Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek annak érdekében, hogy elindulhassak a változás útján?
Nagyon el vagyok keseredve és tanácstalan is vagyok. A segítségeteket szeretném kérni abban, hogy hogyan is induljak el a változás útján?
19 éves fiú vagyok tudom, hogy még nagyon fiatal vagyok és előttem áll az élet de sokszor eljutok odáig, hogy elfogadom és lemondok arról, hogy nekem valaha is legyen egy párkapcsolatom. Amit negatívumként említenék meg, hogy nagyon visszahúzódó, csendes és nagyon félénk is vagyok. Sajnos nem merek kezdeményezni a lányok felé. Nagyon gátlásos is vagyok és önbizalmam sem igazán van. Úgy érzem, hogy mid érzelmileg mind a férfiasságom terén is kevés lennék én egy lánynak hiszen van tőlem ezerszer jobb is. Valamilyen oknál fogva egyszerűen hihetetlen számomra és nem is igazán akarom azt elhinni, hogy szimpatikus vagyok vagy lehetek egy lánynak. Nem tudom elképzelni, hogy mit is láthat meg bennem. Hiába kaptam dicséretek, hogy a külsőmmel nincsen probléma sajnos én nem így látom. Azt kell, hogy mondjam visszataszító embernek tartom magamat. Amikor belenézek a tükörbe szó szerint undorodom attól amit látok. Persze azzal, tisztában vagyok, hogy a lányok más szemszögből látnak engem mint én saját magamat. Mivel a lányok nem igazán mutatnak felém érdeklődést vagy egyszerűen a bambaságomnak és a gátlásaimmal köszönhetően nem veszem észre vagy nem akarom észrevenni ha szimpatikus vagyok valakinek. Így ennek köszönhetően én sem nyitok feléjük. Nagyon sokszor megfordult a fejemben az is, hogy prostihoz fordulok bár erre nem lennék büszke. Meg szűz vagyok de mindig úgy terveztem, hogy majd azzal a lánnyal vesztem a szüzességemet akit szeretek és Ő is viszont szeret mert bevallom őszintén nekem érzelem nélkül nem igazán menne. Másrészt pedig utána ha ez kiderülne a későbbiek folyamán akkor a normálisabb lányok sohasem állnának velem szóba én pedig hazudni nem akarok. Nem vagyok bátor de őszinte viszont igen. Úgy érzem én nem vagyok igazán fontos senkinek sem. Társaságba egyáltalán nem járok de nem is igazán igénylem. Hobbim egyedül csak a kondizás. De azt is otthon szoktam végezni mert nem szeretek emberek között lenni. Tudom, hogy semmi esélyem sincsen arra, hogy boldog lehessek de hiába szeretnék fejben rendet rakni egyszerűen nem megy. Lehet azért is nem mutatnak a lányok felém érdeklődést mert állandóan szomorú vagyok és póker arcom van egész nap. Tiszában vagyok vele, hogy a jelenlegi állapotomban semmi esélyem sincsen de egyszerűen nem tudomyhogy merre induljak el, hogy az évek óta tartó gátlásosságot végre legyőzhessem.
Válaszaitokat előre is köszönöm szépen.
válasza:Úgy sem fogadod meg csak írsz rá egy ":)" -t aztán jólvan.
Ennek mi értelme? A változást neked kell elkezdeni, leülni a seggedre és megtervezni. Felírni a hibáidat és egyesével sorban kijavítani.
Olyan vagy mint egy lefingott 12 éves Opel, rohadó alvázzal, motor nélkül, leeresztett kerekekkel.
Menjél el az autószerelőhöz, aztán kész :D
válasza:P-s-z-i-c-h-o-l-ó-g-u-s
Nekik ez a szakmájuk, nem fognak kiröhögni és/vagy elhajtani, objektíven, külső szemlélődőként jobban rálátnak a problémáidra és szakszerűen segíteni is tudnak azok megoldásában.
válasza:Mert ő nem szakember. Nem tud erre mit mondani, gondolom egyszerű ember. Más nevelést kaptak, más világ volt. Őnekik nem volt a valaguk alá téve semmi. A túlélésért kellett küzdeni. Ők nem születtek jólétbe mint te. Mert ha van fedél a fejed felett, tudsz zabálni, van interneted és megvan a lehetőséged változtatni, bárhová mehetsz, szabad vagy.
Ők ezt nem értik, mert millió egyszer nagyobb problémáik voltak annál ami neked van. Sokkal nehezebb és egyben egyszerűbb élet volt. Ma minden a segged alá van téve, de ugyanakkor ebben a megváltozott világban nem tudsz boldogulni önállóan.
Ezért van ezernyi hozzád hasonlóan tengődő céltalan huszonéves ember manapság. Nem tudják mit kezdjenek magukkal, nem találják a helyüket.
Na anyád ezért nem ért meg, de egy pszichiáter meg igen. Vagy legalább felír egy SSRI-t amitől fokozatosan jobb kedved lesz, vagy legalább leszarod kicsit a dolgokat.
válasza:Mindig ezt írod. Elolvasod, beírod hogy oké, igazad van... és ennyi. Jövőhéten ugyan úgy fel fogod tenni ezt a kérdést. Ezer %. Tőlünk ne várj beszélgetőtársat, vagy barátságot. Ne várj jó szavakat, mert már valószínűleg mindegyikünk rádszánt sok percet, hogy segítsen. Ezt nem játszhatod el sokszor.
Ha batátokat akarsz akkor járj ki emberek közé. Csinálj valamit. Legyen jó munkád. Légy büszke magadra.
Ez rég nem a nőkről szól már, ennél sokkal távolábbról kell kezdeni.
Azért teszem fel a kérdésemet mert egyszerűen nem látom a kiutat. Sokszor eljutok arra a szintre,hogy beletörődöm és elfogadom de nem mindig sikerül. Az utóbbi időben amikor nagyon magam alatt vagyok szokott fájni a szívem és a mellkasom és ilyenkor nagyon nehezen kapok levegőt. De már az sem érdekel ha valamilyen bajom lenne. Egyszerűen mindent és mindenkit le.szarok magam körül.
"Ha batátokat akarsz akkor járj ki emberek közé. Csinálj valamit. Legyen jó munkád. Légy büszke magadra. " Emberek közé egyáltalán nem járok mert szorongok az emberek között. Hozzászoktam ahhoz,hogy egyedül vagyok a 4 fal között. Másfelől pedig semmit sem értem el amire igazán büszke lehetnék.
válasza:Ezt egyértelműen kijelenthetem, segítség nélkül esélyed sincs megváltozni.
Ezt nem fogod tudni önerőből megoldani, maximum akkor ha hirtelen valóban kicsesz veled az élet, mondjuk el kell költöznöd otthonról és senki nem tart el. Na akkor hirtelen észbekapsz, hogy vagy hajléktalan leszel, vagy teszel valamit.
Ehhez pszichológus sem kell, hogy egyértelműen kijelenthetjük...
Generalizált szorongás, minor/major depresszió, szociofóbia a te betegséged. Ezt nem kell szégyellni, hanem bevallani magadnak. Ez nem egy életviteli probléma, vagy lustaság, hanem betegség. Mint a cukorbaj, vagy a Parkinson kór. Csak épp más részeit érinti a testednek.
Egyszerűen el kell menned pszichiáterhez, ezen már a beszélgetés sem segít.
Hidd el tapasztalatból beszélek, én 22 évesen is otthon laktam, motiválatlanul, szomorúan. Csak nekem még más egyéb gondjaim is voltak.
Akkor mentem el először pszichiáterhez és kezdtem el szedni a gyógyszert amit még másfél évig kaptam. Fokozatosan változtam meg, inkább kellett még 1-2 év mire segített és meg is értem, elköltöztem.
Pedig nekem édesbogár szüleim vannak, értelmiségiek, támogattak, beszélgettek, segítettek. Mégsem ment. Hiába...
Ehhez pszichiáter és gyógyszer kellett. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!