Mit kezdjek azzal, ha a tökéletest kergetem?

Sziasztok!

23 éves férfi vagyok, túl több komoly kapcsolaton és ismerkedős időszakon.

Azt figyeltem meg, hogy ahogy egyre tapasztaltabb lettem, kialakult bennem egy ideál, hogy milyen nőt is szeretnék magam mellé, de annyira messze vannak ettől azok a lányok, akiket megismerek, hogy egyre inkább kétségbe vonom, hogy van-e értelme ragaszkodnom ezekhez az elvárásokhoz.

Az a helyzet, hogy kb. 5-10 perc alatt ki tud ábrándítani magából a legtöbb nő akkor is, ha eleinte szimpatikusnak tűnik, de a maradéknak sincs szüksége egy-két találkozásnál többre hozzá. Borzasztó ritka, ha valakivel úgy érzem, van értelme tovább folytatni. Vannak olyan dolgok, amikre már első ránézésre azt mondom, hogy hagyjuk, ilyen a visszafordított sapka, a műszempilla, vagy a túl sok ékszer, de többnyire belső tulajdonságokról van szó.

Szerintem a kapcsolat alapja a kommunikáció. Ha valakivel nem tudok éjszakákat átbeszélgetni, akkor értelmét veszti a dolog. Az a baj, hogy nagyon sokan egész nap a Messengeren meg az Instagramon, Snapchaten élnek, és úgy vettem észre, hogy elfelejtenek építő jelleggel beszélgetni. Jönnek az egyszavas válaszok, egyoldalúvá válik a beszélgetés akkor is, ha egyébként a közös témával nem lenne gond. Sokszor már ez is nehéz, mert hiába vagyok tájékozott, én nem tudok hozzászólni az Édes Élethez vagy az Exek az Édenben legújabb részéhez, viszont nem is szeretnék egész nap művészfilmekről meg elvont kiállításokról kritikát hallgatni, és a kettő között mintha nem lenne átmenet.

Ha vitára kerül a sor, sokszor azt vettem észre, hogy fontosabb, hogy az övé legyen az utolsó szó, mint hogy találjunk egy közös megoldást. Gyakran átmegy sértegetésbe, játszmázásba a dolog. Szerintem a konfliktuskezelés az egyik legfontosabb, hiszen ha az egész életünket együtt szeretnénk eltölteni, akkor számolni kell azzal, hogy lesznek időszakok, amikor több lesz a veszekedés, és nem mindegy, hogyan tesszük. Ha valaki primitív, az itt mutatkozik meg leginkább, elég széles a skála, voltam már alanya érzelmi zsarolástól kezdve az utcai hangos veszekedésen át a "nem írok neki, írjon ő" játékig sokmindennek. Ha viszont hajlik a kompromisszumra, azzal megkönnyíthetjük egymás életét.

Az önállóságot is nagyon fontosnak tartok. Gyakran az első pont, amikor elhatározom, hogy nem akarok kapcsolatot egy nőtól, az, ha kényszeresen mindenről meg kell kérdeznie az anyukáját, barátnőjét, mert anélkül képtelen véleményt kialakítani, dönteni. Van olyan nő, aki még a kapcsolatban lévő problémákat is hamarabb beszéli meg a barátnőjével, mint a társával. Viszont ennek is két vége van, előfordul, hogy a nagy önállóság átcsap vad feminizmusba, amit meg egyáltalán nem viselek el magam körül, mint ahogy a hímsovinizmust sem. Ennek ellenére szeretem, ha egy nő tudja, mit akar, és nem könnyen befolyásolható.

Nem gond, ha nem egyeznek a politikai nézeteink, de legyen oka, hogy miért abban hisz, amiben. Megértem azt is, ha valakit egyáltalán nem érdekel a politika, de a "mindegy, csak ne xy legyen" hozzáállást és a tájékozatlanság nélküli okoskodást már nem.

Az egyik legjellemzőbb gond a következetlenség. Gyakran előfordul, hogy akit megismerek, egyik pillanatban még ezt mondja, a másikban pedig teljesen az ellentétét teszi. Ez azonnal el szokta venni a kedvem, a kommunikáció mellett szerintem azon is alapszik egy kapcsolat, hogy 0-24 számíthassunk egymásra, amiben csak tudunk. Ez nekem nem arra enged következtetni, hogy megbízható a másik, inkább kiszámíthatatlanságra vall.

Ha ezek nem derülnek ki a beszélgetés első szakaszában, onnantól már olyan dolgok is számítanak, mint a hűség, hogy ne legyen erőszakos, ne hozza magával az előző kapcsolataiban átélt sérelmeit, legyen tisztelettudó.

Régóta dolgozom, végeztem az egyetemmel, nemsokára sikerül elhelyezkednem a szakmámban is. Néhány év múlva szeretnék családot, gyerek(ek)et, de egyelőre az is nehezemre esik, hogy olyan nőt találjak, akivel két egymás utáni napot eltölthetnék anélkül, hogy falra másznék. Olyannal szeretném összekötni az életemet, akire akár az egészet is vakon rábíznám, de akiket megismerek, általában következetlenek, kiszámíthatatlanok, éretlenek. Képtelen vagyok együtt lenni olyannal, akinek Hódi Pamela meg Sarka Kata a követendő példa. Egyik ismerősömmel beszélgettem erről, aki most épp a komolytalan korszakát éli, és azt mondta, azért szereti a tiniket, mert teljesen ugyanaz a kislányos értékrend, viselkedés, hozzáállás jellemzi a huszonéveseket is, csak őket nehezebb megkapni. Előbbit én is tapasztaltam. Én is átestem ezen, de nem nekem való az érzelmek nélküli szex, hiába tűnt jó ötletnek egy időben.

Voltak már komoly kapcsolataim is, és azt figyeltem meg, hogy ha valaki átlendül egy bizonyos ponton, és már elég olyan tulajdonsága van, amit fontosnak tartok, akkor onnantól sokkal elnézőbb vagyok, kevésbé lehet nem tetsző apróságokkal elvenni a kedvem. Más az, ha ő csinálja, akit megszerettem, és más, ha egy olyan nő, akin ráadásul száz másik dolog idegesít.

Mit kezdjek ezzel, mi lehet a megoldás? Hogyan hidaljam át azt, hogy ne kelljen lemondanom az elvárásaimról, de mégse lássam ilyen kilátástalannak a helyzetet? Tisztában vagyok azzal, hogy miért van ez, saját magammal szemben is elég magasak az elvárásaim, és mástól is csak annyit várok el, amennyit én is nyújtani tudok, de azt gondolom, nem lenne értelme feladni ezeket, és olyan nő mellett megállapodni, akivel nem érzem jól magam. Lehet erre úgy is tekinteni, hogy a tökéletest kergetem, és mivel tökéletes ember nincs, ezért addig nem is jöhet szóba a család, gyerekek, amíg ezt fel nem fogom. Viszont akikkel beszélgettem erről, azt mondják, hogy ezek teljesen normális, emberi igények, nincs köztük végzettség, munkahely, csak egyszerű emberi értékek. Egy olyan világban, ahol minden "normális", a tini párkapcsolatok kategóriába kellett volna írnom ezt a kérdést, de "felnőtt", huszonéves nőknél tapasztaltam a leírt dolgokat.