Vált már el valaki vallási problémák miatt?

Szörnyű lehet neked! :(

Szerintem lásd azt, hogy te vagy komplettebb, stabilabb személyiség, te vagy képes látni a dolgokat hosszabb időtávon is, tisztán látod az ő változását.

Szerintem nem kell elfogadnod olyan értelemben, hogy továbbra is a felesége kéne hogy legyél. De azt el kell fogadnod, hogy ő már így gondolkodik.

A kislányodnak elsősorban arra van szüksége, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott anya nevelje. Jobb lenne persze egy egész család, de abban úgy hiszem te csak őrlődnél.

Engem csak annyiban érint a dolog, hogy két komoly barátnőm is vallásos volt, római katolikusok, én meg nem hiszek. Én is úgy láttam, ahogy te, hogy megférünk egymás mellett, meg is beszéltük, hogy tiszteletben tartjuk egymás meggyőződését. Sok gond ebből nem is volt, előfordult, hogy templomba is elmentem velük, egyszer-egyszer volt csak olyan Istenre hivatkozásuk, amit nem tudtam elfogadni.

Az egyik kapcsolatomnak nem a vallás vetett véget, a másikban szerintem benne volt az, hogy a lány neveltetése túl konzervatív volt, és nem tudott azon kívül gondolkodni, mintha mindig meg akart volna felelni valami isteni törvénynek.

Végül az én "tízparancsolatom" :D, ami megengedi, hogy megváltoztasd a döntésed, pláne, ha ilyen indokaid is vannak.

[link]

Te szegény, nagyon megértelek, és átérzem. Az én férjem is bigott vallásos. Mindig is az volt. (minden keresztnél ima...)Volt sok vitánk. Elmentem vele templomba, voltam előtte is, de az ő bigottsága miatt lettem ateista. Nem voltam az. Megpróbálta rámerőltetni.Nem sikerült. Ismerem a bibliát, Vizsgáztam is belőle, de minél több mindent tudok ezekről a dolgokról, annál ateistább leszek. Hidd el nagyon megértelek. Mi úgy oldottuk meg a dolgot, hogy nem beszélünk vallási dolgokról. Mert különben veszekedés lesz. Tiszteletben tartjuk egymás hitét. Eleinte hangosan is imátkozott. Nem amikor összejöttünk, ha ezt tudom, nem jártam volna vele. Megegyeztünk, ő halkan imátkozik, én meg nem húzogatom a számat. Szeretjük egymást annyira, hogy kibírta a kapcsolatunk ezt a nehéz próbát. 10 éve vagyunk együtt. A gyereket is viszi misére, eleinte nagyon zavart, de most már úgy fogom fel, hogy addig én se csinálok semmit, olvasok, és fekszek. Nekem is jár szórakozás.Ha valaki beleköt a hitembe, csak annyit mondok, hogy három nyelven tudom a miatyánkot, hány bigott vallásos tudja? A férjem se tudja. Szerintem, ha nagyon szereted a férjed, s úgy érzed, megéri a kapcsolat, légy hajthatalan, s ezt lássa is rajtad, s ismerd, meg a bibliát annyira, hogy le tudd állítani a férjed, s érezze az erőt benned. Akkor talán leáll. Ha meg nem szereted annyira, akkor lépj le. A gyerekeknek boldog anya kell. De tudnod kell, hogy hosszú csatározásoknak nézel elébe.

Ha kérdésed van írj nyugodtan, Ha tudok segítek. :))

Valóban nem egyszerű a történetetek és biztosan a teljesség igényéhez tartozna, hogy hallgatassék meg a másik fél is, de a helyzetre való tekintettel, most csak a te leírásaidra lehet hagyatkozni.

Véleményem szerint, ha a párod valóban megtért volna, akkor ahhoz képest, ahogy megismerkedtetek és összeházasodtatok még minőségibb és kiválóbb férjnek kellene lennie.

Valami biztosan történhetett vele, amit esetleg abban a társaságban úgy hívnak, hogy megtérés, de annak a következményei általában nem azok, amiket leírtál.

Én azt javasolnám, hogy először egyszerű, ”röghöz ragadt” módon próbálj vele beszélni kettőtökről a ”dicső múltról” (ahogy megismertétek egymást, házasság, gyermek, jövő stb.)

Gondolom ilyen köröket futottatok már, de esetleg egy-két olyan munícióval is fölvértezhetnéd magad, ami esetleg számára is új lehet.

Pl.: Kedvesem, ugye egyetértesz, hogy Isten tiszteletben tartja az ember személyes döntési jogát és úgy tekint az egyénre, mint akinek van saját felelőssége, akarata és méltósága. Ugye abban is egyetértesz, hogy ha ezt Isten tiszteletben tartja, akkor az a legkevesebb, hogy ezt sem hagyhatod figyelmen kívül.

Ezért kérlek drágám, hogy hagyd meg számomra a döntésnek ezt a szabadságát és ne kérj számon rajtam olyan szabályokat és házirendet, amit nem ismerek, de nem kizárt, hogy egyszer talán megismerhetek.

Természetesen megmarad a tisztelet a szerelem az elfogadás a csak te és a csak veled, de ne haragudj, hogy nem tudok hinni abban, hogy én kussoljak és feltétel nélkül engedelmeskedjek, mert számodra felgyúlt a fény, hogy te vagy a főnök és én, no meg a családod a beosztottak. – lehet, hogy ez így ebben a formában egy kicsit szarkasztikus, de valami ilyesmire gondolnék.

Esetleg ha nagyon messzire szeretnél menni, akkor megmondhatod a párodnak, hogy Jézus sem úgy kezdte, hogy osztotta az észt és parancsolgatott, hanem először ”csak” az életét adta és csak ezt követően, miután föltámadt, mondta el a frankót.

Esetleg megemlíthetnéd neki, hogy a biblia telis tele van olyan leírásokkal, mint pl.:

Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek.

Egyrészt, ezt a szeretetet nem köti semmilyen feltételhez a biblia, másrészt ez csak egy, a több száz leírás közül, ami arra utal, hogy egy férfi normál esetben rajong a feleségért – sőt még úgy is, hogy ha az esetleg nem hisz abban, amiben a férj!!!

Én sem ismerem jobban a bibliát mint te, csak az ügyed apropójából a biblia.hit.hu –n utána néztem a dolgoknak és beírtam az oldal keresőjébe, hogy feleség.

Egyet nem javasolnék, hogy szakrális, vagy teológiai természetű vitába keveredjetek.

Abból nincs kiút!

Tehát ha mind ez nem lenne célravezető és nem értenétek szót, úgy javaslom, hogy keresd meg azt a közösséget, ahová a férjed jár, kérj egy időpontot annak a vezetőjétől és tényszerűen és tárgyszerűen mond el a problémádat.

A legtöbb esetben ezek a közösségek időt és megfelelő figyelmet fordítanak az ilyen ügyekre és esetleg megkérik a kedves férjedet, hogy ne bolonduljon meg, ha nem muszáj, szeresse a feleségét és próbáljon meg csöndes hívő életet élni.

Ha ez sem jön be, az gáz, mert akkor azt javaslom, hogy kezdj el imádkozni, hogy a férjed kijózanodjon és a családotok egybemaradjon.

Esetleg kérd meg a férjedet, hogy amellett, hogy hisz, próbáljon meg úgy szeretni, mint régen és ha nem muszáj ne szaporítsa azoknak a számát akik a pszichiátriai osztályon szép számmal a vallásos őrültek kategóriában jegyeznek, mivel a családjának szüksége van rá.

Sok sikert kívánok!

Hermész

"a Biblia (újszövetség) szerint a törvény, azaz betű szerinti parancsok rákényszerítése a másikra nem tud üdvösséget adni soha, hanem egyedül Isten személyes érintése hat, azt pedig ő a terrorizálásával nem tudja neked megadni, csak kérni tudja Istent csendben, ha te nem vagy ott, hogy érintsen meg téged, és jelentse ki magát neked" - ennél jobb tanácsot egy ilyen szinten és ilyen módon megtért emberrel szemben senki nem tud neked adni, fogadd meg és ismételgesd! A saját eszközét fordítod így ellene.

Ateista vagyok. Mindig is szerettem volna megtudni, mit érez (szándékosan nem a gondol szót használtam!) egy hívő. Sok-sok keresztény emberrel beszélgettem már, s az évek során megértettem, hogy ezt a témát feszegetni botor dolog. A keresztények éreznek egyfajta felsőbbrendűséget a többi emberrel szemben, a nem hívőket ostobának tartják. Én, mint ateista, a hívőket gyengének tartom, akik egy képzeletbeli lény óvó karjaiba kapaszkodnak, mert képtelenek szembenézni azzal, hogy egyedül születünk, egyedül élünk és legfőképpen a halálban, ami teljes pusztulást jelent az én értelmezésben, szóval a halálban is teljesen egyedül vagyunk. Vannak persze társaink, akik a magányunkat enyhítik, megosztják, de ismételhetetlenségünk szinte felfoghatatlan. Éppen ez a felfoghatatlanság okoz az embereknek annyi kínt, ami lehetővé tette vallási nézetek létrejöttét. Amit mondok azonban, arról egy dolgot tudok csak biztosan, hogy hiszem. Istent a vallásosak, hívők sem tudják, csak hiszik. Ebben tehát egyenlőek vagyunk.

A lényeg, hogy sokféle hívővel találkoztam már, és két csoportra tudtam osztani őket: vannak az intelligens hívők és a bunkó hívők. Az intelligens hívők, akikkel nem a "bizonyítsd be, hogy nincs igazam, bizonyítsd be, hogy létezik/nem létezik" vitát folytattuk, hanem egymás gondolatait, érzéseit tiszteletben tartva beszélgettünk ma is ismerőseim vagy jó szívvel gondolok rájuk vissza, s csak tanultam tőlük. A bunkó hívőkkel azonban hamar eljutottunk a bizonygatáshoz: a te férjed is azzal támadt rád, hogy bizonyítsd be, hogy nincs Isten - ő meg bizonyítsa be, hogy van... az, hogy ő úgy érzi, nagyon-nagyon hisz benne, még nem bizonyíték... Szóval, ahogy előttem is tanácsolták, ilyen vallási vitákba teljesen felesleges belemenned. Ebből már rájöhettél, hogy szerintem a férjed a bunkó, szűk látókörű, az élet megélésének, a dolgok véghezvitelének csak egy módja van elvet valló hívők közé tartozik. Éppen ezért keseríti meg az életed. Várj azonban, ahogy itt tanácsolták, mert ha mégis elég intelligens, a sok hitről való gondolkodásban egyszer csak maga is meglátja a buktatókat, az anyagit, anyagiasságot, s akkor hirtelen lecsillapodik majd.

32/n

Még egy gondolat: Nagy problémát abban látok, amikor ketten kétféle következetességgel próbáljátok a gyereket nevelni - amit anyánál szabad, azt apánál nem és fordítva. A gyerekek nagyon okosak, hamar rájönnek a családi szabályokra, csak kissé később tudják egy lépéssel hátrább lépve belátni, hogy szüleik gyarlóságának köszönhetően kellett többletenergiával ezt a kettős szabályozórendszert észben tartaniuk. Valószínűleg toleránsabbak lesznek, mert már időben megtanulják, hogy semmi sem csak fekete vagy fehér.

A lelki vezető mellett a térítő baráttal is beszélgetnék a helyedben - érdeklődve, meghallgatva, s nem a nézeteiteket ütköztetve. Inkább tűnjön úgy, mintha érdekelne a dolog, mint újabb parázs vitákkal tovább mérgezni a helyzetet.

Örülök, hogy itt valaki belinkelte az asszertív magatartással kapcsolatos oldalt, hasznos olvasmány.

Ha gondolod, nekem is írhatsz privátban.

32/n