Miként tette nehézzé a szüleiddel való gyerekkori kapcsolatod felnőtttként a társkeresést?

A szüleim nem akarták elfogadni, hogy felnőttem, és folyton a sarkamban voltak nagyon sokáig. Amikor végre el tudtam költözni, akkor kezdett javulni a helyzet, de nagyon lassan.

Hát én sokáig úgy gondoltam, hogy szimplán csak nincs szerencsém a nőkkel, de mostanra már belátom, hogy az anyámmmal való rossz kapcsolatom mindenképp nagyban hozzájárulhatott ehhez. Ő ugyanis végtelenül autoriter, bekorlátozó szülő, aki folyamatosan elvárásokkal nyaggatott gyerekkoromban, állandóan érzelmileg zsarolt, olyan programokra kényszerített, amiket utáltam, mindig ha beszéltünk az vagy arról szólt, hogy feladatot adott vagy lecseszett valamiért. Néha azért jól is lehet vele beszélgetni, meg szeretem, csak teljesen másképp gondolkodunk, én már elköltöztem, úgyhogy már azóta sokat javult a kapcsolatunk, hogy nem beszélünk annyit. Na és ugya a lányokkal való ismerkedésnél is azt vettem észre magam, hogy amint olyan lánnyal hozott össze a sors, aki irányítgatni, bekorlátozni akart az elől fejvesztve menekültem. Általában pechemre pont ilyen lányok tetszettek meg, aztán hamar kiábrándultam belőlük, mert én még egy ilyen őrmestert mint az anyám nem bírnék az életemben elviselni. A faterommal való kapcsolatom az nem oszt nem szoroz, ő mindig is oylan volt mint egy haver,most is így vagyok vele, mintha ő is anyám gyereke lenne, csak sodródik az árral. Hát kétségtelenül ő sem egy követendő példa, ő a szakmai sikereiben éli ki magát,nagyon jól keres, a kollégái szeretek, ő a munkába menekül anyám elől.

Sajnos mindenkivel gyanakvó voltam, mert bárkivel is ismerkedtem meg, anyámnak mindig volt egy rossz szava hozzá. Még a sima barátokhoz, barátnőkhöz is.

Apakomplexus.

Megszólalni sem merek.

Szüleim nagyon bizalmatlanok, mimdenkiben szinte csak a negatívot látják meg. Eddig nem volt sok tapasztalatom lányokkal. Félek kezdeményezni. Bárhogyan kapcsolatba kerülök egy lánnyal, először a rosszat látom benne. Nem tudok megnyílni másoknak.