Hiba úgy párt keresni, hogy nem ragaszkodom a szerelemhez?

Nem, ha ezt közlöd partnereiddel.

1#, Egy érzés sem mulandó ha elme fenn akarja tartani.

Hát figyelj, olyannal élek és van 2 gyerekünk akibe soha nem voltam szerelmes, azt sem mondanám, hogy szeretem... (az első gyerek abszolút nem tervezett volt)

Nagyon sok közös van bennünk, ugyanúgy képzeljük a jövőt és bármi komoly döntés felvetődik, ugyanazt tartjuk helyesnek stb, nagy biztonságérzetet ad

VISZONT, néha azért marhára hiányzik az a bizonyos érzés és őszintén szólva rettegek, hogy mi van ha egyszer találkozok valakivel és szerelmes leszek...

úú, utolsó...

Én is a 67%-os útját választottam... Mert így láttam értelmesnek. (Persze nem direkt nem lettem a páromba szerelmes, bár az lennék/lettem volna)

Én még esküvő és gyerek előtt vagyok vele, de ugyanettől rettegek én is.. (Bár én szeretettel szeretem őt, és a kötődés is megvan, különben már szétmentünk volna. De beteljesülve még nem volt ilyen, és félek, hogy ha ez el is marad belül. Mert valahol vágyok rá :( )

N

#5-6, Kérdező!

Hogy a fenébe lehet úgy együtt lenni, jövőt tervezni, együtt élni, gyerekeket nevelni valakivel, akit soha nem szerettél szerelemmel és már nem is szeretsz?

Hogy lehet, így élni? Miért áltatjátok egymást?

Én, ezt soha nem értettem.

7-es

A rövid válasz a 8-ast megadta a kérdésedre.

ÉS én nem állítottam, hogy nem szeretem: szeretem őt ( szeretettel), hiányozna, ha nem lenne, az erős kötődés megvan, és értékes ember számomra. Barátok vagyunk, társak.

Nem vagyok szerelmes, de többet tett már értem az évek alatt, mint bárki, és megbecsül.

HA nem éreznék szeretet sem, akkor nyilvánvalóan tudnék vele szakítani. De évek óta része az életemnek, és pillanatnyilag elképzelhetetlen számomra, hogy holnaptól már ne legyen. Nem tudom egyszerűen meglépni, csak mert szeretem, de nem szerelemből..

(hidd el, gondoltam már rá, hogy mi lenne a jobb, de én is bőgtem emiatt, amikor komolyabban megfordult a fejemben. Nem tudom, hogy ez minden szakításnál így van-e,- ő az első- de úgy gondolom, hogy ha itt lenne az ideje, akkor nem fájna így a gondolat, hogy elengedjem, illetve meg tudnám tenni. ÉS a kapcsolatunk sem rossz, megbecsül és mindenben velem tervez.)

Ez az egyik ok, amiért vele vagyok.

A másik ok, amit a 8-as írt.

A szerelem egy állapot, nem állandó valami. Ha épp nincs szerelem, akkor ugyanez a szeret van, ami nálam alapesetben ( jó esetben).

Tehát racionálisan is az lenne az ostobaság, ha csak azért szakítanék egy alapvetően jó kapcsolatban, mert nem érzek szerelmet, csak szeretetet.

Szóval tudom, hogy egy értékes embert veszíthetek, és utána meg lehet, hogy csak állnék, hogy elcsesztem az egészet, és fájdalmat okoztam annak az embernek, aki 6 év után is ennyire szeret(szerelmes belém).

Ezek után, szerinted, mi a jó megoldás?