Miért mondják a nők, hogy csak a belső számít, és nem a pénz, és az egzisztencia?

"A szörnyű az, hogy egy átlagos nőt is..."

Tudtad?

Az átlagos nőnek is úgyanaz van a lába közt, és valószínűleg "jobb" is, mert mivel átlagos nőről van szó (kitudja mi neked az átlagos, nem jár szoláriumba?) tehát mivel átlagos, kevés kukac járt a combja között, ami önmagában átlag fölé emeli az átlagos nőt.

A nem átlagos, csúcs-liba, az nem fog ablakot mosni,felmosni,felvarrni a gombot az ingedre...

Tényleg egy ilyen csúcs-libát akarsz, akivel menőzhetsz, de képtelen összeütni neked, egy ehető ebédet...ja étterembe viszed a drágaságod, a topmodellkét.

– Ilyen gyönyörű lilát még sosem láttam! – mondogatta.

– S az illatuk! – susogta az öreg tölgyfa. – Érzi azt még a legfelső levelem is!

A két szélső ibolya ibolyákhoz illő szerénységgel hallgatta a dicséreteket. A középső azonban így dohogott:

– Eh, mit érek a szépségemmel, s illatommal, ha itt kell megbújnom a homályban. Lila színem ugyan nem tűnik föl senkinek. Lennék csak sárga, mint a rózsa, hogy kiviríthatnék az árnyékból is!

Kapóra jött hát neki Cserebere, a manó. Ez a manó onnan kapta a nevét, hogy erdőszerte állandóan csereberélt. A vadméhnél egy kupica frissítő harmatcseppért mézet cserélt, melyért a medvétől egy marék bundaszőrt kapott. Ezt a madaraknak adta tovább fészekbélésül, s cserébe fényes tollakhoz jutott, melyeket ismét elcserélt…, de ki is tudná követni Cserebere manó valamennyi adását-vevését. Most éppen úgy járta az ösvényeket, hogy ezt kiáltozta:

– Illatot veszek! Mindenféle virágillatot veszek!

Meghallotta e szavakat a kótyagos kis ibolya is és megállította a manót.

– Három makkcsészényi illat van a kelyhemben, legfinomabb minőség. Egy makkcsészényit átadok neked, ha cserébe sárgára fested szirmaimat!

Így is lett. Egy makkcsészényi illatot kimértek az ibolya kelyhéből s azt Cserebere manó – jól bedugaszolva – betette a zsákjába. Zsákja mélyéről, bükklevél zacskóban, sárga festékport halászott elő. Feloldották esővízben s az ibolya belemártotta a fejét. Mikor újra fölegyenesedett, olyan sárgák voltak a szirmai, mint a rózsának!

– Szép vagyok-e, kucsmagomba bátyám? – kérdezte izgatottan.

– Olyan szép vagy húgom – felelte a gomba –, hogy az ibolyázó gyerekek biztosan külön csuporba tesznek majd téged. Megeszem a tulajdon kucsmámat, ha nem így lesz!

Boldogan kacagott erre a sárgaszirmú ibolya. Boldogsága azonban nem tartott egy napnál tovább. Az új pirkadat már ismét sóhajtozásban találta.

– Eh, mit érek sárga szirmaimmal, ha itt kell megbúnom a gizgazok alján. Ilyen alacsonyan ugyan nem tűnök fel majd senkinek. Lenne csak hosszú száram, mint a rózsának, hogy felmagasodhatnék a füvek fölébe!

Ezúttal sem volt hiába a sóhajtozás. Cserebere manó – cserébe a második makkcsészényi illatért –csalhatatlan hatású szárnövesztő pirulát adott. Még a hajnali harmatcseppben be is vette azt kótyagos kis ibolyánk.

– Brr, de keserű! – fintorította el porzócskáit, s meg is rázkódott. De íme: szára azonnal megnyúlt, messze a füvek és gizgazok fölé.

– Szép vagyok-e, bátyám? – kérdezte izgatottan a kucsmagombától.

– Olyan szép vagy húgom – felelte a gomba –, hogy az ibolyázó gyerekek véled köszöntik majd fel még a tanító nénit is! Megeszem a tulajdon kucsmámat, ha nem így lesz!

Erre még boldogabban kacagott a sárgaszirmú, hosszúszárú ibolya. Ámde most sem tartott sokáig a boldogsága. Az elkövetkező nap megint csak az ő sóhajtozására pirkadt.

– Eh, mit érek sárga szirmaimmal, magas termetemmel, ha olyan sima vagyok, mint holmi közönséges fűszál. Ilyen csupaszon meg nem akad rajtam a szeme senkinek. Lennének csak szép piros, hegyes tüskéim, mint a rózsának! Azokon tudom fennakadna mindenki tekintete.

Ez a kívánság sem volt teljesíthetetlen Cserebere manó számára. A harmadik makkcsészényi illatért cserébe tetőtől talpig bekente a kótyagos ibolyát tüskehajtó kenőccsel. Csípett a kenőcs, hogy még könny is szökött az ibolya vadonatsárga pilláira, viszont a tüskék tüstént elborították a szárát. Pirosan, hegyesen, mint a rózsáét.

– Szép vagyok-e, bátyám? – kérdezte izgatottan a kucsmagombától.

– Olyan szép vagy húgom – felelte a gomba –, hogy az ibolyázó gyerekek még a herbáriumba is belepréselnek majd téged. Megeszem a tulajdon kucsmámat, ha nem így lesz!

Most már semmi sem hiányzott az ibolya boldogságához. S csupán azt várta, hogy megérkezzenek valahára az ibolyázó gyerekek.

Sor került arra is hamarosan. Panni, Ferkó s még sok-sok kislány és fiú látogatott el egy szép vasárnapon az erdőbe. Mikor az öreg tölgyfához értek, csinos ibolyacsokor volt már mindegyikük kezében.

– Idenézzetek! – kiáltotta Panni.

– Most! Most! – repesett a sárgaszirmú, hosszúszárú és pirostüskés ibolya. – Most ünnepelnek majd engem különleges szépségemért!

De Panni s a többiek furcsálkodó arccal vették körül a szokatlan virágot.

– Hát ez? – kérdezte egy szeplős kislány. – Csak nem ibolya akar lenni?

– Ugyan! – legyintett Ferkó. – Akkor szép lila lenne a színe, mint ennek ni! – és letépte a jobbfelől álldogáló ibolyácskát.

– Meg a szára sem lenne ilyen idétlenül hosszú – tódította Panni –, csak amekkora illik a kicsi fejéhez. Mint ennek ni! – és letépte a balfelől álldogáló ibolyácskát.

– A fejének mégis ibolya formája van – makacskodott a kis szeplős. – Hadd szagolom hát: az illata milyen! – ezzel egészen közel hajolt a sárga szirmokhoz. – Ó! – mondta aztán csalódottan – hiszen semmi szaga sincsen.

– Csúf is, szaga sincsen, hagyjuk hát itt! – kiáltozták mind a gyerekek.

De Öcsi, a legkisebb, megsajnálta.

– Ne maradjon egyedül szegény. ÉN letöröm – határozta el s már nyúlt is érte. No, kapta is vissza a kezét azonnyomban. – Juj! Megszúrt a gonosz! – pityeredett el a kisfiú.

– Ne búsulj, Öcsi! – vigasztalta a nénje. – A csúf virág itt marad a tüskéivel, magának. Hanem ezt a jó kucsmagombát hazavisszük, édesanyánk befőzi a levesbe.

Kucsmagomba bátya megkönnyebbülten sóhajtotta:

– Legalább nem kell megennem a tulajdon kucsmámat!

Így sült fel az ibolya, aki elfecsérelte az illatát, hogy végül ne legyen se ibolya, se rózsa. Meséjét az öreg tölgyfa szívesen elsuttogja bárkinek. Ha nem hiszitek, kérdezzétek meg egyenesen tőle.