Ahogy idősödöm, normális hogy azt látom a nőket egyre inkább érdeklik az anyagi dolgaim is? Más aki már végigélte vagy épp éli, hogy látja? 27/F

"a nem létező gyereket" - jól làtod. Mert nem akkor kell sîrni-rîni, hogy jàjjjj nincs pîzzz, mikor màr megvan a létező gyerek. Meg telenyivàkolni a kismama csoportot, hogy késett a tàppénz, van egy gyerekünk, férjem jövőhéten kap fizut, nem tudom miből eszünk hétvégén. Ezert kell egy nőnek előre gondolni a NEM LÉTEZŐ gyerekre, hogy milyen élet vàrja

Ez nem csak a pasitól függ, de mikor (lâtom ebbe is bele lett kötve igy gyengébbek kedvéért:) Cseden, gyeden, gyesen van a nő, akkor megcsappan a jövedelme és a pasié marad a stabil.

Felesleges erről témázni ! Igen a nők szeretnek beleülni a tutiba ! De az még rosszabb ha egy nő sikeres és neki is van lakása mondjuk . Vagy keres nettó 300 at! Akkor rögtön jön a még nagyobb elvárás a ferfiak fellé, hogy ha neki megvan a 300 akkor a férfinak legyen 500 ! Meg ha ő diplomás , úgy egy érettségizett vagy szakmunkás már “aljanép “ “proli” miközben sokszor az intelligencia nem az elvégzett iskolákkal van összhangban.

A terhességhez meg annyit: az én anyukám 1982 óta nem dolgozott ez miatt ! Négyen vagyunk testvérek (nem vagyunk cigányok ) . Anyu a legidősebb bátyám óta otthon van! Később visszament dolgozni de csak 4 órába , abból is max 2 volt amikor csinálnia is kelett valamit ! Most nyugdíjas , de mondhatjuk 36 évet megúszott a gyerekvállalás miatt ! Oké, főzött , mosott ránk de akkor sem olyan mintha minimum 8 órát dolgozott volna valami fizikai melóhelyen. A tízen ket órát , 3 műszakot , vagy 24 et már nem is mondom, maradjunk a sima 8 nál. Ezzel csak azt akartam kihozni hogy nagyon sok az olyan nő aki meg szeretné kőnyíteni az életét a gyerekvállalásal . Van mire fogni a lustaságot meg a rossz személyiséget amit egy munkahelyen se fogadnak el sokáig .

Egy lehetséges magyarázat, hogy miért huszonpár évestől hozzák fel: addig a szülők tartották el őket, onnantól dolgoznak, albit fizetnek, meg számlákat.

Jobban tisztában vannak a pénz értékével, meg azzal, hogy egy átlag fizetés mennyi, és az mire elég. És ehhez tudnak mérni. Egy fiatalabbnak nincs összehasonlítási alapja.

Én anno 25 évesen ismerkedtem meg az akkor 32 éves férjemmel. Hatalmas szerelem volt, engem nem érdekelt a pénz, mindkettőnknek volt munkája, sosem kérdeztem, mennyit keres, van-e megtakarítása....talán kellett volna. Csak lassan derült ki, hogy gyakorlatilag kifolyik a keze közül a pénz, rapszodikusan dolgozik, mindig mást hibáztat a sikertelenségéért stb. Mivel szerettem, gondoltam tudok neki segíteni, de engem is teljesen lehúzott, tönkretett anyagilag.

Ma már óvatos vagyok. Sokat elárul valakiről, hogy áll a pénzhez, hogy kezeli azt. Ebben semmi szégyen nincsen. Senkitől nem várom el, hogy jobban álljon, mint én, de azt igen, hogy jól eltartsa magát, tudjunk közös hobbikat, utazásokat stb finanszírozni (igen, mindenki a magáét).

Hát figyelj, őszinte leszek. Én már egy jó ideje nem ismerkedem, férjnél vagyok, de ha az utóbbi 5 évben ismerkednem kellett volna (30 éves vagyok), engem is érdekelt volna, hogy mit csinál a pasi, hol él. A hol él nem is annyira, de az igen, hogy dolgozik-e, és ha igen, akkor mit. Nagyon egyszerű oka van, ennyi idősen én haladni akartam az életben már előrefele, ami számomra azt jelentette, hogy a családalapítás felé. Most ezt nyilván nem lehet meglépni egy olyan pasival, aki otthon lébecol az anyja főztjén, dolgozni max héba-hóba egy-két hónapot jár, amúgy meg a seggét vakarja, és soha nincs egy fillérje se, és mindezt nem is érzi túl nagy problémának.

És nem, nekem spec nem kell, hogy 5 kilót keressen legalább, meg legyen saját, minimum 120 négyzetméteres kertes háza, meg a tököm tudja. Csak legyen egy fix melója, annyi fizetéssel, ami az enyémmel kiegészítve már elég ahhoz, hogy fel tudjuk építeni az életünket.

18-20 évesen még nem foglalkoztam ilyen dolgokkal, ezért nem is igazán érdekelt, hogy a pasim beugrósként eljár néha dolgozni, így néha van pénze, máskor nincs, és még nem nagyon tudja, mit akar kezdeni magával. Nyilván az se okozott gondot, hogy a szüleivel él, én is ott éltem. De egy bizonyos kor után azért valami felé haladni kéne, és egy ilyen tengő-lengő, dolgozni nem akaró, nulla törekvéssel bíró pasi legyünk őszinték, nem jó semmire, csak arra, hogy visszahúzzon. Szóval ezért van az, hogy minél idősebb vagy, annál inkább előkerül ez a kérdés.

Nekem (huszonpár) éves nőként nem azért érdekelne egy nagyjábóli összeg, mert bele akarok ülni a tutiba, vagy meg olyan hiú vagyok, hogy x összeg alatt nem ismerkedek senkivel. 27 évesen azt hiszem, már elvárható, hogy az embernek legyen egy stabil munkahelye, és önálló keresete.

Az, hogy valaki el tudja tartani magát, nem státusszimbólum, hanem annak a jele, hogy már levált az anyjáról, hogy el tudja tartani magát, hogy be tudja osztani a pénzét, hogy megbízható és lehet rá számítani. Valamint azt, hogy egy nőtől nem azt várja, hogy mos, főz, takarít, eltart. Esetleg ha ne adj' Isten úgy alakulna, hogy én valami baleset vagy munkahelyváltás miatt 1-2 hónapra nem tudnék dolgozni, akkor ne dögöljünk éhen.

Nyilván azt hozzáteszem, hogy ehhez hozzájönne az én keresetem is, meg ha a párommal történne valami és nem tudna dolgozni, akkor én ugyanúgy "vinném a háztartást". Ha a pasi képes az önálló életre, akkor gyakorlatilag tökmindegy, mekkora számot mond keresetnek, viszont ha kiderül, hogy 27 évesen még mindig az anyjánál lakik, a fizetését zsebpénzként kezeli, és már az első héten elveri a 80%-át, na, ott már lehet, hogy elbukik a dolog.