El kell fogadnom, hogy nem lesz sohasem párkapcsolatom?

Párkapcsolat helyett kezd azzal, hogy kibékülsz és megszereted önmagadat.

Amúgy nem vagy lemaradva, nem egy olyan ismerősöm van, aki huszonévesen esett át a tűzpróbán.

Akkor törödj bele es fogadd el! Nem kell azonban fogadalmat tenned, egyszerüen tegyel az egeszre!

Az sokkal fontosabb, hogy talalj valamit, amiben örömödet leled. Hadd ne kelljen peldaloznom, a kerdesed alapjan eleg ertelmesnek tünsz.

Akar pozitivan is fel lehet fogni, hogy a lanyok ebben a korban, amiben eleg komoly es felelössegteljes dönteseket kell meghoznod a jövödet illetöen, nem a lanyok vagy a lazadas szedit meg.

Ha pedig ott tartassz, hogy elvezed az eletedet es boldog vagy, akkor hidd el, maguktol kezdenek erdeklödni a lanyok. Ha pedig te is keszen allsz, akkor majd meglatod, mi lesz belöle... ha megsem, akkor legalabb boldog vagy igy is.

Nagyon hasonló helyzetben vagyok, annyi különbséggel, hogy én már 32 vagyok, és a faarc nem jellemző, én tudok boldog lenni, örülni dolgoknak és kifelé próbálok pozitívat sugározni az emberek felé, kedvességet. De nekem se volt még kapcsolatom, és én is eljutottam arra a szintre, hogy az jár a fejemben, hogy talán nem is való mindenkinek, így nekem se való, hogy valakivel párban éljek.

19 év még nem a világ vége, szóval nagy gond nincs, de mindenképp a gondolkodáson, hozzáálláson kell változtatni, mondom ezt úgy, hogy tudom, hogy nehéz, nekem se megy.

Ennyi idősen elgondolkozol néha rajta, hogy mások már rég a 4-5ik kapcsolaton is túl vannak, vagy a barátaid kapcsolatban vannak, neked meg még senkid, nyilván frusztráló tud lenni.

De ha eléred a 30-at ne adj 40-et, ez már sokkal nagyobb gond lesz. Esélyed is sokkal kevesebb lesz, ha lesz egyáltalán. Ha találsz is valakit, rájössz, hogy mennyi mindent elmulasztottál, amit már nem pótolhatsz, rájössz, hogy ennyi évet elpazaroltál az életből. Úgy értem, kapcsolati szempontból, lehet, hogy egyébként, sok hasznos dolgot tettél, de ha számít számodra a kapcsolat, akkor bánni fogod.

Arról nem is beszélve, mikor kezd kínos lenni a dolog. Mikor minden emberen érzed a megvetést, érzed rajtuk, hogy kinevetnek. Állandó célzásokat kapsz. Nem tudsz sok helyen, rendezvényen megjelenni, hogy ne éreznéd kínosan magad, sok beszélgető témát kerülnöd kell emiatt, ami egyébként is nehéz, ha nem vagy valami társasági ember. És ott van még az, hogy ha jó kapcsolatod van a szüleiddel, tőlik is állandó utalásokat kapsz. Mikor minden munkatársuk már, napi szinten a unokákról mesél, meg mutogatja a képeket a telefonon. Te meg még nőt se láttál. És nem csak neked nem lesz párod, de a szüleidtől is megvonod azt az örömöt. Na ez az igazán rossz érzés.

Szóval minden erőddel azon kell lenned, hogy a gondolkodásodon változtass, próbálj meg erőt venni magadon.