Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi alapján döntöd el, hogy valakibe bele tudsz e szeretni, illetve hozzád való e?
Az, hogy mennyire hozzám való, az egy tudatos döntés, a jelleme (kedves, becsületes, humoros, hűséges), és például az alapján döntöm el, hogy mennyire szellemi társam, mennyire gondolkozunk a fontos kérdésekről azonosan (például egy szélsőségessel nem tudnék együtt élni).
Az, hogy kibe szeretek bele, az meg egy teljesen másik kérdés, egyáltalán nem tudatos.
néha az ember olyanba is beleszeret, aki nem illik hozzá, ebből lesznek a viharos kapcsolatok.
A szerelem tudattalanul történik.
Az,hogy illek e hozzá,pedig az alapos megismerés és adott személy viselkedésének kitapasztalásán múlik. Azt magadban döntöd el,jó esetben mérlegelve. De miután összejöttél az illetővel sem lesz vége ennek a folyamatnak. Folyamatosan vizsgálod,felülértékeled a kapcsolatot,hogy továbbra is meg lehess róla győződve,hogy illetek egymáshoz.
A szerelem teljesen tudattalan dolog. Néha olyan párosokat tud összehozni, akik nagyon furcsák egymás mellett.
Azt viszont te választod ki külső/belső jegyek alapján, hogy ki tetszik neked.
Jobbat mondok: Belezúgtam valakibe(talán 2.szor életemben), akibe ahogy megismertem, úgy gondolom, nem hozzám való hosszú távon.
A belezúgás nem múlt el teljesen még így sem. Érdekes dolgok ezek.
U.I: Azt viszont tudom, ki a hozzám való, mert van ennyi önismeretem még úgy is, hogy nem ugráltam kapcsolatról kapcsolatra:
határozott, neki is fontos a hűség és erről ugyangy gondolkodunk,( ahogy a szerelemről, prákapcsoaltokról is- pl tisztában van vele, hogy időnként megtetszhet más, de pont ezért nem fut más karjaiba, mert emberek vagyunk. ), kölcsönös tisztelet, nem befolyásolható mások(anyja/barátai) által nagy mértékben, mert van önálló véleméyne.
Egyáltalán: önálló ember. Nem éretlen kiskamasz, nem csorgatja más p*nák után a nyálát egy kapcsolatban. Nincs semmiylen komolynan függősége (alkohol és drogok: füvezni sem füvezik minden másnap/nap, alkalom adtán engem nem zavar).
De egy mondtaban megfogalmazva: az a hozzámvaló, akinek ugyanaz az értékrendje, mint nekem.
# 9
Hát nem.:( Hihetetlen, mennyire nem. Amíg nem tapasztaltam meg, sosem értettem ezt. Most már értem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!