Érdemes úgy küzdeni, hogy tudod, hogy szinte minden korodbeli nő kapcsolatban él?

Az utóbbi időben történt beszélgetéseim (kollégák, levelezések), alapján látom ezt, hogy szinte minden nő kapcsolatban él már az én koromban (24-26) és szinte reménytelen a helyzet.

Én magam jelenleg igyekszem előrébb jutni az életben, diétázom és edzésekre járok (az utam harmadánál járok, fogytam már egy jelentősebbet, de még hátravan a duplája), dolgozom és takarékoskodom, hogy a jövőben olyan dolgot tanulhassak, amivel több pénzt keresek majd és jobban élvezem a dolgot.

Viszont, közben látom amit látok, napi szinten beszélgetek nőkkel (nem ismerkedés jellegűen) és eddig mindegyik kapcsolatban élt. Ez a tudat pedig szörnyű, hogy hiába érek el bármit, a dolog amúgy akkor is esélytelen lesz, mert egyszerűen nem maradt senki egyedül, talán csak azok akikkel valami valóban nagy probléma van (almaszedés, mint karriercsúcs, Zámbó Árpi arc, agresszió stb.) és így nem tudom mennyire van értelme küzdeni az életben, ha csak annyi változik, hogy akkor majd izmosabban, jobb ruhákban, drágább díszletek között érzem a magány jeges ölelését.

Kilátástalan. Ha az utcán végigmegyek, szembejön 50 korombeli (24-26 körüli), nő akkor szinte biztosra vehető, hogy ebből legalább 40 kapcsolatban él, 5 szélsőségesen csúnya/problémás és marad talán 5 akik nem, de ezt nem lehet megállapítani.

Bár a téma csak fél év múlva lesz aktuális, fogalmam sincs, hol találkozhatnék olyanokkal akik szintén magányosak, és vajon elfogadják-e az olyan kompromisszumokat, mint az egyenlőre szerény életmód, az a tény hogy még mindig itthon élek (bár ha összejövünk van alternatíva) és hogy kevés programot lehet csinálni a szerény életmód miatt (ha én fizetem az egészet, akkor havi 1 közepes (és talán még egy 1 olcsó ha belefér), ha felesben akkor 2 közepes árfekvésű program).

Élnek még magányos (és nem súlyosan problémás) 24-26 körüli nők? Sajnos a 28-29 utáni elvált, kisgyermekes, őrült exférjes, adósságokkal terhelt nők, számomra nem igazán lehetőség, mivel én nem egy pótapa vagy kényszercsaládfő szeretnék lenni "jobb híján" és háttérbe szorítva a romantikát, intimitást, szerelmet, mert ő inkább keres apát a gyerekének meg családfőt aki viszonylag jól keres (akkorra 28 leszek)

Jelenleg még nem baj ez, most még visz a lelkesedés a jövőbeli céljaim miatt, de akkor leszek bajban, ha ezek eltűnnek (elérem őket) és marad a magány, hiába minden és lassan elmúlok harminc, harmincöt, negyven és utána már végképp reménytelen. Picit szégyellem bevallani, de hiányzik az ilyesmi az életemből, most még elismerem, hogy okkal hiányzik, de ha elérem a célokat (vagyis egy részüket), akkor sem tudom merre induljak majd, hogy csinálják ezt mások, merre lehet találni magányos korombelieket (24-26 lehetőleg kisgyermek és agresszív exférj nélkül), az online felület alkalmas erre? (Sokan szidják az ilyen oldalakat, hogy ott sincs senki, sokan csak szórakoznak, úgysem írnak vissza stb.)

Kissé megtörik bennem a lelkesedés ezzel a tudattal, hogy mindegy mit teszek, ez már veszett seprű nyele.