Sosem találok már párt?

Hát, örülj neki hogy legalább volt már valakid. Nekem 21 évesen még senki, csak 3 viszonzatlan, ami lepusztitotta a lelkivilágom a gimis éveim alatt meg a melohelyemen.A legelső, 80km-re innen kezdtem a középsulit 9.be, koleszos lettem. Már kb az 1.héten megtetszett az osztálytársam, és kiderült hogy ő is koleszos, sőt egy megyéből is vagyunk. Sokáig nemnagyon tárgyaltunk, irtam neki hogy nem-e megyünk egy busszal vasárnap, mert arról jön ahol lakott, nem is irt rá semmit. Október tájt kezdtünk el beszélgetni, meg egy lett a társaságunk is, lógtunk elég sokat, mást is ölelgetett, meg szerette átverni a fiukat, de nagyon sokszor megölelt, akkor éreztem igazán szeretetet lánytól, és engem sosem vert át, nem játszadozott velem, persze ő barátilag gondolta, aztán kezdett suli vége lenni, eltávolodtunk egymástól, az osztály ugymond kitagadta őt, szinte mindenki megutálta, és senki nem lógott vele és ő sem senkivel. Aztán kövi évbe másik koleszba kerültem, és ő is átjött /nem is értem ezeket a véletleneket egyébként tényleg.../ Nagyon sokat lógtunk együtt, sokat féltékenykedtem meg minden, és tudta hogy "szerettem" mert elmondtam neki még előtte, és fel is jött néha témának, persze azt mondtam hogy már nem, közben meg megbolondultam érte, csak nem akartam hogy esetleg egyáltalán ne barátkozzon velem, aztán végülis lehet jobb lett volna őszintének lenni. Majd félévkor elkellett jöjjek abból a suliból úgyhogy ide jelentkeztem át ahol lakom születésem óta, de ő is eljött onnan, egy hét késéssel. Egyszer találkoztunk még, azóta nem nagyon beszéltem vele. Ő 10.es volt én 9. mert megbuktam, tehát erre a fél évre már nem voltunk oszt.társak.

A másik osztálytársamba voltam a legszerelmesebb, 10.-be jött újként, én ebben a suliban fél éve voltam, és amint belépett az ajtón, nagyon tetszett, rá egy hétre beszélgettünk is, aztán hamar "legjobb barik" lettünk... Mindennap beszéltünk suliba is, facebookon is, sőt, elég sokat lementünk esténként sétálni, együtt mentünk suliba, haza is kisértem, vittem a baráti társaságomba hétvégenként, nem ismert egyébként sok embert itt, mert úgy költözött ide. Én nem mondtam meg semmiféle szándékomat, aztán amikor jól el is voltunk, vagy esetleg még lehetett volna belőle valami, akkor meg én csesztem el. Most igy visszagondolva lehet hogy lehetett volna valami vagy csak azért lógott ennyit velem, mert tényleg csak a legjobb barátjának tartott, de már abszolut semmit nem számit. A testi kontaktusoktól tartózkodott gyakran inkább az elején, például mikor mesélt egy szomorú sztorit, és én megakartam ölelni, nem engedte. Később már megölelgetett párszor, de volt egy másik osztálytársunk őt sokat ölelgette, nagyon féltékeny voltam, na meg sokszor bevágtam a durcát inkább és hozzá se szóltam, láttam sokszor rajta hogy ő is szomorú ez miatt... Egyik srácnak a törzshelyemen széttörtem a szemüvegét miatta, annyira féltékeny voltam, szegény bevolt baszva és fetrengett a bokorba, én meg bevágtam neki egy jónagyot csak azért mert a drágaság ott pátyolgatta már egész este mint valami ovodást... Aztán egyszer nagyon megbántottam, akkor is összekaptunk valamin és nem beszéltünk, de hétvégén ugyanazon a helyen volt ahol én/nem a törzshelyem/, egész éjjel külön társasággal voltunk, majd mikor indultunk haza csak úgy kértem egy cigit tőle, nem volt neki, és én meg megtéptem, ezt azóta is borzasztóan sajnálom meg nem kellett volna, nem a cigi miatt, hanem inkább az addigiak miatt, dühös lettem rá hirtelen hogy tényleg nincs köztünk semmi és ennyire jól elvagyunk, meg én folyamatosan szomorú vagyok miatta, rajta akartam levezetni. Majd miután nem engedtem el a haját, valakitől kaptam egy jó nagyot az arcba és kiterültem mint a liszteszsák és elkezdtem bőgni mert egyből meg is bántam, erre a lány is bőgött, ment igy egy darabig majd pont arra járt a törzshelyemnek a tulajdonosa autóval és hazavitt, a csaj is jött és elmondott a szüleimnek, utána én is beköptem hogy cigizik meg ilyen hasonló finomságok/vagy az még előtte volt, és én kaptam vissza ezzel nemtudom pontosan/. Utólag belegondolva nagyon sok hülyességet csináltam, és sok mindennel lelki fájdalmat csináltam neki, meg ugye magamnak is hatalmasat, de csak 17 voltam, nem tudtam a helyén kezelni a dolgokat. Aztán utána egy hétig megint nem beszéltünk, nem is nagyon néztünk egymásra, ofő is megtudta, milyen jó volt mindenki rajtam egy ekkora gyökkkeren mulatozik aki szerelmes valakibe közbe meg bántja :) Hétvégén, pénteken, mikor ment haza suliból, utána mentem, és megmondtam neki mindent, hogy igen, semmihez sem foghatóan szeretem, ha nem tünt volna még fel neki. Ő meg elakarta csúfitani az arcát hogy ne tetsszen nekem, de már magát az egész személyiségét nagyon szerettem, okosnak is tartottam, könyvet irt, meg wattpad sztorit is, és egész tehetséges volt benne. Utána megvitattuk az egészet, azt mondta hogy ő barátként gondolt rám, de év végén mostmár úgyis költözik majd vissza, szóval felesleges is lenne bármit is csinálni. Majd elköltözött, és igy sikerült jól kihabarodnom belőle, rá 1 vagy 2 évre még kérdezte hogy nem e látogatom meg, meg is akartam csak nem tudtam megoldani, most már van barátja, azóta már nem hivott, meg Németországban dolgozik, a barátját is ott ismerte meg. Még vissza vissza gondolok rá néha, de már jó rég volt.

A legutóbbi sem most volt hanem már kb 2-3 éve. Neki az anyukáját ismertem egy gyárba, ahol melóztam, és jött a lánya is oda, de csak 1 hetet volt végül, de már előtte beszélgettem vele facen, meg azthiszem egy szórakozóhelyen is találkoztunk. Mikor jött a gyárba, az első nap ki se mentem a dohányzóba, mert nemtudom miért nem, mondjuk úgy bekagiltam, aztán utána már de, dumálgattunk, utána felmondott, jártunk bulizgatni együtt, 2-en, volt hogy puszilgattam a nyakát és remegett a teste, ekkor úgy éreztem hogy talán sinen leszek... Miatta próbáltam minél kevesebbet tudatmódositó szereket használni, ekkorra már szerettem, számitott nekem, szinte mindennél jobban...Persze neki se mondtam semmit, de mindig megjegyeztem hogy szép stb, aztán elmentünk megint bulizni, nagyon beittunk, ültünk egymás mellett és megint puszilgattam, majd a kövi amire emlékszem az az hogy sirva mondja hogy neki ez nem megy.... :'( Utána kidühöngtem magam a hazafele úton, majd face-n beszéltem vele, persze ő is csak barátként gondolt rám... Szerintem annyira összeillettünk volna, dehát sajnos csak szerintem. Utána egyszer bejött hozzám mikor bekerültem a kórházba, előtte egy darabig nem beszéltünk, mert nem akartam, le is tiltottam inkább. De akkor nagyon hiányzott hogy legalább beszéljek vele, úgyhogy feloldottam, és meséltem neki hogy mi lett velem, megkérdezte hogy be-e jöjjön, jó volt látni, akkor láttam utoljára, és csodás volt. Utána még párszor beszélgettünk, ez volt 2017 nyarán. Néha ránézek a facebookjára, látom a képeket amiket kirak, még most is ugyanolyan gyönyörü mint volt.

Szerencsére mostanra már kihevertem nagyjából mindent, közben és utána mind miatt sokat sirtam /ha gáz is/ ez van, mindig mondják hogy a csajok nem szeretik az érzelgős pasikat, nem tehetek róla, teljesen érzékeny vagyok, és tényleg csak szeretni szeretnék valakit aki viszont szeret.

Szóval én vagyok a reménytelen nem te,

egy igazi looser vagyok, és őszintén, senki nem mondta eddig hogy tetszem neki, vagy egy csaj barátnője hogy tetszem neki, úgy egyáltalán.

Jó nagy regényt irtam gondolom senkisem olvassa el, de ha esetleg igen, akkor irhattok valami tanácsot ha gondoljátok, vagy nyugodtan ugassatok le hogy mekkora buzacsira vagyok. :)