Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Én rontottam el valamit a lánnyal az itteni levelezésben?
Rámírt itt egy lány, azt mondta, beszélgethetnénk.
Négy napig leveleztünk egymással. Tök megörültem, mert nagyon sok egyezés volt az érdeklődési körünkben, a másik félben keresett dolgokat illetően, a külsőt érintő elvárásokban.
Ezután a lány azt mondta, személyes találkozáskor tudna igazán közel engedni. Azt válaszoltam, nekem nincs kifogásom a találkozással; de nem érzi-e még korainak ezt.
Azt írta, de, picit.
Tovább leveleztünk, és kiemeltem, hogy ő határozza meg a lépéseket, saját szándéka szerint, én igazodok majd a sebességéhez.
Aztán felvetettem előtte két eseményt, és így is írtam, csak felvetés, mondhat nemet is, hozzánk képest egyhónapnyi időtávolságban, amikor találkozhatunk személyesen is. Két különböző alkalom erre. Addig pedig levelezéssel megismerhetnénk még egymásból többet is.
Azt írta, kicsit gyors a tempó.
Amikor képet is cseréltünk, kérdezte a véleményemet őróla. Megírtam, és megkérdeztem, mi az övé, el tudna vajon képzelni többet is velem.
Azt írta, személyes találkozás után tudna többet mondani.
Így visszajutottam ugyanabba az önismétlő körbe.
Másnap nem írt. Furcsa volt, megkérdeztem, akar-e tovább beszélgetni. Azuzán másnap írt egy levelet, hogy fáradt, holnap beszéljünk inkább. Továbbra sem azt, hogy ne írjak neki.
Ezután három levelet küldtem neki, egyet egy napon, hogy mi történt, hogyhogy nem ír. Illetve hogy mondja meg nyugodtan, ha nem akar beszélni, csak akkor tudjam, hogy felesleges írnom.
Bejelöltem a testvérét facen, hogy vajon csak nincs gépközelben, vagy mi történt: akkor írt vissza, hogy nem akar velem beszélni, ne haragudjak, és ne jelölgessek senkit.
Mit kellett volna másként tennem, egy amúgy ilyen jó irányvonalban?
Illetve, miért jelent vállalhatatlan terhet egy egyébként alapvetően kedves, egyetemista lánynak, hogy felismerje a másik félben az embert, a személyt, és megtisztelje annyiban csupán, hogy tudtára adja a kapcsolatszakítás tényét? Egy levélírás pár perc, ráadásul az előtte való napon sem azt írta, hogy ne folytassuk, hanem inkább majd holnap ír.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A "Van kedved...?" is tutyimutyi.
Egyszerűen csak "Eljössz velem...?". Ha van kedve, akkor úgyis igen lesz, nem kell feleslegesen beleszőni a kedvet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én nem akarom osztani az észt,osszák azok akiknek olyan sok van...de szerintem legközelebb,ha ilyen történik,kérdezz rá egyszer és annyi.
Persze,gondolom szr lehet,hogy esetleg az arcodon csúszik el a dolog,de ezek utána már fölösleges körök. Ezek csak annyit érnek,hogy még inkább ne akarjon semmit se a másik.
Annyi ember van,nem éri meg a plusz egy üzenetet se,ha már egyszer nem reagál arra,hogy a kép miatt ne akarna valamit.
Nem kell senkit se piedesztálra emelni. Néha a lesz..rásnak sokkal nagyobb ereje van,lásd:Te.
Ez a "van kedved...", "nem jössz velem...", "eljössz velem..." diskurzus már tényleg valami kézikönyv jelleget vesz itt fel...:D
Különben lehet ezt is egyszerűsíteni:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Inkább az vicces, hogy az online platformokon az emberek elfelejtenek rendesen kommunikálni....
31/f
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Úgy lenne korrekt, ha nem tárgyalnám/tárgyaltatnám ki a jelenléte nélkül - főleg, hogy milyen jelzőket kap, teljesen érdemtelenül, ismeretlenül is -; de mit tegyek?
Írjam meg neki, hogy feltettem ezt a kérdést, küldjem el neki a linkjét?
Az főleg kapálózás lenne úgy, hogy egyszer már mondta, ne írjak neki, nem akar beszélgetni.
Lehet, el sem olvasná, ha látná, én küldtem.
Sőt, lehet, ha látná, és elolvasná, akkor sem érdekelné különösebben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Nos, akkor neked a jelek szerint minden bizonnyal jólesne, ha normálisan elbeszélgetnél valakivel, aztán az illető szó nélkül eltűnne az éterben, úgy, hogy semmiféle magyarázatot sem adna a tettére."
Nem nekem szól, de nekem teljesen semleges lenne. Én mindig olyan ember voltam, hogy nem szerettem, ha valaki csak illemből, szokásból vagy akármilyen megjátszott indokból barátkozik velem. Annál rosszabb nincs. Ha valaki nem akar beszélgetni velem, eltűnik, akkor ennyi. Nem barátom, nem rokonom, egy idegen az interneten. Azt is leszarom, hogy miért nem ír. Engem nem érdekel másnak mi nem tetszik bennem. Nem vagyok az, aki köpködve veri az asztalt, hogy "indokot!!!", majd eldönti, hogy NEKI megfelel-e az az indok.
Miért kell ennyire becsicskulni az embereknek és utánuk menni, mint egy pincsi? Ha valaki nagyon akar tőled valamit, úgyis fog írni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!