Az exférjem sír, mikor a gyerekét látogatja. Vígasztaljam meg? Mit mondhatnék?

A vígasztalást nyilván nem úgy értettem, hogy ölelgetem, vagy bármi... arra gondolok, hogy mondjak-e neki valami biztatót, hogy "idővel könnyebb lesz..." ilyesmi.

Legutóbb csak annyit tudtam neki mondani, hogy most már fejezze be és ne csinálja ezt a gyerek előtt, akkor odébb ment.

Tudom, hogy egy balf@sz, de mégis csak a gyerekem apja. A gyereket ő is szereti. El se tudnám képzelni, hogy milyen lenne a gyerekem nélkül élni.

Nem sajnálom az exem egy pillanatig sem, ne értsetek félre! A kisördög a vállamon inkább örül, hogy szenvedni látja, én is szenvedtem eleget miatta, de közben jobb embernek érzem magam ennél...

Én is azon vagyok, hogy normális legyen a gyerekkel a viszonya, ha már látogatni akarja, akkor foglalkozzon vele, és azoknak a pillanatokbak örüljön, amit együtt tölthetnek.

Én is félek attól, hogy esetleg depressziós lesz. A gyerekemnek egy épkézláb apára van szüksége, ha az apja is akarja. Remélem ez megszűnik és sikerül neki összeszednie magát.