Mit kezdjek azzal, ha a tökéletest kergetem?

Végigolvastam. Egyáltalán nem veled van a gond, ezeket én is fontosnak tartom.

Ezekből nem is nagyon van rételme leadni egy értelmes embernek. Sokan azt sem tudják mit akarnak, legalább nálad ez megvan, és egyáltalán nem túlzóak.

-Legalábbis elég szomorú a világ, ha valóban amiket elírtál már ennyire egyedi dolgoknak minősülnek egy emberben...

Én is elvárom ezeket egy férfiban, de bevallom, tudom, hogyha most véget érne ez a hosszú kapcsolatom, férfiaknál is sokáig kellene keresnem olyat, aki megüti a szintet egy stabil és értelmes kapcsolathoz, amiben ketten tudunk építkezni..

26 vagyok és nincs instagramom, snapchatem, tinderem, semmi ilyen hülyeség, nem posztolok 2 hetente képet magamról facebookra, stb stb.

Vannak értelmes lányok is- ahogy akadnak értelmes srácok is, de tény, hogy akivel tényleg passzolsz is, nyilván ritkább.

Persze azért nem kell minden apróságon fennakadni a legelején: pl túl sok ékszer, műszempilla- ettől még lehet ő is értelmes.

Én azt mondom, hogy ha a pozitív irány felé ilyen az a bizonyos mérleg, akkor a többiben bizony neked is hozzá kell idomulnod a másikhoz, hiszen nem várhatod el, hogy úgymond "készen kapd" az igazit. Ilyen nem igazán lesz, hogy csak úgy rátalálsz a tökéletesre, mert ilyen nem lesz... Ebben jó a meglátásod.

Viszont az apróságok nem fognak zavarni, ha a megfelelő személlyel találkozol, mert bőven kompenzálja más tulajdonságaival jó esetben a saját dilijeit.

Szóval a fontos dolgokhoz ragaszkodj, de egy kis rugalmasság és nyitottság is célszerű, hogy legyen benned, mert nem a csak úgy rátalálsz a tökéletesre... Hanem együtt lesztek egymás "igazijai", ahogy összecsiszolódtak az idő során.

26N

Nekem még egy barátom se volt, ami betudható annak is, hogy elég zárkózott vagyok alapjáraton, de ettől függetlenül én is attól félek, hogy soha nem lesz senki, aki megfelel majd nekem a "túl sok" elvárás miatt. És ezek az elvárások nekem is főleg belsőre irányulnak. Igaz, előttem még ott az élet, de néha komolyan elgondolkodok rajta, hogy lejjebb kéne adnom mindebből, de egyelőre úgy vagyok, hogy nem szeretnék és várok a csodára :D

Amúgy szerintem 23 évesen még nem futottál ki az időből, lehet csak várnod kell egy kicsit és majd pont akkor, mikor nem számítasz rá, találkozol olyannal, aki majd megfelel neked.

Valamint, megértem, hogy van akiből 5 perc alatt kiábrándulsz, de szerintem hagyj időt az ismerkedésre. Lehet valakinek csak pont rossz napja van és nem a legjobb oldalát mutatja, de amúgy meg értelmes emberi lény:D Jó, ez nem valószínű, csak arra próbálok rámutatni, hogy ne első benyomás alapján akard megmondani valakiről, hogy milyen ember :D

20/L

Annyira jó volt olvasni! :)))

És annyira egyetértek, csak női szemszögből. A Tinder nem sokkal vitt előrébb engem sem, sokan vannak, akik rendesek, el lehet velük szórakozni (úgy értem, jó társaság egy ideig), de egy kapcsolat ennél többről szól és rajtam kívül ezt soha nem értette meg senki, akinek mondtam szinte. Ha valakivel éveket, vagy egy életet együtt töltesz, akkor nem csak az a szempont, hogy jó társaság legyen, meg "ellegyetek egymás mellett" és sajnos sokszor még ez sem teljesül, ahogy írtad is. Idejét sem tudom, mikor tudtam valakivel úgy beszélni, hogy csak jöttek a témák és nem szólt senki közbe, hogy "kérdezz valamit" vagy "mesélj valamit", mint Tinderen, hanem annyira természetes és pörgős volt, hogy nem is gondolkodtunk azon, mit mondjunk, meg nem volt baj az, ha nem mondtunk olykor semmit. Nem volt soha ilyen dilemma, hogy "merjem feldobni vagy nem?", mert a legnagyobb hülyeségeket is be lehetett dobni a közösbe és tök jól éreztük magunkat, feszélyezettség nélkül. Kevés ember képes erre, sokan nem értik, hogy kell és ezt nem lehet tanítani, sem elmagyarázni. Van, akivel jön ez magától és nem tudom megfogalmazni, hogy nekem miért ő kell, de ő kell.

Az a baj, hogy sokan egy visszautasítást sem úgy fognak fel, hogy "mi nem egymást keressük", hanem úgy, hogy ők nem elég jók. Ezt sem értem, szerintem érzi mindkét fél, ha valami nem stimmel kettőjük között és nincs meg az a természetes összhang. Például ha nem megy így a beszélgetés, meg az egésznek egy kényszeredett visszacsengése van, bármennyire vonzódok a másikhoz, vagy "nem találok benne semmi rosszat", ismerem magam annyira, hogy tudjam, meddig tartana nálam a "szerelem" és egyáltalán egy ilyen kapcsolat. Fiatal vagyok, de mindig hosszútávban gondolkodom és ha valaminek nem látom értelmét, "majd csak lesz valami" alapon nem megyek bele, mert vagy képes egy kapcsolat rendes párkapcsolatként funkcionálni (amiben több van a külcsínnél és a társaságnál), vagy nem kell.

Ilyen a problémakezelés is. Ha valaki szereti terelni a témát, apróság, de nálam kizáró ok, mert később akkora hiszti lesz a struccpolitikából, hogy inkább meg sem várom. A volt páromnál nem figyeltem erre, sok dologra legyintettem és nem, tényleg nem akarok ilyenen megint elbukni, mert inkább most ne legyen semmi, minthogy lesz valami, kialakul a kötődés és tudod, hogy nem működik és kizsigerel, mert nem vagytok egymáshoz illők, ugyanakkor kötődsz hozzá és szereted és nem akarod egykönnyen elengedni. De megváltozni nem fog. És nem is szabadna neki a te kedvedre. Ugyanez azzal is, aki "csak úgy van" szabadidejében a közösségi oldalakon, nincs hobbija, amiben alkot vagy "dolgozik" rajta, vagy emberek, akikkel ellehet. Tényleg semmi közöm hozzá, ki mivel tölti a szabadidejét, de ahhoz van, hogy milyen ember. Ha valakinek elégséges szórakozás a Facebookot pörgetni, vagy sorozatokat nézni (én is szoktam, de nekem ez kevés), az nálam igenis baj, mert ezek passzív elfoglaltságok. De ez csak egy példa, lehet ilyen "buktató" akár az is, amit sosem említenék, ha fel kellene sorolnom a szempontokat, hogy mit keresek a másikban, vagy mi zavar, de biztosan érezném pár randi után, ha valami nincs rendben és nem mennék bele.

Néha kegyetlenségnek érzem ilyen miatt nem választani valakit, mert lehet klassz ember. És szeretem is, mint embert, de ismét csak azt tudom mondani, hogy az ember társat választ, akivel leél egy életet. Nagyon nem mindegy, kivel és hogyan éli le. Ha pedig van valaki, akivel az időm nagy részét töltöm/fogom tölteni (a többi emberhez képest), akkor tulajdonképp egymáson múlik, hogy milyen lesz az életünk. Nem teljesen, de ad neki egy színezetet, amit nagyon csodálatossá is lehet tenni és jobbá, mint egyedül, de nagyon le is lehet húzni. Nyilván sok részlet és eltérés ezt csak színezi és tényleg nem rontja el, de mindenkinél vannak sarkalatos pontok, amik ha nem úgy vannak, vagy valami nem teszi azt lehetővé, nincs meg az a "komfortérzet", ami kellene. Például van, aki nem igényli az éjszakán át beszélgetéseket. Nálam ha nem lenne, mert a másik nem bagoly, vagy nem a szavak embere, előbb-utóbb előjönne az a "meg nem értettség" érzés és egyedül érezném magam mellette. Vagy ha a másik nem szeretne néha különleges programokra vagy helyekre menni. Apróság, sok esetben nem rongyrázás, mégis hiányozna valami hosszú távon és nem érezném úgy, hogy "mi együtt" bármit megtehetünk, amit csak akarunk és mindenbe beavathatjuk a másikat. Hasonlóan lenne velem egy olyan, aki szeret szórakozóhelyekre járni. Nem tetszene neki, hogy én ezt csak félévente vagy nyáron igénylem és nem vagyok rá vevő olyan rendszerességgel. Rövid távon mindegyik esetben megértően biccentenénk, egy év múlva meg menne a veszekedés, hogy "minek mész", "miért nem jössz", "miért jössz, ha nem érdekel és nem élvezed"... Holott egyikünk sem rossz, csak más.

A magam részéről (nyilván sok dologban különbözünk, de csak magamat ismerem annyira, hogy ebből kiindulva valamit nyilatkozzak egy hasonló helyzetről) van egy elképzelésem a jövőmmel kapcsolatban. Arról, hogy hogyan szeretnék élni, hogy mit szeretnél elérni szakmailag, magánéletileg (ha lehet ilyet mondani), hova szeretnék eljutni, mit szeretnék csinálni, stb. A nagy része "egyszemélyes terv", olyan, ami nem függ a jövendőbeli páromtól. Viszont úgy vagyok vele, hogy ha nem jönne össze, én nem érezném úgy, hogy élek és "megérte" itt lennem. Vannak magammal szemben elvárásaim, céljaim és igényeim, és nem édesanyám, a leendő főnököm, a párom, vagy a nagyisten, hanem én lennék csalódott magamban, ha nem tudnám kihajtani, vagy úgy élni az életem. Nem irreális dolgok, de olyanok, amiken dolgoznom kell és amikre figyelnem kell a párom mellett is, neki meg ezt meg kell értenie, ideális esetben hasonló motivációkkal kellene rendelkeznie, hogy ne nézzen hülyének egyáltalán azért, ami nekem szívügyem. Egyáltalán, hogy van valami, ami szívügyem és amivel szívesen "kínlódok", mert élvezem. És tudom, ez is egy kemény és önző megállapítás, de aki nem illik hozzám, az nem illik az életembe sem, és nem lesz soha olyan az életem, amilyen egy jó társsal, vagy egyedül lehetne. Akkor kérdem én, minek vesztegetné más mellettem, vagy én más mellett az éveit el? Tudom, erre nem gondolunk az első randin, de én igen. Én úgy megyek csak bele egy kapcsolatba, ha úgy érzem, hogy igen, ő ebbe a jövőképbe egy az egyben illik és működni fog, ahogy én is az övébe. Lehet, hogy eleinte túl nagy elvárású maximalista libának tűnök, de igenis látok előre sok buktatót és sok dolgot, ami nem-fog-menni és amit nem-akarok. És ezen nincs mit ragozni, nem gondolnám, hogy kötelező valakit választanom, ha nem tetszik semmi abból, amit eddig láttam.

Ha nem akarod elolvasni ezt a sok rizsát, ennyi a lényeg :D :

Szerintem semmiképp se engedj belőle, mert rövid távon biztos sikeresebb leszel, hosszabb távon a legkisebb dolog is gond lehet. Ez nem a tökéletes kergetése, hanem a megfelelőé. Véded a másikat és magadat is attól, hogy ez az egész folyamatos veszekedésbe torkolljon, vagy abba, hogy nem tudsz hűséges lenni a másikhoz vagy boldog lenni mellette.

Nem akarok tolakodó lenni, de szívesen beszélgetnék veled erről az egészről, vagy bármiről, kevés ilyen embert ismerek és nagyon örülnék, ha valaki partner lenne csak úgy szimplán dumálni akár.

21L

A probléma az, hogy ilyen ember kevés van mindkét nemből, és az baromi szerencsés, aki ilyen, és megtalálja a hasonló párját. Én ilyen szempontból szerencsés vagyok, de előtte 23 évig a kutya nem bagózott rám, pedig nő vagyok, és akkor, most visszanézve, nem voltam ronda... husis voltam, de nem kövér (csak akkor éppen az anorexiás meg a versenyfutó testalkat volt a menő, esetleg ugyanez duplaD-s szilikonmellekkel)... most már kövérebb vagyok nagyrészt betegség miatt, de ez már akkor jött fel rám, amikor kapcsolatban voltam. Csak épp nem voltam egy irányítható, felületes buta kis liba, nem trendin öltözködtem, és szellemileg valószínűleg kihívást jelentettem a korombeli fiúknak/férfiaknak, mert vagy ők is ez a "Éjjel-Nappal Butapesten, a focin meg a hétvégi bulin kívül másról nem tudok beszélni" kategória vagy ha vmivel okosabb, akkor "nekem nem fontos, hogy okos legyen a nő, mert akkor nem én tűnök okosabbnak... amúgy sem a diplomájával dugok" szint. Meg ami még belejátszott, hogy durván önbizalomhiányos voltam 21-22 éves koromig, amit a szüleim lelki terroros ridegtartásos nevelése okozott, és nagyon szorongtam, amit kőkemény munkával sikerült ha nem is teljesen megváltoztatni, de jobb irányba terelni.

(amúgy mi párommal a leírt kategória vagyunk: nem vagyunk ilyen überfilozofikus elvont emberek, de olvasunk szépirodalmat, nézünk komoly filmeket, utazunk, művelődünk, a politika ok-okozati összefüggések terén érdekel minket, követjük a híreket, tudunk kulturáltan vitatkozni és kompromisszumképesek is vagyunk)

Szerintem vannak még ilyen lányok és fiúk is, csak nem hullanak olyan könnyen az ember ölébe, mert kevesen vannak. Az biztos, hogy érdemes megpróbálni több helyen, más helyeken ismerkedni és a külseje miatt nem leírni embereket.

Hm értelmes fiatalok vannak itt, jó olvasni. :)

23 éves fiúként tényleg nehéz lehet, mert idősebb nőnek valószínűleg zavaró lenne, hogy fiatalabb vagy, viszont 20-23 éves lányok között nem nagyon van aki ilyen éretten gondolkozik, legalábbis az én ismeretségi körömben nem tudnék olyan lányt mondani akire azt mondom kész egy ilyen kapcsolatra... és nem csak fejben hanem tapasztalatból is tudja mit akar. Én most 4 éves kapcsolat után érzem azt, hogy tudom mit várok el egy kapcsolattól. Előtte is azt hittem tudom, de az teljesen más mikor nincs mire alapozni, egy csomó szituációra nem lehet felkészülni. Igazából jól megvoltunk a párommal, nagyon intelligens, rendes férfi volt, a jövőképünk is egyezett, de volt pár vonása ami az elvárásaimba nem fért bele és én úgy döntöttem, hogy ennyi idősen nem fogok lejjebb adni a (valószínűleg túlzott) elvárásaimból, adok magamnak pár évet, mert még belefér, neked is férfiként főleg belefér. :)

Én azt mondom, nem kell lejjebb adnod, viszont figyelj arra, hogy amiket leírtál kritériumok (nagyon jól leírtad egyébként, hasonló következtetésekre jutottam én is) nem derülnek ki hamar és lehet nem adsz elég időt neki vagy mire kiderülne már leírtad valami miatt az illetőt, például mert sok ékszer van rajta vagy félénk és ezért nem gördülékeny a beszélgetés. Meg persze keresni kell a megfelelő közeget. Nehéz a helyzet, de azért nem hiszem hogy az Édes élet meg a snapchat lenne az átlag szint.

Sok sikert :)

22/L