Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyetemistaként tényleg más a csóróság a nők szemében, mintha már felnőtt dolgozó férfi vagy? Az itteni férfiak válaszai (sírásai) alapján kérdezem
24 éves vagyok, aki vidéki kollégistaként kb havi 70-80 ezer forintból él. Állandóan látom a sírást, hogy 20-30-as férfiak arra fogják a sikertelenséget, hogy csórók, miközben nálam 1,5-2,5x több pénzből élnek. A munkám is olyan lesz majd diploma után, hogy itt vidéken kb nettó 150 ezret fogok majd keresni, ha nem költözöm fel BP-re. A családom is szegény, én leszek az első diplomás majd.
Ehhez képest a nőkkel bőven minden rendben megy. Életemben kb 25 nővel voltam, abból 20-szal az utóbbi 3 évben. Középsuliban volt már 2,5 éves nagy szerelmem, párkapcsolatom is. Volt már, hogy 4 napon belül 3 különböző lánnyal szexeltem. Egyszer voltam egy 28 éves nővel is.
Most ha kikerülök egyetemről mondjuk nettó 150 ezres fizetéssel majd, akkor az itteni férfiak írásai alapján hirtelen egyetlen nőt sem érdeklek majd, mert "csóró" leszek? Vagy mi ez? Ezt annyira nem tudom elképzelni
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Vidéken a fizetés kevesebb, de olcsóbb egy lakás is. Budapesten lehet, hogy dupla ennyit keresnél, de egy lakás is dupla annyiba kerül, max annyi előnyöd lesz, hogy bármikor tudsz váltani, mert több a lehetőség.
Elmondom az én álláspontomat, amiért általában nem szoktam ezen az oldalon népszerű lenni, de ez van, felvállalom. 27 vagyok. 2,5 éve pontosan nettó 152 ezer forintos fizetéssel kezdtem. Ma már több mint kétszer ennyit kapok, plusz év végén teljesítmény alapján a negyedéves fizetésemnek megfelelő prémiumot kapok. Ezen felül céges autóval közlekedek és még némi cafetéria is csurran-cseppen. Nőként. Szeretem a munkámat és szeretem azt az életszínvonalat is, amit ezzel biztosítani tudok magamnak.
Számomra azért fontos, hogy a párom is jól keressen, hogy megtarthassam ezt a szintet, akarom mondani ne jelentsen problémát hó végén egy mozi, egy étterem, egy utazás, egy bármi. A párom valamivel kevesebbet keres nálam, de nem számottevően. Nem vagyunk gazdagok, megfontolunk minden kiadást de nem kell gondolkodnunk hó végén, hogy mit együnk és bőven tudunk megtakarítani is. Én így azt érzem, hogy elégedett vagyok az életemmel.
Mellékesen megjegyzem, hogy anno, amikor még a 150 ezres fizummal güriztem, akkor volt egy párom, aki már akkor azon aggódott a 180 ezres fizujával, hogy mi lesz akkor, ha én többet fogok keresni nála. Nekem eszembe sem jutott a kérdés... Vagyis azt gondolom a férfiaknak ez sokszor sokkal jobban böki a csőrét, mint a nőknek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
És azt beleszámoltad, hogy Budapesten alig fizetnek többet (hiába álmodozol), viszont egy garzonlakás 25 millió forinttól kezdődik?
Már 800e Ft/ nm-es árak vannak. És ha családot akarsz, kell egy 70 nm-es lakás legalább. Azt a rongyos 50 millió forintot miből fogod félretenni? Csak nem a 150 ezer forintos gyógyszertáti alkalmazotti fizetésedből? :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A 8-as választ elolvasta a szüleimről bárki?
És mi még egyáltalán nem vagyunk benne a magyarországi 3 millió mélyszegénységben élőben ezzel
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem tudom merre élsz, de 150 ezer az nem sok. Főleg nem úgy, hogy saját bevállásod szerint nem keresnek a környezetedben sokkal rosszabbul azok, akik nem rendelkeznek diplomával.
Mennyibe kerül egy albérlet? Egy lakás? Mennyi marad emellett a megélhetésre?
A mi költségvetésünk szerinte Pest megyében, de nem Budapesten kettőnknek szüksége van legalább 180 ezerre és ezek csak a kötelező költségeink, még nem ettünk, nem szórakoztunk, nem voltunk betegek.
Ahogy más is mondta, mérlegelni kell, hogy ez kigazdálkodható-e, ha a két kereső fél közül valaki kiesik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!