Mit tennétek, ha őrülten szeretitek a párotokat, ő is szeret, de ezt nem tudja kimutatni, csak mindig belétek gázol - egy valós, vagy vélt sérelem miatt - makacs és önfejű és nem érdekli, hogy mit éreztek?

Hát ez a Te döntésed. Vannak olyan nők, akik eltűrik a megaláztatásokat, egy darabig. De van aki egész életében alázatos a férjének és boldogtalan, mert az lesz mindig, egy önző ember mellet. A maga módján szeret a párod, ez biztos, az enyém is szeret valamennyire, mert mondja is, de ez kevés. Mondani kevés, éreztetni is kell! És az a kapcsolat ahol folyamatos hullámvölgyek vannak, egyszer fent egyszer lent, az sajnos nem kapcsolat. Egy idő után majd ki fog ütközni. Én is így gondolkodtam, mint Te, hogy elfogadom olyannak, amilyen és kicsit megpróbálom formálni. Viszont most már ennek egy gyermek látja kárát, amiért csak én vagyok a hibás, mert naiv voltam!! Ne ess ebbe a hibába! Bár legyen úgy, hogy tényleg jobb lesz és boldog leszel majd mellette, de félek ez nem így lesz. Tudod ez olyan dolog, hogy pl ha megütne a párod, de bocsánatot kérne, és soha többet nem fordul elő, de aztán mégis és Te mindig csak hitegeted magad, hogy változik, és véletlen volt, és nem lesz ilyen többet. Szeretitek egymást. És végül sírva, de kilépsz a kapcsolatból, mert egyre sűrűbben emel kezet rád! Én voltam ilyen kapcsolatban is, ott is bizakodtam, de nem változott meg!! Majdnem egy év kellett míg elfelejtettem őt, mert szerettem nagyon, de nem tűrhettem, hogy bántson. És ő is szeretett, mert több évig keresett, járt utánam.

Tehát az emberek nem változnak meg annyira, amennyire szeretnénk. És egy ilyen kapcsolatban Te leszel mindig az alárendelt és ha netán lesz gyereketek akkor ő milyen példát fog látni?? Előtte is mindig megaláz?! Ezt is mérlegeld, mielőtt döntesz. Én elhiszem, hogy elfogadod ilyennek, de ha már ennyire foglalkoztat, és nem tetszik az önzése, sosem lesz tökéletes!! Minél hamarabb szabadulj, nagyon nehéz lesz , de muszáj!Én tapasztalatból mondom.

Én is szeretem még mindig, de el fogom őt felejteni, mert nem változik, fél év alatt sem változott, hogy külön élünk. És én mindig reménykedek, hátha, ad egy kis jelet, hogy hazavisz minket és aztán jön a nagy pofára esés! Nincs jövőnk, legalábbis én nem elégszek meg ezzel, ami van!

Sok sikert és remélem jól döntesz.

Nekem az a benyomásom, hogy noha előre számítottál arra, milyen válaszokat fogsz kapni (a kívülálló szemével, a józan ész nevében), mintha kényelmetlennek érezted volna a válaszokat (mert van bennük igazság, amivel nem mersz szembenézni).

Nagyon elzárkózol attól a lehetőségtől, hogy elhagyd, ugye jobban örültél volna, ha "recepteket" kapsz, "hogyan változtassunk meg egy férfit?" témában. :D

Az a baj, hogy minél régebb óta ráhagysz valakire valamit, ami Neked fáj, és viselkedését gyakorlatilag még jutalmazod is (vele vagy, nem teszed szóvá, ami bánt) - akkor az illetőnek nem lesz motivációja változtatni.

Ugye tudod, mi történt az Általad idézett Szabó Lőrinc-vers címzettjével? Öngyilkos lett, magára nyitotta a gázt. Egy egyoldalú kapcsolat borzalmasan le tudja építeni az ember önbizalmát. Igaza van annak a válaszadónak, aki felhívta a figyelmedet a felemelő és a pusztító szerelemre!

"MInt a lámpa ha lecsavarom, ne égj, mikor nem akarom" - ha a Te párod is így áll Hozzád, akkor nagyon nagy baj van, és minimum beszélnetek kell! Ne hagyd, hogy lekicsinyelje a Te érzéseidet, a Te problémáidat! Te is ugyanolyan fontos vagy, mint ő, állj a sarkadra, ne hagyd magad!!!!! Ha semmiképp nem akarod elhagyni, akkor tégy meg mindent a kapcsolat normalizálása érdekében, ne törődj bele a jelenlegi helyzetedbe.

A végén szinte lelkiismeretfurdalásod támadt, amiért a saját érzéseidről beszéltél, és elkezdtél "terelni", másokra, gyakorlatias szempontokra hivatkozni! Soha, de soha ne érezz lelkiismeretfurdalást, ha kiállsz az érdekeidért! Az érzéseid nem bagatell dolgok, igenis fontosak, és jogod van, kell beszélni róluk!

Sok sikert

Hypathia