Nektek mi segített válás után, hogy jobban legyetek? Úgy érzem sosem lesz jobb.

Erdekes, de nekem a bizonytalansag (szeretojet valasztja v minket?) sokkal rosszabb volt mint a tudat h esetleg egyedul maradok ket gyerekkel. Tiszta helyzetet akartam, A v B. Tudtam hogy majd jon valaki, azt nem tudtam h mikor,de nem is volt top prioritas.

Amint szetkoltoztunk, visszakusztak az eletembe a regi dolgaim, amiket szinglikent csinaltam, hallgattam, olvastam, elkezdtem tudattalanul is ujraepiteni magam, elolvastam par egyedulanyas konyvet, elmentem pszichologushoz atbeszelni es a gyerekeimre koncentraltam. Altatas utan cseteltem pasikkal es a furdoben csinaltam a sixpack kihivasomat, azt lehetett zart lakasban csendben a gyerekek otthagyasa nelkul. Tavasszal kerestem egy bebiszittert aki heti 2x1 oraban jatszott a jatszoteren a gyerekekkel en meg futottam a kornyeken. Nottek a gyerekek, alakult az onbizalmam, egyre tobben flortoltek velem uton-utfelen, szo szerint kivirultam. Ket evvel a szetkoltozes, masfel evvel a valas utan ismertem meg egy szamomra nagyon kulonleges pasit, iszonyatosan passzoltunk szellemileg (leveleztunk), aztan talalkoztunk es ugy is jo volt, raadasul az elejetol jottek a gyerekek is velunk (nagyon kicsik voltak) es negyesben is mukodott.

Mindez nem tortenhetett volna meg ha nem lepek tul az exes "pofonon".Es valoban, a gyerekes valasban a legnehezebb h a gyerekek miatt van kontakt az ex-szel, te ott vagy a legaljan, ket gyerekkel, o meg boldog parkapcsolatosdit jatszik egy masik csajjal, akkor es odamennek ahova csak akarnak, szerelmesek, gondtalanok, en meg felvaltva kelek ejjel a gyerekekhez. Ezt a bekat a legnehezebb lenyelni, de muszaj. Az elet visszaadta neki amugy, pedig sosem kivantam semmi rosszat neki(k), csak magamnak jot.

3,5 éve volt a válásom. Tudtam hogy nehéz lesz egyedül. Ezért különböző új hobbikat , sportokat kezdtem el. Ezekkel évekig elfoglaltam magam, nem mondom hogy nem voltam magányos olykor-olykor, de egy normális szinten volt ez az érzés. Mostanra kezdett el eléggé belémhasítani az a gondolat, érzés, hogy tökmindegy mit csinálok, ha mással (párommal) nem oszthatom meg ,semmit nem ér az egész. Sem a sport, sem a kirándulások, kikapcsolódás,vagy ha örömödet leled valami kis dologban....ha nem tudod megosztani mit sem érnek ezek a dolgok.

Próbálok ismerkedni , lenne is esélyem, de férfiként ez nem olyan egyszerű. Illetve nem is igazán mindegy hogy kivel jövök össze. Az a típus aki nekem bejön (főleg belső dolgok) nagyon ritka.

Reménykedem, nem adom fel, űzöm a hobbijaim, találkozom a gyerekeimmel, de nehéz ezt megélni folyton abban reménykedve hogy majd megtalálom a párom...nehezítésnek még itt ez a vírus is , tehát most még ismerkedni is felesleges, mert ez nem pár hónap alatt fog lezajlani...

Nekem a válás segített, hogy végre jobban legyek. Amíg együtt voltunk, minden napot kínszenvedésként éltem meg, mintha kalitkába lennék zárva.

Amióta a válás mellett döntöttünk, azóta végre tudom élvezni a napokat, ábrándozom a jövőről. Lehet, hogy nem jön olyan hamar, de egyszer biztosan.

Egyébként egyelőre még együtt élünk az exemmel, de esküszöm ezerszer jobb köztünk a viszony, mint kb. valaha. Amióta nem köt a házasság, azóta úgy érzem nincs miért haragudnom rá. Várom, hogy vége legyen ennek a járványnak és elkezdhessek másokkal ismerkedni.