Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akkor is növekedni fog az "értéke" egy férfinak 30 év felett, ha nem sikeres és nem vitte kvázi semmire?
Ma már szinte közhelynek számít, hogy egy férfinak a társkeresésben 30 felett jön meg az értéke. Addig totál kiszolgáltatott a vak szerencséjének és a külsejének, hogy "hátha majd egy nőnek megtetszik". De 30 felett már elvileg a férfiaknak is lesz beleszólásuk, ők is válogathatnak majd a fiatalabb női felhozatalból is, így megnő az értékük a társkeresés terén.
Az lenne a kérdésem, hogy ez azokra a férfiakra is igaz, akik nem gazdagok, nem sikeresek, nem igazán értek el sikereket az életben 30 éves korukig? Mert az világos, hogy a sikeres 30-as, 40-es férfiak azok válogathatnak majd a 20-as csajok közül. Rengeteg ilyet ismerek, így most még 30 alatt, hogy korombeli csajok sikeresnek mondható 30-as, 40-es férfiakkal vannak, sőt hozzájuk mennek feleségül, nekik szülnek gyereket stb.
De emiatt, hogy a sikeres középkorú férfiak fiatal nőket kaphatnak meg, a konjunktúra magával rántja majd a kevésbé sikeres férfiak értékét is? Tehát az így elhagyatott 30-as nőknél már jó lesz egy sikertelen 30-as férfi is?
“Addig totál kiszolgáltatott a vak szerencséjének és a külsejének, hogy "hátha majd egy nőnek megtetszik"
Te miről beszélsz? Tudod hány tizen-huszonéves pasinak van folyton barátnője, vagy döntik meg sorra a nőket? Jó a ronda dagadt lúzerek ezalól nyilván kivételek, de egy normálisabban kinéző pasinak nem kell 30 éves koráig várni. Mellesleg afölött is csak akkor leszel sikeres, ha el is értél valamit, kikupáltad magad. Ha nem, akkor maradnak a malacok szexpartnernek, mint annak a beteg bácsinak a hírekből :D
"Ma már szinte közhelynek számít, hogy egy férfinak a társkeresésben 30 felett jön meg az értéke. "
Hol, drága? Lúzer körökben?
Persze, egy fiatal lány pont egy középkorosodó, sikertelen pasira vágyik :D
Biztosíthatlak, hogy ilyen felfogás mellett neked 30-40-50-es nő sem fog jutni.
Nem unjátok még ezt az agymenést?
Embere válogatja nemtől függetlenül van és lesz aki semmiből nem válogat, ha sikeres, ha sikertelen, de közülük is, ha sikertelen kiváltképpen nem válogathat semmiből..
Kihagytad a képletből a karaktert a személyiséget, a jóképűséget a sportosságot szexuális vonzerőt kisugárzást stb..
Szándékosan?
Te melyik kategóriába tározol?
A valódi értékes sikeres mindenkiből válogatható szuper ember?
Vagy csak egy savanyú troll aki imád gonoszkodni vagy magát és vagy másokat lejáratni az ilyen falat kenyérként hiányzó agysebész kérdésekkel..?
Szerintem ezt inkább a rangra értik. Egy 30-as pali már tapasztaltabb, mint egy tizenéves kis gyerek, nem úgy értem, hogy a fiatalok senkik, de sok idősebb, de nem öreg pali többet ér sok lánynak, még ha nem is egy gazdag vki, mint egy tizenéves, akinek még a hátsóján a tojáshéj.
Most bocs, hülye példa, de állatoknál is így van, egy nagyon fiatal éppen ivarérett nőstény is az idős, tapasztalt, rangosabb hímet választja, mint egy korban "hozzá illőt". Tudom, mi nem vagyunk állatok, de ez talán az ösztönök miatt lehet így, persze ez se mindenkinél, de sokaknál.
Konjunktúra alatt azt értem, mint pl. a gazdaságban. Tehát ugyanúgy ahogy az új építésű lakásokra adott állami támogatás miatt felmentek a használt ingatlanok árai is, ezért mivel a sikeres 30-as/40-es férfiak a fiatalabb nőket preferálják és azokra hajtanak, ezért a sikertelen férfiaknak is növekedni fog az értéke a piacon. Ezt hívják konjunktúrának. Amikor a környezeti változások miatt, öncselekedeten kívülről történik piaci változás.
Erre értettem a társkeresési piacot is. Amúgy rengeteg sikertelen "lúzer" férfit is ismerek, akik 30 fölött lettek sikeresek, pedig csak egy alkesz szakmunkások.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!