Csak én érzem azt, hogy a társkeresések/párkapcsolatok semmi másról nem szólnak, mint a megfelelési kényszerről?

Egyrészt nem is értem, miért kellene átlag Jancsikának a szépséges Juliska.

Másrészt ahol elvárásként emlegeted a farokfotót, ott félrenyeltem és kis híján megfulladtam a röhögéstől... :DDDD

Szép kamu lehetett volna, de ennyire ne told már túl.

Amit leírtál, az működött nálam is kb. 18 éves koromban, amikor még fogalmam sem volt arról, hogy ki illene hozzám és ki nem. Később, ahogy egyre jobban megismertem magam és alakítottam ki a saját életemet, egyre jobban tudatosult, hogy mire van szükségem és mire nincs. De ez ma is így van: 18-20 évesen még annyi az elvárás, hogy jól nézzen ki az illető (ez mindig is így volt, bárhogy is szépítjük). A különbség annyi a múlthoz képest, hogy ma már a nők is egyre önállóbbak, egzisztenciát építenek, és ha már valamit elértek, akkor nyilván elvárják, hogy a párjuk is legalább annyit le tudjon tenni az asztalra, mint ők.

Kapcsolatban viszont régen rossz, ha valaki folyamatosan másnak akar megfelelni... konkrétan lehetetlen. Olyan társat kell találni, akinek úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk.

6: "miközben ő az ablakban állva futószalagon húzgálja balra Tinderen a profilokat."

Addig is körvonalazódott bennem a lightos hasonlóság, de niért ugrott be ennél a mondatnál az "Antifaces"? :)

(imádtam)

Egyébként nagyon jó a felvetés, érdemes lenne diskurálni róla, csak tartok tőle sokan a szívükre veszik és tönkre fogják tenni a topikot. :(

Amúgy én is már túl vagyok ezen a megfelelési kényszer korszakon bőven (koromból adódóan >is<). Szerintem ha az ember adja magát 100% legit, akkor nem lesz probléma. Persze így, hogy nem viselsz álarcot és nem kamuzol, jóval kevesebb lesz az esélyed, hogy találj magadnak párt, de ha ez megvalósul, akkor egy őszinte, igaz(nak tűnő) kapcsolat szerűséget is összehozhaccc. :)

40F

"régen jóval több volt a spontán szerelem és nem számítottak ennyire a külső vagy egzisztenciális jellegű elvárások"

Még jó, hogy már végeztem a kajámmal, mert itt végképp megfulladtam volna. :D

Te hol élsz? Régen CSAK az egzisztencia számított, anyádék megmondták, hogy a Julist veszed feleségül, a Julisnak meg megmondták az ő anyjáék, hogy hozzád kell mennie, punktum.

Mifelénk a régiek között még mindig megy a "ganyédomb-mérce", vagyis: a lányt olyan legényhez lehet hozzáadni, akinek látszik a ganédombja a lányos portáról nézve, mert akkor vagy olyan közel lakik, és akkor lehet a telkeket egyesíteni, vagy pedig olyan nagy gazdasága van, hogy messzire ellátszik, és jó parti. A legény szülei meg eközben nézték, hogy melyik leányhoz járna nagyobb kelengye.

Ha jó fejek voltak a szülők, akkor a gondosan, egzisztenciális szempontok alapján kiválasztott néhány jelölt közül a gyerekük választhatott magának egyet.

Konkrétan a modern kor vívmánya a spontán, vonzalmon, érzelmeken alapuló kapcsolat. Imádom, mikor kimagyarázzák, hogy bezzegrégen mennyivel szabadabb volt a tánc. :D

Spontán találkozol te is egy tucat nővel naponta. Mi változott?

Egyrészt az, hogy az átlagos Jancsika akkor az ÁTLAGOS Juliskával jött össze. Szó nem volt olyanról, hogy 23 éves kor felett zuhan a szexpiaci értéke, vagy nem áll fel rá, ha 60 kiló felett van. Ugyanis a szomszédban, az utcán és úgy mindenhol elég kevés szétplasztikázott, agyon photoshoppolt műmaca futkosott. Onnan tudta egy Jancsika, hogy milyen a női test, amit a strandon látott, vagy ha anyut megleste fürdés közben.

Másrészt oda mertek menni, meg merték szólítani. Nem ment a rettegés és reszketés, mint itt egész rohadt nap. Hogy úúúristeeeen, hàt ééééletveszééély odamenni, és mondani egy sziát, mert mi van, ha csúnyán néz? Meg miért kell a fiúknak kezdeményezni, ha emencipaccijjó vaaan, meee' a konzervgyárbaaa' ott ugyanazt dogozzàk ugyanannyijééé... he?! Hanem a Jancsika megigazította a tökét, és odament, hogy Szijjamiiizzuuu. Aztán ha a csaj elküldte, akkor meg bocs, és elment. És túlélte! Még csak nem is rekedt meg a személyiségfejlődése évekre.