Lányok, nők, köztetek van olyan igazi "magányos farkas" típus?

mindig is ilyen típus voltam, akár csak egy szobanövény lennék...

Én is ilyen vagyok. Barátaim elmentek külföldre, a kapcsolatomnak vége, úgyhogy magammal foglalkozom. Viszont gyakran érzek emiatt szomorúságot, hogy ilyen egyedül vagyok. :(

Szerintem millió választ fogsz kapni. A mai egyenjogú világban és amennyire válogatnak a nők, rengetegen élnek egyedül. 41f

Én is ilyen vagyok. Ha tehetném, sose mennék emberek közé. Szerencsére nem tehetem. Pechemre a munkaköröm is úgy alakult, hogy időnként előtérbe kell kerülnöm. Ez megvisel, bár olyan energiákat mozgósít bennem, ami miatt sokan felfigyeltek már rám, de sokat le is vesz belőlem, utána visszavonulok a csigaházba. Én sokat csalódtam barátságokban, munkakapcsolatokban is. Azt tapasztaltam, hogy mindenki saját magát félti és amikor vezetőváltás miatt nehéz helyzetbe kerültem, nem állt mellém az se, aki mellett én oroszlánként harcoltam, amikor az ő állása volt veszélyben. Nem mondom, hogy nincs hibám, sőt, tapintatlanul szókimondó vagyok, nem erősségem az asszertivitás és ezzel még azt is maga ellen fordítom, akinek nem lenne velem baja. Jobb nekem a négy fal közt. Az állatokkal nagyon jól kijövök, de ez nem ritka kombináció a magányos farkasoknál. Azt sajnálom, hogy emiatt a gyerekem is ezt az életmódot örökli. Képtelen vagyok olyan társasági életet kialakítani, amiben lenne itthon egy kis gyerektársaság neki és látom rajta, hogy ez nem jó neki. Most már óvodás, enyhült a magánya, de barátai így nem lesznek sose.:(

Nem falun élek, és nem nevelek háziállatokat. De áamúgy én is ilyen vagyok. A többiekkel ellentétben nagyon szeretnék párkapcsolatot, szeretnék úgy hazatérni, hogy megoszthatom valakivel a dolgokat, amik történtek, történnek velem. Szeretem a nyüzsit, kimozdulni is szeretek, csak egyrészt nincs kivel, másrészt nem vagyok az a "lepacsizós" fajta, jobban szeretem csak figyelni és hallgatni az embereket, ezt pedig sokan érdektelennek vagy unalmasnak veszik. A munkám nagy erőpróba, a személyiségemmel dolgozom, központjában a nyílt és a metakommunikáció van. Időnként nagyon elfáradok benne, sokszor "ma már senki ne szóljon hozzám" hangulatom van. Én viszont szeretem a kollégáimat. A volt és a jelenlegi főnökömtől viszont az értékeléseik során megkaptam, h nem vagyok aktív résztvevője a munkahelyi értekezleteknek, és ebben igazuk is van. Jelen munkám mellett most egy másikat is próbálgatok, talán egy kicsit nyitottabb vagyok azóta az emberek felé. De mindig dolgoztam rajta, hogy ne legyek ennyire elszigetelt. Ahogy egy korábbi hozzászóló is mondta, nekem is jutott ki a csúfolódásból, kibeszélésből, sokat bántottak fizikailag és lelkileg. Most jól vagyok azzal a kevés programmal és kevés, de igaz baráttal, akikre számíthatok. Az állatokkal különösen jó a kapcsolatom.

Férfiként mondom, hogy ez a jövő és sokkal jobb egyedül, mindkét oldalnak. :) Egy boldog remete F

Egy korábbi reménytelen szerelmem volt ilyen típus. Nagyon szép 30-as nő, egyetlen komoly kapcsolata volt csak életében (egy rakás futó kaland mellett). Munkahelyen kívül gyakorlatilag alig beszélt valakivel, szinte kizárólag magányos programjai voltak, ill. szabadideje jó részében otthon olvasott.

van. 3 éve egyedül és jó. időm sincs amúgy se, másokkal nem szeretek foglalkozni, gyerekcsinálás nem vonz, főzni nem tudok, szóval tök jó így nekem. bombázó nem vagyok, de attól még jó nekem így. nem tudok igazodni mások elvárásaihoz, nem szeretem az embereket. igazából semmi hasznot nem húznék egy párkapcsolatból, és a párkapcsolat se belőlem, mert nem vagyok hajlandó semmi energiát beleölni ilyen dolgokba. munkamániás vagyok, és ez jó így.