorékká válnál és aki a gázolást okozta, xarna rád!

A gyerektartás azt jelenti, ELTARTANI a gyerekedet. Apa és anya közösen.

Namármost, ha már válás: ugye van a gyerekre fordított idő / munka illetve a pénz.

MUNKAILAG / IDŐILEG általában úgyis anya tartja 85 %-ban (háztartás, kaja, szülőik, ruhavásárlás, leckeírás, különórákra cipelés, orvoshoz vivés stb), apa 15 %-ban (Kéthetente 2 nap apánál).Így szerintem kb apának kellene ANYAGILAG 85 %-ban, anyának 15%-ban ELTARTANI a gyerekeket... Így lenne igazságos, ha ugyan igazságosnak nevezhetjük, ha apa felrúgja a családját, és ezzel 3 embert tesz boldogtalanná, mert új szerelme van....

Ugye nem gondolod komolyan, hogy havi 20.000 Forint elegendő egy gyerek életének 85 %-ához...? De még 50%-hoz sem...

Utolsó, azért ne túlozz!

50%??

Ránk nem jut annyi fejenként pedig felnőtt emberek vagyunk!

Utolsó, 40 ezer Ft-ból hogyan finanszírozod az életet?????????

Egy gyerek félévente kinövi a ruháit, cipőit, bérlet vagy benzin, iskolacucc, ebédbefizetés, csoportpénz, osztálypénz, esetleg valami szakkör, tábor........ Szerintem nem 40 ezerbe kerül egy gyerek havonta... És a cél nem a nyomorgás. Vagy...?