Lemondanál a gyerekedről, ha betegen születne?

OFF:

Az unokatestvérem down-kóros, most 28 éves. Ő is középsúlyos. Az a vicc, hogy mostanában folyton azt hallom, hogy jaj, a down-kór így, meg úgy, hogy az milyen szörnyű. Hát, nem az, az unokatestvérem tök jófej, nagyon szeretjük, rengeteg szeretetet kaptunk tőle, és azt hiszem, nem ilyen lett volna az érzelmi fejlődésem, ha ő nincs!

Annyival szörnyűbb betegségek vannak, amikről nem is hallani, mitokondriális anyagcserezavar, meg a többi...

ON:

Ha kiderülne magzati korában, hogy súlyos beteg lesz, nem tartanám meg. Magam miatt sem, de a gyerek miatt sem (nem kárhoztatnám ilyen életre.) Ha megszülném, akkor viszont mindent elkövetnék, hogy segítsem, és próbálnék teljes életet biztosítani neki.

Ha esetleg a lemondás mellett döntenék is látogatnám. Nem a nehezebb nevelés lenne a fő okom, hanem az, hogy lelkileg kemény dolog látni azt, hogy a gyermeked szenved. nagyon nehezen tudom azt elhinni, hogy egy beteg gyerek ne irigyelné az egészséges társait. ne gondolkozna el azon, hogy ő miért nem mehet szórakozni mint a szomszéd, ő miért nem szaladgálhat a játszótéren stb. Számomra inkább ezt megélni lenne nehéz a dolog.

Van ismerősöm aki anyagi okok miatt döntött az intézet mellett. Becsületesen látogatja a lányát, ünnepek, szabadság idejére haza viszi. De a pénz ugye nagy úr.