Miért vagyok ennyire döntésképtelen? Hosszú lesz.

Gyerekek miatt együtt maradni baromság. (te csak azt hiszed, hogy nem látják a te és a férjed közötti Grand Canyon méretű szakadékot)

Ha menthetetlen a házasság, egyedülálló szülőkként kevesebb kárt okoztok a gyerekeknek, mint egymást marva.

Persze kárt így is okoztok, dehát egy elbszott házasságnál már csak a "kisebbik rossz" marad.

Lehet te most bölcsen azt gondolod, hogy a "megszokott kis életük" felborul, de, mint írtam, a gyerek 100% tisztában van azzal, hogy ti csak egymás mellett laktok, nem szeretitek, nem tisztelitek egymást stb.

Mit szeretnél mintának adni a gyereknek? (a szeretetteli, boldog házasság már kiesett) Két lehetőséged van.

A) Adott egy szar kapcsolat, amiből már régen ki kellett volna lépni, de csak azért sem lépsz ki

B) Adott egy szar kapcsolat, amiből kiléptél mert boldogtalan voltál

Hozzáteszem van rokonom, aki a szüleim hasonló házassága miatt baszta el az életét és nekem is kemény önismereti túra volt, hogy kiirtsam magamból az A) esetből kapott mintát.

Én sokszor sírva alszok el és néha iszok is, mert másként már nem bírom. 5 éve élek ebben. Viszont nagyon jó apa, nagyon szeretik egymást a gyerekemmel. Valahogy szóba került, a gyerek is tudja, hogy gondoltam már a válásra, nagyon fél tőle, mert az unokatesónál ez úgy zajlott, hogy a gyereket teljesen elidegenítették az apától és a kicsi el is vesztette így az apukáját, azt nem számolom ide, hogy havonta 1-2 alkalommal találkoznak, néha nála alszik. A lányom pontosan érzi, hogy mekkora veszteség ez a gyereknek és ezért retteg a válástól. Jó, hogy ezt így meg tudtuk beszélni, nem szívesen beszélek neki válásról, mert fél tőle, de most legalább kiderült, hogy az egyik legnagyobb félelme ez. Megnyugtattam, hogy én soha nem venném el tőle az apukáját, hogy mi másként válnánk el és az apját is legalább annyiszor látná, mint engem. Nem mondtam azt, hogy minden hiper-szuper lesz, de legalább egy nagy félelmét meg tudtuk beszélni, ami ráadásul tényleg alaptalan, én soha nem tiltanám őket egymástól, közös felügyeletet akarunk.

Viszont eddig mindig sírva fakadt a válásra, ha szóba próbáltam hozni, ezért mindig el is napoltam.

Tegnap azt mondta nekem, miközben együtt főzőcskéztünk, amikor megjött az apja és kihúzta a szemetest a kapu elé, hogy látod anya, nem válhatsz el, hát akkor mindig elfelejtenéd kihúzni a kukát!

Csak néztem rá, a hatalmas érvre, ami miatt nem válhatok el, csodálkoztam, mert gondolatban épp a váláson agyaltam és jópár napja szóba se került ez, akkor jutott eszembe 5 perce, erre a gyerek kimondja, hogy nem válhatok el, mert akkor el fogom felejteni kihúzni a kukát.

Ilyenkor mindig lebénulva érzem magam, mert érzem, mennyire ragaszkodik mindkettőnkhöz.

De 5 év alatt annyi szomorúság gyűlt fel bennem, néha én is azt érzem, jobb lenne neki egy boldog anyuka és boldog apuka. Esténként magamat ölelem át, elmegy a fiatalságom és érzem, hogy jó lenne még szeretve lenni. Ha nem lenne a gyerek, már rég elváltam volna.

Ha a férjed akkora pronyó, hogy a válásba bevonja a gyerekeiteket és hergeli őket, akkor rossz apa. Nem érdemli meg a gyerekeit.

Te meg válj el. A boldogság mindenkinek jár. Most még kicsit, a 3 éves nem is fog rá nagyon emlékezni, a 10 évesnek meg elmagyarázható értelmesen.

Ez az egy életed van. Senki sem várja el, hogy feláldozd a gyerekekért. Sőt. Ők pontosan érzik a légkört és főleg érzik a te lelkiállapotodat.

A gyerekek ezerszer jobban és gyorsabban szokják meg a változásokat mint pl te vagy én.

Nem érdemes így élned, mert rá fog menni az egészséged.