Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy elvált nő milyen alapon sajnáltatja így magát?
Húgom 2 éve vált el a férjétől, mind a két gyerekük nála maradt. A férje ugyan tartásdíjat nem kell fizessen, viszont cserébe a teljes vagyon a nővéremé lett, közös lakás, kocsi, minden. Több tíz millió forintról beszéltünk, ami figyelembe véve, hogy a gyerekek (akkor) 7 éven belül elérik a felnőttkort, busás haszon tekintetve véve azt is, hogy a tartásdíj vagy jön vagy nem, vagy behajtható, vagy sem.
A gyerekeit az apukájuk azóta nem láthatta, most, amikor ott voltam náluk, többször hallottam, hogy a gyerekeket még mindig az apjuk ellen uszítja. Beadta nekik azt is, hogy valójában azért mentek szét, mert az apuka félrement, miközben én meg tudom közvetlenül tőle, hogy a kezdetektől megcsalta a srácot, a visszacsalás kb. ennek következménye volt.
Ezek után most panaszkodott is még, hogy bezzeg neki két műszakban kell dolgoznia, mert egy fizetésből csak így élnek meg. A két műszakból havi 500 nettó körül keres, és amikor az önsajnálat rovat lement, azért elejtette, hogy örül, hogy tud dolgozni, mert másképp nem tudna mit kezdeni magával. Ha ez nem bizonyíték arra, hogy minden jogszabály és intézkedés a nőnek kedvez válás esetén, akkor szerintem semmi.
#18:
Az élettársnak is kell gyerektartást fizetni, ez nem házasságfüggő, ez a gyereknek jár. A gyereket ugyanolyan jogok illetik meg minden esetben. Ha valamelyik fél beadja az indítványt, ugyanúgy lefolytatják a gyermekelhelyezési pert, meg megállapítják a tartásdíjat, mint házasság esetén. Apasági nyilatkozat, meg anyakönyvi kivonata a gyereknek bejegyzett apával gondolom ilyenkor is van, ez pont elég.
"Elnézést, hugomról van szó, nem tudom, miért írtam másodjára nővéremet."
Semmi baj, mi tudjuk, hogy miért. xD
Tényleg lesznek férfiak hajléktalanok.
Ott van pl nagynéném férje.
Mindig valami tingli-tangli melója volt, meg mlm-ezett.
aztán vett fel providentet, bacta fizetni, eldugdosta a leveleket, akkor bukott le, amikor a végrehajtó bekopogtatott.
Nagynéném kivágta mint macskát, és a tartozásokat vállalva megtarthatta az amúgy is hitellel terhelt lakást.
Az ex persze gyerektartást nem akart fizetni, inkább feketézett, meg közkonyhára járt.
Végül öt évvel később megörökölte az édesanyja 6.kerületi lakását, és amint lezajlott a papírmunka, már le is foglalta a végrehajtó.
Néném kapott állami gyt. is, amit kegyetlenül behajtanak, plusz a sima gyt-vel is lógott.
Nagyon ár alatt adták el a lakást, ex-nagybátyám azóta hajléktalan.
De elmondása szerint erről nem ő tehet, őt kisemmizték.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!