Lemondanál a gyerekedről, ha betegen születne?

Nem! Ha valaki gyereket akar, ezt is mérlegelnie kell, hogy egy ilyen helyzetet hogyan tud elviselni. Akkor is a saját gyerekem, és én tartozom érte felelősséggel és KI FOGJA SZERETNI, ha nem én?

Amúgy ha ilyen családokat megkérdeztek, ahol van beteg gyerek, a nehézségek ellenére is boldogok és teljes az életük. Sőt, a JÓ házasságot megerősíti az ilyen. Ha meg felbomlik egy ilyen ügy miatt, akkor az előbb-utóbb másért is felbomlott volna valószínűleg.

Ismertem egy nőt. Eljött a családjával egy hétre a nyaralónkba.

Egy testi és szellemi fogyatékos gyereke volt. Először azt hittem, hogy a gyermek 3-4 éves. Mivel a gyerek ordított, folyamatosan "anya, anya!", aztán amikor a szűlő odament, nem mondott semmit és nem volt szüksége semmire a gyereknek. Aztán kiderült, hogy a fiú 13 éves.

volt körülbelül 90-100 cm.

Nem lehetett levenni róla a szemet. Mindig volt valami baja. A gyógyszerei méregdrágák voltak. Alig tudta a fizetni az anya, még az orvoslátogatói állásból is.

A férje elhagyta a szülés után. Látni sem kívánja a gyereket.

Ezután nézzétek le azt a nőt, aki elveteti az előre tudván fogyatékos gyerekét.

13/L

Nehéz kérdés.

Ha már terhesség alatt kiderül, hogy baj van, akkor lehet hogy nem tartanám meg, de az az igazság, hogy szerintem nem engedné a lelkiismeretem, hogy elvetessem. Ha pedig már megszületett és akkor derül ki, hogy baj van, akkor tuti, hogy nem tudnék lemondani róla.

De az biztos, hogy nagyon sokat gondolkoznék, mérlegelnék, kétségbe lennék esve.

Ismerek egy anyát, aki megszülte a beteg gyermekét, pedig a dokik mondták neki, hogy mentálisan sérült lesz. Az anyának nagyon nehéz, mert a fia nem tud beszélni, nem önálló, tör-zúz, dühkitörései vannak, egyfolytában mellette kell lenni. S nagyon nehéz így az életük, de még soha nem találkoztam ilyen kedves és a történtek ellenére vidám nővel! Az ő pozitív életszemlélete kell ahhoz, hogy ezt "túlélje". Becsülöm őt nagyon.

Soha az életbe nem mondanék le róla!! Akármilyen is , akkor is a te/ én vérem lenne, és ő nem kérte hogy a világra jöhessen, de ha úgy alakult, / alakulna hogy így születne, örökké mellette lennék, hisz ő az enyém!!!

Nem szabad csak azért eldobni, mert betegen születik, erről senki sem tehet!!

Egyszerűen imádni kell, mint egy egészséges gyereket!!

Ha még a szülés elött kiderülne akkor elvetetném

ha utánna akkor sztem beadnám egy otthonba ahol megfeelő ellátást kap,de látogatnám

Bár ez az otthonos dolog függ attól is h milyen beteg,mennyire nehéz ellátni,stb...

9:27 vagyok.Ebben igazad van,hogy más,de néha elgondolkodom,hogy mi lett volna belőlem,ha nincsenek a szüleim,ha nincs mellettem senki.Két olyan embert ismerek,akik pontosan ugyanezzel a betegséggel születtek,mint én,ők intézetben nőttek fel.Most jórészt állami segélyből élnek és néha van alkalmi munkájuk pl.borítékolás,sorsjegyárusítás,csomagolás,adatrögzítés stb. Róluk lemondtak a szülők és most sincs támaszuk,nincs férjük,gyermekük.

Nekem borzasztó nagy szerencsém volt a családommal,hogy ők voltak nekem.Megadtak mindent,amit az egészséges testvéremnek is.Teljesen egészséges gyerek közé jártam óvodától egyetemig,megtanultam beilleszkedni a társadalomba,elfogadtattni magam bárhol.Egészséges a férjem is és szerencsére a gyermekem is.

Nem könnyű soha egy beteg gyerekkel,de abban biztos vagyok,hogy mindenkinek szüksége van családra,arra,hogy legyen,aki feltétel nélkül szereti,akihez kötődhet,aki támogatja és bíztatja.Akkor mindenkiből ki lehet hozni a maximumot,ha van,aki erre megadja a lehetőséget és a gyerek érzi,hogy szeretik.

Nem tudom elképzelni,milyen lehet szülők nélkül felnőni betegen,úgy,hogy tudja nem kellett nekik és senkinek nem kell,mert beteg gyereket ritkán fogadnak örökbe.

Pont ezért,mert tudom,hogy mennyit jelent a család,nem mondtam volna le a gyerekemről,ha ő is beteg lett volna a férjem pedig biztosan nem hagyott volna el,hisz ő már együtt él egy fogyatékossal és így szeret.