Sokan miért bagatelizálják el a férfiak társkeresési problémáját?

Azért, mert ők is lenézik, ha én nőként kiírom, hogy tudom, milyen egyedül, mert nemhogy kapcsolatom, már családom sincs.

Ja igen, bármikor összeszedhetnék egy alkesz csövest, aki belém nyomná a farkát, nekem az nem oldja meg a problémámat.

Aki meg nőgyűlölő, ne akarjon nőt.

Sztorizok egyet, remélem ezzel kicsit meg tudod érteni, hogy miért.

Én alapvetően elég csúnyácska, túlsúlyos tini voltam. 3 évig voltam depressziós, nem volt senkim, hiába vágytam volna rá nagyon. Okoltam én mindenkit a társadalomtól kedve a pasikon át a többi lányig... Tudod mi hiányzott volna nagyon? Hogy valaki megrázzon és azt mondja nekem, hogy "Basszus te idióta vedd már észre magadat. Ha nem jó így, akkor változtass és ne picsogj. Azért nem kellesz senkinek, mert így állsz hozzá." Sajnos erre magamtól kellett rájönnöm számos átbőgött meg szuicid gondolatos éjszaka után, 3 év után. De tudod mi a helyzet? Változtattam magamon. Eljártam edzeni, sokat olvastam, odafigyeltem a sulira, elhagytam azokat az embereket akik lehúztak, pozitívabban kezdtem el gondolkozni. Mostanra eljutottam odáig, hogy baromira szeretem aki vagyok, és azt az életet, amit élek. Megtaláltam a páromat is. Pedig nem vagyok szuperhős, nincs több akaraterőm, mint bárki másnak. Ha nekem sikerült ez, akkor másnak is sikerülhet. Én mindig úgy voltam vele, hogy a legnagyobb tisztelet és ajándék valaki felé az, ha őszinte vagy vele. Mert erre kevés ember képes. Mindenki megérdemli, hogy valaki felrázza. Mert ha olyanokat írsz neki, hogy "jajj biztos minden rendben van veled, majd megtalálod a párod így is" stb, azzal nem fog a helyzet változni. Ezzel nem fogod gondolkodásra késztetni. Ezzel nem segítesz, csupán annyit, hogy visszaringatod a kis álomvilágába.

#1-es jól írja.

A nővérem, a lány barátaim többsége szeret, és próbál tanácsot adni, hogy hogyan oldjam meg, hogy ne legyek egyedül (elég sok idő telt már el az utolsó szakításom óta).

Többségük tanácsai egyszerűen nem értelmezhetőek az én univerzumomban.

Például rengeteg kommunikációs tanácsot adnak, amiknek a többsége onnan működik, hogy elindult a beszélgetés, és alapjában véve a másik nem zárkózik el az ismerkedés elől

Nőként számukra ez egy gyakori helyzet, ezt ismerik, ennek a kezeléséhez vannak ötleteik. Arról fogalmuk sincs, hogy egy férfit nem szólít meg egy nő, a beszélgetési kíséreltek 99%-a pedig már azelőtt elhal, hogy figyelni tudnék arra, hogy érdeklődő, kedves, nyitott legyek.

"Arról fogalmuk sincs, hogy egy férfit nem szólít meg egy nő, a beszélgetési kíséreltek 99%-a pedig már azelőtt elhal, hogy figyelni tudnék arra, hogy érdeklődő, kedves, nyitott legyek."

Abból indulsz ki, hogy minden nőt minimum leszólítanak, pedig a valóságban ez nem igazán van így.

"Abból indulsz ki, hogy minden nőt minimum leszólítanak, pedig a valóságban ez nem igazán van így."

Nem, nem gondolom ezt. Én is látom, hogy pl a munkahelyemen a 25 alattiak közül a nagyon nagyon csúnyákat nem szólítják csak le, de például 30 felett azért ez már nem ennyire idilli egy nőnek sem.

Ezzel együtt, egy átlagos nőt azt gondolom, hogy leszólítanak (a környezetemben legalábbis, és én is megteszem), egy átlagos férfi simán eltűnik a fehérzajban.

"Akik meg ezzel arcodkodnak, hogy "hat de en is egyedul vagyok nincs szuksegem senkire es jol elvagyok" de ok onkent vallaltak ezt vagy nem is zavarja oket. De a legtobb ember tarsra vagyik a legjobban"

Akik önként vállalták, azok se úgy születtek, hanem az életük során a tapasztalataik fényében átértékelték a párkapcsolat szerepét, jelentőségét, meg a saját életüket is. Magyarul rájöttek arra, hogy egy nőben sose fognak társat találni. Ők jól elvannak a haverjaikkal.

Az intimitáshoz meg nem kell párkapcsolat, csak 20-30-40 ezer forint, hiszen erre valók a fizetős lányok; gyengédséget, intimitást adnak pénzért. Vagy a másik, hogy alkalmi szexre szedsz fel nőket.