Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehet tapintatosan közölni a hölggyel, hogy az igénytelensége az akadály?

Figyelt kérdés

Megismertem egy online társkeresőn egy harmincas leányzót. (Én 40F) Jó ideig írogattunk, majd beszélgettünk is telefonon. Elmondta magáról, hogy semennyire sem puccos, nem szereti a flancot stb. Ennek ellenére fotókon inkább tűnt egy természetes laza csajnak. Összejött a találkozó. A lány jó lenne. Alkat, termet, minden, arcra is tetszene és roppant kedves, csupaszív teremtés. Ő szeretné folytatni, szentül hisz is benne, hogy mi egy pár leszünk. A baj viszont az, hogy szegénykémnek zsíros a haja, koszos, lompos ruhákat hord nő létére, foghiánnyal is küzd, semennyire sem ad magára. Ha kikupálná magát, simán el tudnám őt fogadni, mert amúgy tetszene és ahogy mondtam, nagyon kedves és jó fej is.

Ott vagyok tanácstalan, hogy megbántás nélkül sem leépíteni nem lehet valakit, sem pedig igényesebbségre sarkallni. Elég hülyén adná ki magát, hogyha azt mondanám neki, hogy akkor leszek a párja, ha kikupálja magát. Elég gőgös hülye dolog lenne részemről.

Én sem vagyok egy elszállt és piperkőc barom, tőle sem extra dolgokat szeretnék, csak ápoltságot.

De közben meg lelkileg tökre összepasszolnánk. Sőt testileg is.

Szóval a kérdés annyi, hogy ki mit tenne e helyzetben. Leépítené, megpróbálna odahatni, vagy mit? Illetve hogy oldható meg, hogy ne legyek sértő, bántó, mert azt nem érdemelné meg. (Kérek mindenkit, hogy értelmes, normális választ adjon. Kioktató és ellenséges hangvételű dolgokkal senki nem megy semmire)



2019. ápr. 19. 14:44
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
92%

Felnőtt emberek vagytok basszus. Megmondod neki normálisan, hogy neked bejönne, de örülnél, ha egy kicsit foglalkozna magával. Mosson hajat, mossa a fogait és hordjon kicsivel nőiesebb ruhákat. Ha ezt sértésnek veszi, akkor nem is illetek össze.

Valószínűleg nem sok kapcsolata volt, így valószínű valamennyire elfogadták az igénytelenségét.

Vagy lehet pont azért lett ilyen, mert folyton kudarcot vallott a pasikkal. Mióta 5 éve nekem is véget ért egy kapcsolat, tényleg nem adtam magamra. Tönkre ment egy csomó fogam, nem érdekelt. Borotválkozni se úgy borotválkoztam. Lehet nála is valami hasonló az ok, hogy nem adott magára.

2019. ápr. 19. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
27%
Online...
2019. ápr. 19. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
81%

Szerintem meg megmondhatod. Az egyenes kommunikáció minden kapcsolat alapja. Szerintem nyugodtan elmondhatod, hogy szimpatikus neked és élvezed a társaságát, viszont neked fontos, hogy egy nő igényes legyen a megjelenésére, foglalkozzon magával ilyen téren is, és ez nálad dealbreaker szempont.

Mondjuk alapvetően azt gondolom, hogy ha neki erre nincs magától igénye, neked meg azok jönnek be, akiknek van, az halott ügy. Én is próbáltam már rávenni lányt, hogy egy kicsit "cicomázza fel" magát, de ez vagy megvan bennük ösztönösen, vagy nincs.

2019. ápr. 19. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
74%

Direkt mod: Oszinten elmondanam mindezt.

Ha megerti, megteszi.

Ha nem erti meg, nem kell feleslegesen huzni az idodet.

Indirekt mod:

Lehet, hogy "befizetnem magatokat" egy kozos fodraszatra, kozmetikara, megbeszelve a kozmetikussal elore, hogy csinaljon neki egy szolid sminket, lehet, hogy nem is tudja hogyan, mivel kellene/ kell, vennek neki ruhakat, dicsernem benne, kozos fogaszati tanacsadas szinten jarhato megoldas.


Alapdolog a tisztasag, apoltsag.

2019. ápr. 19. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
88%

Szia!


Szerintem mindenképp mondd el neki higgadtan, kulturáltan, se őszintén a véleményed. Egyrészt, mert neked is könnyebb a tiszta játék, másrészt neki is fontos visszajelzés lehet. Az alap higiénia nem luxus elvárás, hogy emiatt kényelmetlenül érezd magad, és lehet, hogy már ő is régóta lépne az ügyben, csak némi noszogatasra lenne szüksége.


Nőként azért elmondom: egy fogpótlás igen drága mulatság. Nekem is kéne egy, de még egyelőre nincs rá pénzem. Megértem, ha valakit zavar, nem tetszik neki, de van, amikor sajnos nem igényesség kérdése. A ruhák: Nem minden lánynak volt olyan anyukája, aki megtanította, mi mihez illik, hogyan öltözzön, sajnos ez sem alakul ki magától. A haj talán a legegyszerűbb, mert lehet naponta hajat mosni, ha gyorsan zsirosodik, más kérdés, hogy végtelenül macerás.


Beszélj vele, de közben légy megértő, millió ok állhat amögött, ahogyan ő kinéz. Elfogadnod nem kell, de ne bantsd!

2019. ápr. 19. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
15%
Ilyenkor lehet igazán csak észre venni , hogy a férfiak mennyivel elfogadóbak mint a nők. Te felsoroltál jó sok negatív dolgot de még is szimpatizálsz vele, a nőknél ha már nem úgy áll egy fogad esetleg hiányzik még meg is aláz vagy szó nélkül faképnél hagy.
2019. ápr. 19. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
63%
Nem lehet, hogy anyagi nehézségei vannak, ez csapódik le az “igénytelenségében”? Volt olyan ismerősöm, akik nem éltek kimoddottan szegénységben, de mikor elromlott a mosógépük nem volt pénzük újat venni. Kézzel mosták a ruháikat, de az nyilván nem volt olyan hatékony, így mondjuk a tiszta fehér ruha nem rikított olyan vakítóan, mintha gépben mosták volna.
2019. ápr. 19. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
71%
6-os, miért baj az, hogy mi nők nem állunk össze olyan pasival, akit igénytelennek tartunk? Akinél nem alap a hajmosás, fogápolás, tiszta ruhák viselése? Ha valakinél alapból nincs meg erre az igány, azt nem lehet megváltoztatni. Legalábbis nem hosszútávon. Egy hosszú kapcsolatban egyébként is általában leeresztenek kicsit az emberek. Aki már alapból ilyen, az milyen lesz később? 2 gyerek, munka, háztartás mellett már majd nem is fürdik, koszos tányérakból kell enni, koszos ágyneműbe aludni, havonta egyszer mos fel? Aki magára igénytelen, az a környezetére is.
2019. ápr. 19. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
57%
Én nem tudnám ezt a pénzhiányra fogni. Nagymamám 4 gyerekkel maradt egyedül, felnevelte őket, és a kis nyugdíjából élt egy kis falusi házban, ahol nemhogy fürdőszoba, de vezetékes víz sem volt bevezetve. Gyerekként rengeteget voltunk ott nyáron, és mégsem volt igénytelenség, minden este és reggel mosakodtunk lavórban vagy teknőben, hajat is mostunk, a ruháink is tiszták voltak (pedig koszolódtunk rendesen napközben) és a ház is tiszta és rendes volt.
2019. ápr. 19. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%

Hát, ha valakinek ennyire nincs igénye alap dolgokra, főleg ennyi idősen, az nem fog változni.

Amúgy, érdekes, ha valaki ilyen igénytelen, bennem azonnal megöl mindent. Ha ennyire kell egy nő, hogy már ez is megfelel, akkor közöld vele egyenesen.

2019. ápr. 19. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!