A nőknek miért fáj, hogy mi, férfiak jobban ismerjük őket, mint ők saját magukat?

A nők nagyon társasági, társadalmi lények. Mélyebb a beágyazottságuk a társadalomba, mint a férfiaknak, akik sokkal inkább magányos farkasok. A társadalmi beágyazottság pedig azzal is jár, hogy elsiklunk a bántó igazságok mellett, elnézzük a kegyes hazugságot. Az ember olyan lény, hogy nem bír el túl sok valóságot, kellenek az illúziók. Minél felnőttebb, tudatosabb valaki, annál kevésbé van ezekre szüksége, de ez nagy lelki megterheléssel is jár. Pl. azzal, hogy elismered a saját korlátaidat. (És nem is mindig hasznos egyébként: egy depressziós pl. nagyon reálisan látja, hogy mennyire jelentéktelen az élete, vagy mennyire nem kell a másik nemnek, de ettől csak még távolabb kerül a boldogságtól, és akkor még kevésbé tud változtatni).

Szóval kellenek az illúziók. Mármost a nők olyanok, hogy náluk tényleg rengeteget számít a külső, sokkal kevésbé tudnak kompenzálni, mint a férfiak, akiknél közmondásosan elég, ha "egy fokkal szebbek az ördögnél". Mert a férfi hódíthat a pénzével, státuszával, humorával, magabiztosságával, meg egy csomó mindennel. Egy nő meg lehet nagyon értékes, de ha nagyon nem szép, akkor nem sok mindent tud tenni, hogy kompenzáljon.

Ezért egy nőnek egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy kövér, még akkor sem, ha az. Én azt gondolom, hogy a nőknél úgy általában sokkal ritkább a reflektáltság, az, hogy józanul lássák magukat. Ők inkább érzelmi, mint racionális lények. Nem véletlen, hogy az összes ezohülyeség és spirituális, new age-es maszlag elsősorban a nők körében hódít. Ők tele vannak illúziókkal. A férfiak meg racionálisak, őket a világ érdekli, és tényleg elemeznek abból, amit látnak. És hát valóban, a nőket is ki lehet elemezni. Csak az, amit a PUA-tanfolyam elmond, vagy egy sok tapasztalattal rendelkező férfi levon tanulságként a nőkről, az, még ha igaz is, a nők szemében érzéketlenségnek tűnik.