Mi ez a sok bepánikolt pasi interneten?

Azzal semmi baj nincs, ha valaki "feleséget keres", én is kikötöm minden egyes ismerkedésnél, hogy én "hosszú távra vagyok berendezkedve", nem fogok senkivel kavargatni meg szórakozni, szóval kíméljük meg egymás idejét.

Viszont az a mélységes alárendelés, amit nyomatnak, egyszerűen illúzióromboló. Mikor azzal ír rám, hogy zavar-e. Egyrészt, ha társkeresőn vagyok, ismerkedni szeretnék, nem csak csináltam egy profilt dísznek. Aki csak ezért regisztrál, az egy aberrált ember, annak meg nem kell elnézést kérni. Másrészt, ha zavar is... Ott a némítás, majd ír a másik, mikor ráér, attól én még nem fogom őt zavarni egy üzenettel. Nem azt mondom, hogy keverjen le két nagy pofont és rángasson el a hajamnál fogva randizni, de utálom, mikor úgy bánnak velem, mint egy tojással, vagy egy csecsemővel, aki minden apróságtól elkezdhet hangosan üvöltve sírni.

A másik, hogy alapvetően rendben van az életem. Nyilván vágyom egy társra, de nem érzem úgy, hogy hiányt szenvednék bármiben, ha ő nincs, hiszen mindenem megvan, amit akartam. Mindent elértem, boldogan kelek, célokkal, sikereket, eredményeket érek el, vannak emberek, akik szeretnek, megvan a helyem a világban, tartozom valahova és tudok állást foglalni dolgokban. Vannak hobbijaim, haladok a tanulmányaimmal stb. És ugyanilyen embert keresnék. Ennek általában az a vége, hogy kapok egy önbizalomhiányos, törött embert, aki vagy elkezd okoskodni és fölényeskedni, hogy megmutassa, mekkora férfi és én mekkora semmi "a szaros 60 ezres mobilommal és a félkész diplomámmal", vagy pedig amint hazaérek randiról, nincs életem, mert rám akaszkodik és mindenben csodál, bólogat, osztja a véleményem, miközben a sajátját nem is mondja, fényesre nyalja a fenekem... Csakhogy én nem egy rajongót, egy szolgát vagy valami alárendeltet akarok, hanem valakit, aki ha felkel másnap randi után, visszazökken az életébe és teszi a dolgát, ami a saját kötelessége és érdeklődése és nem nekem irogál, hogy mizu-mitcsinálsz-miértnemírsz-ésmostmizu-éshogytelikanapod-ésmikorérszmárrá...

Az a baj, hogy nem tudják a másikat velük egyenrangú emberként kezelni, akit nem megszerezni kell rajta csüngéssel, hanem engedni magunk mellett élni. De ez nem megy, egyből létrejön az "istennő vagy, én meg bocsánat, hogy élek" felállás, vagy a "szexelünk vagy mész a konyhába" felállás. Egyikre sincs szükségem.

"mondd nekik a tiltás előtt hogy szánalmasak :D "

empátiád zéró !!!