Van köztetek olyan, aki nem szereti a gyerekeket? Hogy viselkedtek, amikor muszáj gyerekekkel találkozni?

Engem is zavarnak,de jó pofat kell hozzá vágni. Amúgy sok szülőnek is agyara megy a saját gyerekei. Manapság egyre több szülő mondja azt h szereti a gyerekét, de jó lenne egy kis nyugalom tole távol. Nyilvan azért teszik be nekik a mesét meg adják oda a tablettet. Engem volt h az idegesitett h egyfolytaban kerdezoskodott, nekem meg nem vót akkor jó kedvem. Mosolyogtam, mondtam neki menjél jatszani a fiukkal. Van gyerek aki iranyit,pl huzza a kezed h gyere csinaljunk ezt meg azt. Volt mikor megmondtam neki h most nem, majd később. Aztán megunta és arrébb ment. Aki gyereket vallalt foglalkozzon velük az, meg aki lelkileg erre van raalva.

Szerintem manapság sok a stressz meg a beszabalyozottsag kényszer, és mikor össze vagy zárva a gyerekkel akkor lehet ezért nehéz.vagy mert a szülei nem úgy nevelték h ne zargasson másokat. Láttam én olyat h vonaton visongo rohangalo gyerekek, az anyjuk meg csak ült és mosolygott.

A sok hülye meg csendben tűrte, senki nem vallalta be h rájuk szól h üljenek le csendben. Ami rossz neked azt ne eroltesd magadra. Amúgy meg nem egy szenvedő nagymamát hallottam már panaszkodni h milyen nagy kenyelemvesztes mikor jön az unoka latogatoba. Vhogy senki nem akarja a gyereket megnevelni.Mondjuk gyereknek kisebb a tureshatara, ha elfarad neked kell állni a hisztijet. Az meg a szörnyű mikor nogyogyaszaton gugyogo kismamak tartanak egymasnak oktatast, meg hozzák a gyereket is,akit persze neked kéne szorakoztatni. Fogjatok rövidre! Egy kedves mosoly, meg lepattintas.

"a színészkedés és jópofizás k.ö.t.e.l.e.z.ő."

Nem, ez a szüleinek kötelező.

Nem, egyáltalán nem kötelező. Pénztárosként mosolyognom kellene, mert azért kapnám a fizetésem, benne lenne a munkaköri leírásban.

Ha lelki sérült lesz egy kölyök attól, hogy ignorálom, akkor ott alapból gondok vannak. Nem körülötte forog a világ.

"a felnőttek világában vannak bizonyos íratlan szabályok"

Nincsenek. TE kitaláltál párat, TE betartod őket, és engem oktatsz ki, hogy miért nem tartom be a szabályaidat.

Nem kell forgatnom a szemem az utált rokonokra, ugyanis 18-at betöltve nem találkoztam azokkal, akikkel csak szenvedés volt az élet. Akiket szerettem, azokkal ugyanúgy találkozom.

Gyerekként is gyűlöltem a gyerekeket, mert én a kis csendes voltam, aki a sarokban olvasott, a többi meg majom módjára rohangált, és nem értettem, miért nem normálisak.

Ez a csodálatos a felnőttlétben: minden, ami kötelező volt gyerekkoromban, azt felnőttként nem kell megcsinálni. Mondhatok végre nemet!!! Ha nem akarok valahova menni, nem köteleznek, egyszerűen mondhatom, hogy nem.

Soha nem fogok színészkedni vagy megjátszani. Te csinálhatod, de ez nem szabály, nem kötelező, ez a döntésed volt. Egyformán vagyunk felnőttek. Te úgy döntöttél, hogy a felnőttség béklyó, én úgy, hogy szabadság.

Mondjuk itt felnőtt párkapcsolatok témában folyton hajtogatjátok, hogy milyen viselkedést vártok el a másiktól. Hogy van pofája nem visszaírni, miért nem tud ő is megszólalni randin, miért csak nekem kell őt szórakoztatnom, miért nem hajlandó egyáltalán meghallgatni, és esélyt adni, miért csak magáról beszél stb stb stb

Szóval most rohadt érdekes látni, hogy milyen az itteniek hozzáállása akkor, amikor nem ők kérnek számon másokat, hanem őket szembesítik azzal, hogy az empátiájuk felér egy 13 éves emos kölyökével.

Végül is teljesen mindegy nekem, hogy valaki ha kettesben marad egy gyerekkel, akkor inkább a sarokban számolja a pókokat, minthogy odaszóljon annyit, hogy "naoszt' mi a kedvenc játékod", hogy egy kicsit oldja a kellemetlen hangulatot, mert ő aztán hú de meg van szabadítva huszon-harminc évesen a béklyóitól, mint ahogy az sem nagyon érdekel, hogy ugyanez a felnőtt pl az asztalt veri, ha éhes, hisztizik, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, stb...

Nem KELL normális emberként viselkedni, ha felnőtt vagy (ezt jelentik az íratlan szabályok - senki sem fog sarokba állítani, ha nem tartod be őket) maradhatsz egy önző kölyök is, aki immár nincs a szülei hatásköre alatt, csak az önző kölykökkel általában az a baj, hogy az mindig elvárás náluk, hogy a másik mindig tisztelje őket valamilyen szinten, és vágjon hozzájuk jó pofát, de azt gondolják, hogy a másik nem érdemli meg ugyanezt az alap emberi tiszteletet.