Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sok férfit miért csak 30-as 40-es éveiben tartanak vonzónak a nők?
Míg vannak férfiak akik gyakorlatilag már középiskolától kezdve válogathatnak a "jelentkezők" közül.
De hozzám például gimnáziumban és aztán 20-as éveimben egyszerűen nem vonzódtak a nők.
Nem is volt hosszú párkapcsolatom vagy sok egy éjszakás kapcsolatom. Néhány jelentéktelen nagyon rövid "együttjárás"-ra való próbálkozás történt.
Tehát amit úgy emlegetnek hogy "kiélni" magunkat azt én egyszerűen nem tudtam csinálni.
De nem azért mert ronda vagyok vagy ilyesmi.
Aztán ahogy elmúltam 30, valamiért nagyon könnyűvé vált az ismerkedés. Pedig nem erőltetem meg magam, de akárhová megyek, akár buliba, vagy társaságba, azonnal van több nő akik nyitottak rövid vagy hosszú távú dolgokra is.
Teljesen meg vagyok döbbenve. Miért most?
Az úgymond legszebb éveimben meg hiába vágytam rá semmi nem jött össze.
# 1
Hát az is nagyon furcsa hogy nálam sokkal fiatalabb nőkkel is vannak kalandjaim. 38 vagyok de szoktam randizni egyetemista lányokkal. 19-22 évesekkel. Ez először tök furcsa volt, bár többen megdöbbenve mondták hogy ők olyan 30 évesnek gondoltak engem.
# 3
Éppen megvan az egzisztencia, de ezt én nem mutatom kifelé. Az alapján biztosan nem vonzódnak hozzám.
"Aztán ahogy elmúltam 30, valamiért nagyon könnyűvé vált az ismerkedés..."
Szerencsés vagy, nemsokára 33 leszek, és még most SEM... :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!