Miért mondják állandóan azt az emberek, hogy gáz az, aki egy társkapcsolatban keresi a boldogságot? Őszintén: ki lenne képes boldog lenni, ha 20-30 éves kora között intimitás és szex nélkül kellene élnie az életét?

#44:

"mi azt szeretnénk, hogy valaki RÁNK vágyjon. Arra, akik vagyunk. Hogy ne legyen jó bárki, mi legyünk csak jók."

Én ezt teljesen megértem, és én is ugyanezt akarom! Ha van egy nő, akit szeretni tudok, akkor azzal teljes értékű kapcsolatot akarok, és őrá vágyom személyesen. Nincs ebben semmi vita köztünk. Csak azt értsd, hogy erre nagyon nehéz esélyt szerezni a nőktől! Hiába nézek én ki egy lányt, hogy nekem ő mennyire tetszik meg mennyire tudnám szeretni és mennyire szeretném megismerni, ha a lány nem akar semmit, akkor nincs miről beszélni. A nők mindig azt nézik be ilyenkor, hogy a férfiaknak nem a kapcsolat fenntartása az, ami nehéz, hanem a kapcsolat KIALAKÍTÁSA, az esély megkapása. EZ az, amiért nekünk istentelenül teperni kell.

"Te még fiatal vagy, gondolom, harminc sem vagy, igaz? Még bármi történhet."

Hát, bármi történhet, az igaz, kérdés, hogy mennyire leszek ezek után még képes élvezni. Én azt érzem, hogy ez úgy működik, mint az étvágy: egy ideig éhezel, aztán nagyon éhezel, de egy ponton túl összeszűkül a gyomrod, és már nem éhezni fogsz, hanem kómába esel, mielőtt meghalsz. Egy kicsit drámai talán a példa, de a működésmód ugyanez. 17 évesen még nagyon jó lett volna. 20 évesen is még nagyon jó lett volna, de már akkor elkezdtek mindenféle testi panaszaim lenni, és el kellett járkálnom urológusokhoz. Az azóta eltelt pár év alatt meg eljutottam oda, hogy olyan görcsös lett a gáttájékom meg a prosztatám, hogy nem bírok egymás után kétszer maszturbálni a fájdalomtól. Volt, hogy felébredtem és nem tudtam visszaaludni, annyira fájt. Egy tucat szakembert megjártam, az összes megalázó és fájdalmas vizsgálatot elvégezték rajtam, amit el tudsz képzelni. Végül egy intim tornára kellett eljutnom, hogy megértsem, mi ennek az egésznek a háttere, de még ez is csak korlátozottan segít. Ma már eljutottam oda, hogy a nemi vágyam alacsonyabb, mint valaha, és fizikailag azt érzem, hogy már nem érdekelnek annyira a csajok. Egyszerűen úgy működik az ember, hogy ha túl sokáig vágyik valamire anélkül, hogy megkapná, akkor egy idő után a vágy és az azt működtető mechanizmus elhal. Nem tudsz végtelen ideig szomjas lenni, és akármennyi mennyiségű vizet pótolni utólagosan, mert kiszáradsz. Én azt érzem, hogy túl sokáig vártam, és a testem besokallt. Megbuktam az életnek ezen a próbáján. Most már látom, hogy ebben a korban más csajozni, mint 3-4 éve. Nem megy, és elegem van belőle és csak a fájdalmat okozta. Gyűlölöm az egész szex témát, ha nem vagy ügyes, akkor csak arra jó, hogy kínozzon valami, ami felett nincs kontrollod. És tudod, néha azt kívánom, bár átélné az a sok, a fiúkat könnyű kézzel kikosarazó flegma csaj, amit nekem kell és kellett átélnem. Nem érdemlem ezt meg. És ők se érdemlik meg, hogy nekik annyira könnyű. Most már ott tartok, hogy nem is hiszek benne, de nem is érdekel az egész. Majd pont azt higgyem el, hogy ha eddig nem kellettem, akkor hirtelen majd rám talál az igaz szerelem. Talál a szart. Vagy elköteleződsz korán azzal, aki jut, vagy egy csaló, érzelmi bűnöző g**inek kell lenni, aki hazudozik és minden erkölcsöt áthág, ha nem vagy elég jóképű. Másképp NEM jutsz szexhez, mert a nők nemhogy nem érdekeltek abban, hogy én kielégüljek, hanem a jelek szerint egyenesen ellenérdekeltek. Ez van, ez a sors jut a fiúknak. Az az igazság, hogy ezek a fájdalmak, amiket átélek, cinikussá és mogorvává tettek, szóval nemigen tudsz itt nekem olyat írni, amivel visszaadod a hitemet. Ha azon múlik, én már eljutottam oda, hogy inkább erkölcstelen leszek, mert csak így kaphatom meg, amit akarok. Tudom, elég gáz ezt leírva látni. Nem tudok mást mondani, mint hogy köszönd meg a lányoknak... Egy bűncselekménynek tartom a komplett férfinemmel szemben, hogy generációkat hülyítenek be azzal, hogy majd lesz barátnőjük, ha rendesen és udvariasak. Érdekes módon Jordan Petersonon kívül senki nem mondja el nekünk, hogy mennyire fontos, hogy képesek legyünk az agresszió jeleit kimutatni, ha kell.

"Szóval egyedül vagyok már kb 3 éve. És veled ellentétben én tudom hogy ha így folytatom, akkor én már egyedül is maradok. Pedig néha őrületes vágyak tombolnak bennem. Viszont nem vagyok társfüggő akkor sem ha vágyok erre. Nem fogok belemenni valamibe, ami nem az igazi csak azért, hogy legyen. "

Nyilván nem vagyok neked senkid, hogy tanácsot adjak, de szerintem a helyzetedben abszolút nem lenne semmi elítélhető abban, ha adott esetben belemennél egy szexkapcsolatba. Amit leírtál, abból nekem az jön le, hogy túl szigorú vagy magadhoz. Semmi erkölcstelen nincs abban sztem, ha anyukaként elfogadsz ilyen partnert.

"Sőt, minél több részen kiteljesedsz, annál kevésbé fog fájni annak az egy résznek a hiánya."

Nem tudok erre mást mondani, mint hogy nem megy. Engem semmi nem motivál, ha nem mutathatom meg magam valakinek és nem élhetem meg az intimitást. Elegem van abból, hogy nekem nem jut erre esély. Mostanában épp ezért nem is működik az életem, rohadt sokat alszom és nagyon passzív életet élek. Sokat fantáziálok, mert csak úgy tudom megélni, amire vágyok. (nagyon izgat pl. az alárendeltség egy nővel szemben) Ez a személyiségem része, ettől vagyok az, aki. Rettegek attól, hogy elvesztem, nem fogok többé vágyni rá, és nem fogom tudni, hogy ki vagyok. Ha egy évig megadatna, hogy minden nap ezt megéljem, utána az se érdekelne, ha elütne egy autó, mert volt miért élnem. De igazából leginkább arra vágyom, hogy legyen egy ideális partnerem, akivel az csinálunk, amit akarunk. Onnantól kezdve, hogy lenne kinek elmondanom, mire vágyok, lenne kivel megosztanom ezeket a nagyon elemi, nagyon mély érzéseket, és az illető nyitott lenne rá és partner lenne benne és megadná nekem ezt, feltöltődnék, és minden probléma huszadlagosnak tűnne. Amikor volt barátnőm egy jó éve, olyan volt, mintha kicseréltek volna. Egy hónap alatt mintha egy fél évet pótoltam volna be az életemből. Úgy hiányzik ez nekem, mint a szomjazónak a víz, tudom, hogy ezzel tudnék végre felnőni. Nem sikerül. Vagy senkinek se kellek, vagy csak olyannak, akivel érzem, hogy egy-két hónapig működne max., de nem lenne értelme, mert nem tudnék igazán megnyílni neki, mert nem olyan. Nagyon kevés a megértő, elfogadó, érzelmes, normális lány, akivel minőségi kapcsolatot lehet kialakítani, nem olyat, ami önzésen alapul.

#48:

Ha igazán szeret valaki, akkor elfogad mindent. Annyira azért nem durvák a vágyaim, akivel eddig megéltem, annak mind tetszett. Inkább az intimitás, bizalom része az, ami nehéz. Ugyanis azt, ami engem érdekel, nem lehet egy egyéjszakás kaland során igazán megélni. Ahhoz nyitottnak kell lenni, beszélgetni kell, megismerni, megszeretni a másikat. Tudnék olyan cikket mutatni, ami részletesen leírja az engem érdeklő dolgok lelki hátterét, és tudnék olyan saját írásokat is mutatni egy kiválasztott hölgynek, amikből elég jó képet kaphatna a fantáziáimról. De ehhez kell egy nagyon nyitott, nagyon elfogadó lányt találni, és ez az, ami nem megy. Mindenki a saját dolgaival törődik, és én minden csajnak csak egy újabb próbálkozó vagyok. Fel sem merül bennük, hogy milyen mélységeket tárhatnánk fel egymásban közösen.

A másik, legalább ekkora problémám: azok a csajok, akik ilyen játékokra vevők, nem nézik ki belőlem ugyanezt. Egyszerűen túl konszolidált fejem van. Azt képzeli mindenki, hogy csak annak lehetnek ilyen vágyai, akinek öt piercing van az orrában, van minimum egy, látható helyen levő tetkója meg valami extrémet csinál a hajával. Pedig nem. Nálam a látszat abszolút csal, de ehhez is kéne egy nyitottság, hogy erre rájöjjön a lány. Egyszerűen azt látom, hogy nem figyelnek rám, nem tudom magamra vonni a figyelmüket. De egyébként se szaladgál sok abból a típusú lányból, aki nekem kell.