Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A legtöbb 35 éves férfi miért képzeli azt, hogy ő még nagyban fiatal, és egy 20 éves csaj az pont hozzá illő?
Most nem azért kérdezem, de mi a konkrét probléma azzal, hogy egy 35-ös pasi huszonéves nőt választ magának?
Én 24 éves vagyok, és rengeteg volt osztálytársam,csoporttársam és jómagam is idősebb férfiakkal vagyunk együtt, és érdekes módon mindannyian meg vagyunk elégedve a jelenlegi párkapcsolatunkkal.
Az én párom 38 éves, pontosan 4 évvel ezelőtt jöttünk össze; és köszönjük szépen, azóta is boldogan élünk. Én nem gondolom azt, hogy az életkor meghatározna bármit is egy kapcsolatban,
Mielőtt őt megismertem, jártam korombeli srácokkal, de velük nem tudtam úgy tervezni, ahogyan én azt elképzeltem, komolytalannak tartom őket, megbízhatatlannak. Én húsz éves koromban már egyetemre jártam, diplomázni készültem, mellette gyakornok voltam, volt egy saját lakásom, önálló életet éltem, elláttam magam, míg a másik fél arra is lusta volt, hogy édesanyjának segítsen fát hasogatni, mert ő éppen pihen, mert jaj de fárasztó volt a tegnapi buli; nekem ilyen nem kell.
Jelenlegi páromat - aki már a férjem - a munkahelyemen ismertem meg, mindketten villamosmérnökök vagyunk, rengeteg közös témánk van, talpraesett, magabiztos, türelmes és végtelenül kedves férfi, akire fel tudok nézni, bármikor tud tanácsot adni, mégiscsak tapasztaltabb az életben mint én.
Szóval, én már húszévesen is komolyabb kapcsolatra vágytam, hiszen szerettem volna 25 év alatt gyereket, nos, ezt egy bulikra vágyó, lusta suhanc mellett nem lehet kivitelezni.
És mellesleg sikerült is, már van egy kislányunk :)
Szóval, nem tudom mi ezzel a probléma...
Ha két ember szereti egymást, akkor mit számít, hogy hány éves?
Ez engem is nagyon szórakoztat. :D
Főleg, hogy a 35 fölötti férfiak NAGY RÉSZE* igénytelen, pocakos, lyukas pólóban meg macinaciban szaladgál, kopaszodik, vakarózik, böfög, szandálzokni, amit akarsz... Nyilván erre fognak vadulni a fiatal csajok :D
* (igen, tudom, most pont mindenkinek van olyan ismerőse, aki 50 évesen egy friss Adonisz, legyen hát, én a nagy átlagról írok)
Nekem csak az ebben a kifejezetten poén, hogy nálam még 30 felett normális külsejű, ápolt, vonzó férfi nem próbálkozott be. :D Szóval lehet, hogy vannak adoniszok, de nekem innen nézve nagyon úgy fest, hogy nem ők azok, akik fiatalabb nőcskék után kullognak, vag, rájuk szorulnak.
Mielőtt bárki azzal jönne, hogy biztos azért, mert csúnya vagyok: a magam korosztálya által mutatott érdeklődés és a visszajelzések erre erősen rácáfolnak.
Én 38/F vagyok és nem kezdek 30 alatti nővel még laza kapcsolatot sem. :)
Egyszerűen értelmileg még nincsenek azon a szinten a 20 évesek.
Szerintem ez a 90% egy erős túlzás. Egy dolog ezzel viccelődni, vagánykodni, esetleg egy nyári kalandként belevágni, de nem sok férfi bízná rá az életét egy szeszélyes, kamaszkorból épp csak kilépett lányra, aki egyik héten még ezt akarja, a másikon meg azt.
Hogy miért állítom ezt ilyen biztosan? A barátom jóval idősebb nálam és bizony ha valaki komolyan tervez akkor féltheti a jövőjét egy fiatal lánytól. Mi a garancia arra, hogy ennyi idősen már meg akar állapodni? Mi a garancia arra, hogy az idősebb férfi nem csak gyakorlásra kellett neki? A párom barátai is inkább a fejüket csóválták, mint irigykedve veregették a vállát.
Attól függ az egész, hogy a férfinek mik a tervei. Ha már családot tervez, akkor a férfi nagyon nagy kockázatot vállal azzal, hogy több évet vár a lányra. Nem olyan felelőtlen ösztönlények ám, mint ahogy az néha tűnik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!